Béke, biztonság, jólét

Az elmúlt harminc év európai békéje és biztonsága könnyen megerősíthette azt a benyomást, amit még a délszláv háború sem írt fölül, hogy a béke most már örökké tart, hiszen az a konfliktus végső soron az egykor nagyhatalmi erővel egybekényszerített balkáni államok keserves, de jogos önállóvá válásának, ilyenformán az első és a második világháború utolsó utáni epizódjának tűnt csupán.

Azok az európai népek pedig, amelyek mentesültek a szovjet megszállástól, hetven éven át egyfolytában élvezhették a béke és gyarapodás áldásait. Érthető módon sokan fölültek annak a képzetnek, hogy a történelem lényegében véget ért, és innen az örök béke és gazdagodás korszaka következik. Azóta tudjuk, hogy a történelemnek esze ágában sincs véget érni. Mi több, már azt is tudjuk, hogy a kavargás a rendes természete, és a békés mederben csordogálás a kivételes. Minden ország kormánya bölcsen teszi, ha ehhez igazítja a lépéseit.

A járt út

Legalább Európában háború nélkül, de súlyos gazdasági válság közepette kezdte meg a működését a magyar polgári kormány 2010-ben. Azt a válságot ráadásul a korábbi kormányok hibáinak, sőt bűneinek a sora is tetézte. „Hazudtunk reggel, éjjel meg este” – vallotta be négy évvel korábban az akkori miniszterelnök, majd hazudott tovább a nap minden szakában, trükkök százaival próbálva hatalomban tartani magát. Megbukott, de rombolásának következménye itt maradt, súlyosbítva az egész világot megrázó gazdasági válsággal.

A hivatalba lépő polgári kormány számára adva volt a lehetőség, hogy a járt utat válassza és a Világbank javaslatát megfogadva, az ilyenkor szokásos mintát követve megszorításokkal, a jövedelmek leértékelésével, a beruházások visszafogásával kezelje a helyzetet. A gazdasági egyensúly ezen az úton kétségkívül helyreállítható, csakhogy a gazdasági teljesítmény alacsonyabb szintjén, hosszan elhúzódó recesszió árán. Hiszen akár a bérekről van szó, akár a beruházásokról, a pénzkiáramlás visszafogása a fogyasztást is visszaveti, ami viszont a termelést fékezi, munkahelyeket veszélyeztet, az adóbevételt apasztja, a költségvetési hiányt növeli, és ebből az ördögi körből nagyon nehéz kitörni.

Ezért a magyar kormány a Világbank által szorgalmazott megszorítások helyett váratlan lépésre szánta el magát: átmeneti különadót vetett ki a gazdaság azon szereplőire, amelyeket vagy nem sújtott a válság, vagy éppen extranyereség csapódott le náluk. Már ezzel a különadóval kapcsolatban is fontos leszögezni, hogy a megadóztatott cégek esetében nem valami mohóságról vagy erkölcstelenségről van szó. Száz százalékig tisztességes piaci magatartás estén is vannak olyan gazdasági szereplők, amelyeket a gazdasági válság nem ér hátrányosan, sőt. Ettől még jogos igény, hogy az ilyenek is osztozzanak a többivel a megnövekedett terheken.

Mintaadó megoldás

A különadók első bevezetésekor kevesen voltak, akik hittek benne. A módszer azonban fényesen kiállta a gyakorlat próbáját. A költségvetés nem a kiadások megvágásával, hanem a bevételek növekedésével nyerte vissza az egyensúlyát, méghozzá váratlanul rövid idő alatt. A Magyar Demokrata tavaly decemberi és idei január–márciusi számaiban tizenhat részes sorozatban mutattuk be, hogy tíz év alatt, a sikeres kezdeti döntésekre építve hogyan indult fejlődésnek a magyar gazdaság, hogyan nőtt meg a munkahelyek száma, hogyan emelkedett a reáljövedelem, hogyan gyarapodott az ország.

Nem kétséges, hogy a közgazdasági egyetemeken a jövőben tanítani fogják a gazdasági válságkezelésnek ezt a magyar modelljét. Nem azért, mert annyira kiváló – noha a gyakorlat bizonyítja, hogy az –, hanem mert annyira eltér mindattól, amit addig a válságkezelésről tanítottak. A nemzetközi gazdasági szakértők a korábbi nyugati minta követését javasolták a magyar kormánynak, de az ehelyett új mintát adott a probléma megoldására.

