Békét akart az utolsó magyar király, trónfosztás lett a vége
1916-ban ezen a napon koronázták magyar királlyá Budapesten, a Mátyás-templomban IV. Károlyt, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó uralkodóját. Aligha így akart bekerülni a történelemkönyvek lapjaira, sőt egyik legfontosabb törekvése a világháború lezárása lett, de nem járt sikerrel, és végül megfosztották trónjától és száműzetésbe kényszerült.
1916. december 30-án IV. Károlyt, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó uralkodóját koronázták magyar királlyá Budapesten, a Mátyás-templomban. A ceremónia a hagyományokhoz hűen zajlott, ugyanakkor egy fontos változást is hozott: a koronázások történetében először a magyar himnusz csendült fel, nem pedig a Gott erhalte kezdetű császári himnusz. Ez a gesztus kifejezte IV. Károly elődeinél hangsúlyosabban megmutatkozó szándékát a magyar nemzet megbecsülésére. A király szerencsétlenségére ez akkor már kevés volt. Károly trónra lépése egy rendkívül nehéz időszakban következett be. Az első világháború már a negyedik évébe lépett, és a Monarchia helyzete egyre kilátástalanabbá vált. Károly fiatal uralkodóként már az első pillanattól kezdve megpróbált változásokat hozni. Reformelképzelései azonban nem találtak kedvező fogadtatásra sem a belső hatalmi körökben, sem a nemzetközi színtéren.
Egyik legfontosabb törekvése a világháború lezárása volt. 1917-ben békeajánlatot tett az antant hatalmaknak, amelyet azonban nem fogadtak el. Különösen jelentős volt a Sixtus-levelezés, amely során a belga Sixtus herceg közvetítésével próbált béketárgyalásokat kezdeményezni. Ezek a titkos tárgyalások azonban nemcsak eredménytelenek maradtak, de később a Monarchia széthullásának egyik katalizátorává is váltak, mivel rávilágítottak az uralkodó gyengeségére és a belső megosztottságra.
Az első világháború veresége, a Monarchia felbomlása és az 1918-as őszirózsás forradalom IV. Károly uralkodásának is gyorsan véget vetett. 1918. november 13-án lemondott a magyar közös ügyek vitelében való részvételről, de nem mondott le hivatalosan a trónról. Ez a kettősség meghatározta további sorsát.
1921 tavaszán és őszén IV. Károly két alkalommal próbált visszatérni a magyar trónra. Az első, márciusban történt kísérlet diplomáciai lépések formájában zajlott, és nem vezetett eredményre. Októberben azonban katonai erővel próbálta visszaszerezni a koronát, ami jelentős belpolitikai és nemzetközi feszültségeket okozott.
Az antanthatalmak és Magyarország szomszédai, különösen a kisantant államai (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia), hevesen ellenezték a Habsburg-restaurációt, mivel azt fenyegetésnek tekintették az 1920-as trianoni békeszerződés által kialakított új határokkal szemben. Horthy Miklós, a kormányzó, és a magyar politikai elit egy része sem támogatta Károly visszatérését, mert attól tartottak, hogy Magyarországot egy katonai konfliktusba sodorná. IV. Károly második próbálkozása katonai vereséggel ért véget a budaörsi csatában 1921. október 23-án, ami után végleg lemondott a magyar trónról.
Az 1921-es hódmezővásárhelyi nemzetgyűlés kikiáltotta a királyság megszűnését, majd Károlyt családjával Madeira szigetére száműzték. Itt szegénységben és betegségben élte utolsó éveit. 1922-ben, mindössze 34 évesen hunyt el tüdőgyulladásban.
IV. Károly idealista uralkodó volt, talán éppen ezért is kellett olyan gyorsan elbúcsúznia a koronától. Ami erejéből, tehetségéből tellett, azt erőn felül is megtette a Monarchia egységének megőrzéséért és a béke megteremtéséért, még ha ezek a törekvései kudarcot is vallottak. Talán nála nagyobb formátumú uralkodó sem boldogult volna a feladattal. 2004-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta, ezzel elismerve erőfeszítéseit az emberiség érdekében.