Erre a mintára most újra szükség lett. Tíz év békés gyarapodás után a történelem újra rárúgta Európára az ajtót. Előbb a Covid-járvány mért súlyos csapást az egész világgazdaságra, majd idén tavasszal a szomszédunkban kitört a háború, szanaszét szaggatva az évtizedek alatt kiépült gazdasági kapcsolatokat. Az unió embargós politikája még tovább rontott a gazdasági helyzeten. A magyar kormány azonban úgy döntött, hogy a lakosság döntő többségét megvédi a kettős, sőt hármas válság káros következményeitől. Erre két ok ad lehetőséget. Az első, hogy 2010-zel szemben ma a magyar gazdaság stabil alapokon áll, a másik, hogy megvan az az eszköz, amely egyszer már bizonyította a gazdasági válság leküzdésére való alkalmasságát.

Ami a stabilitást illeti, érdemes az egyik legfontosabb mutatóra, a GDP-arányos befektetési rátára pillantanunk. Ez az érték a jövőt mutatja: mennyit fordít az adott ország olyan befektetésekre – elsősorban termelő kapacitásokra –, amelyek elkészültük után majd munkahelyeket teremtenek és jövedelmet termelnek. Nos, Magyarország ebben a tekintetben az unió élvonalába tartozik, az utolsó statisztikai évben, 2020-ban a második volt, előtte a harmadik. A GDP-arányos államadósságot ugyanakkor sikerült az uniós átlag alatt tartani, a tavalyi utolsó negyedéves, egész évre vetített adósság 76,8 százalék volt, nagyjából fele az olasznak és kétharmada a franciának vagy a spanyolnak.

Erre az alapra épül rá a különadók rendszere. És most mutatkozik meg, hogy mekkora a jelentősége a tőkében a magyar tulajdon növekedésének. A különadóból várható bevétel 75 százalékát a bankszektornak és az energetikai iparnak, döntően a Molnak kell befizetnie a közös kasszába. A magyar tulajdonosok ezt meg is fogják tenni, nem keresnek lehetőségeket arra, hogy a tőkéjüket elvigyék, máshol kamatoztassák. A rendszer pedig úgy van megszerkesztve, hogy a megadózott vállalatok ne tudják áthárítani a költségeiket, ahogy 2010–11-ben sem tudták.

Covid után háború

Ha békét akarsz, készülj a háborúra. A szomszédunkban dúló háború egy újabb nehézséget is támasztott, de ez sem érte váratlanul Magyarországot. A honvédelmi képesség visszaszerzéséről van szó. A baloldali kormányok 2010 előtt a nevetségességig züllesztették a magyar honvédséget, az elavult technikai eszközöket apránként eladogatták anélkül, hogy helyettük bármit hadrendbe állítottak volna, a magyar hadsereg lassan már rendvédelmi feladatokra sem maradt alkalmas. A polgári kormánynak időre volt szüksége, hogy ezt a mulasztást pótolja, de az világos volt, hogy ebben az ügyben lépni kell, és az előkészületek hamarosan meg is kezdődtek.

A magyar kormány a katonai fölzárkózást időben megkezdte, és a döntést az események vitán fölül igazolták. És mivel nem kellett kapkodni, volt idő a lehető legjobb megoldásokat választani, mindenekelőtt föléleszteni tetszhalott állapotából a magyar hadiipart. Ennek révén a hadseregfejlesztési kiadások egy jelentős hányada munkabérek és adók formájában itthon marad, nem a külföldi beszállítókat gazdagítja. A gazdasági válság és a háború azonban kettős nyomás alá helyezte a magyar haderőfejlesztést, amelyet szigorúbb költségvetési körülmények között kell fölgyorsítani. Ezért vált szükségessé, hogy a különadók rendszerébe a honvédelem is bevonódjék. A magyar honvédségnek viszonylag rövid időn belül olyan állapotba kell kerülnie, hogy senkinek még csak meg se forduljon a fejében az ország megtámadása.

Béke, biztonság, növekvő jólét. Ez a három, amiből a magyar kormány, továbbra is maga mögött tudva a lakosság többségének támogatását, a válság idején sem enged. És ahogy tizenkét évvel ezelőtt, most is sikerrel.