A Pogány család Budapestről emigrált 1956-ban. Először Németországba mentek, itt született Georg-Andreas. Ezt követően az Egyesült Államokba költöztek. Édesapja elmondása szerint fia, bár nincs magyar állampolgársága, több ízben is járt Magyarországon. A családban a mai napig magyarul beszélnek.

A 32 éves Pogány András hét éve szolgál az amerikai hadsereg kötelékén belül a Coloradóban lévő Forth carsoni támaszponton, ahol nyelvtudását hasznosítva magyar–angol–német, háromnyelvű kihallgató tisztként tevékenykedett. Kiváló szolgálatáért többszörösen tüntették ki csillaggal.

Elmúlt év szeptember végén érkezett társaival a Bagdadtól északra fekvő Samarrába, ahol felsőbb utasítása a zöldsapkás, vagyis harcoló alakulatba sorolták be. Korábban kizárólag a kötelező fegyverkezelési kiképzésen vett részt, így a különös módon rá kiszabott feladatnak csak nehezen felelhetett meg.

Az őrmester elmúlt év szeptember 29-én este, visszatérve a járőrözésből megpillantott egy tűzharcban elesett irakit, pontosabban annak alsó részét, mivel az amerikaiak rakétája leszakította felsőtestét. Elmondása szerint több mellette álló katonatársa jól mulatott a látványon, ő azonban a szeme elé táruló borzalomtól rosszul lett. Teste remegni kezdett és többször is hányt, majd a tábori orvos segítségét kérte, aki Combat Stresst (harci stressz) állapított meg rajta, pihenést javasolt neki és jelentette az esetet. Az orvos továbbá kijelentette, hogy a pánikroham kialakulásában nagyban közrejátszott egy Lariam/Mefloquine nevű malária elleni gyógyszer, melynek rendszeres bevétele kötelező minden külföldön szolgáló amerikai katona számára, és ami ellen a szenátusban már 2002 óta harcolnak, mivel a gyógyszer gyártója figyelmeztetett, hogy annak mellékhatásaként hányás, hasmenés és ritka esetben stressz, depresszió léphet fel. Ezt a gyógyszert vette be Pogány őrmester is.

Felettese azonban, vélhetően azért, hogy példát statuáljon, magából kikelve nyilvánosan, katonatársai előtt megszégyenítette. Elvette szolgálati fegyvereit, és mit sem törődve az orvosi javaslattal, két ízben is kiküldte járőrözni – fegyver nélkül, megfosztva őt még az esélyétől is annak, hogy szükség esetén megvédhesse életét. Ezt követően vád alá helyezte és visszaküldte a coloradói támaszpontra. Fő vádpontként pedig a hírhedt 99-es paragrafust, a gyávaság vádját jelölte meg, melyet legutoljára a vietnámi háború során alkalmaztak, és melynek ítélete szinte kivétel nélkül kivégzés volt.

– A fiam hat hétig élt abban a tudatban, hogy kivégezhetik – mesélte a fiatalember édesapja, Pogány András lapunknak. A bizonytalanság érthető módon igen megviselte Pogány őrmestert. Közben története bejárta az amerikai sajtót. Neves napilapok cikkeztek arról, hogy az amerikai hadsereg saját emberei ellen fordul. A november 7-ére kitűzött tárgyaláson 40 prominens amerikai médium képviseltette magát. Részben a sajtó nyomásának volt köszönhető, hogy a hadbíróság elvetette a 99-es paragrafust, és a vádat „munkamegtagadásra” változtatta, melynek a maximális büntetése hat hónap elzárás. Azonban ez a vád sem bizonyult helytállónak, mivel Pogány őrmester korábban írásban ellenezte az Egyesült Államokba való visszaszállítását, ráadásul a már említett két alkalommal fegyver nélkül is kiment járőrözni. A hadsereg jogi képviselői, érezve helyzetük kilátástalanságát, alkut javasoltak: felajánlották neki, hogy írjon alá egy nyilatkozatot, hogy könnyített eljárás fejében aláveti magát egy a tábornokaiból álló bírói testület ítéletének. Ezt azonban nem fogadta el, mivel fennállt a veszély, hogy negatív ítélet esetén megfosztják rangjától, társadalombiztosításától, és későbbi nyugdíjától. Két nap múlva így visszakapta fegyverét, újra engedélyezték, hogy hordja egyenruháját és visszahelyezték korábbi Fort Caston-i irodájába, ahol azonban társai megvetésével kellett szembenéznie. Andreas Pogány hogy visszanyerje becsületét kollégái előtt, levelet írt a Pentagonnak, melyben kérte ügyének újbóli kivizsgálását. Mivel nem kapott választ, végül maga követelte, hogy állítsák hadbíróság elé és ott ítéljenek felette. Ezt végül iktatták, így ügye jelenleg is folyik.

Az eset mindenesetre súlyos veszteséget okozott számára, mind lelkileg, mind anyagilag. A perek során felgyülemlett ügyvédi költségek ugyanis több mint tízezer dollárra rúgnak. Georg-Andreas Pogány egyébként jelenleg kórházban fekszik, mivel a történtek kikészítették idegileg. Állapotát tovább súlyosbítja, hogy a folyamatos stressz következtében hasnyálmirigy-gyulladást kapott. Nem tehet mást, mint bízva a pozitív ítéletben, várja rehabilitálását.

* * *

Amerikai szakértők biztosra veszik, hogy a most folyó iraki hadjáratok nem fognak komoly hatások nélkül elmúlni. Mint ahogyan az egykori vietnámi veteránokban is elevenen él az akkori harcok szörnyűsége, és az első Öböl-háborút követően is beszéltek „Sivatagi vihar”-szindrómáról, úgy a jelenlegi események is mély nyomot hagynak a bennük részt vevők lelkében. A jelenlegi hódító hadjárat várhatóan már a hossza miatt is súlyosabb következményekkel fog járni, mint az 1990-es Öböl-háború, mely bár 100 órán belül lezajlott, máig érezteti hatását. Ezt támasztja alá, hogy jelenleg több mint 4000 amerikai katonát kezelnek depressziós problémák miatt Irakban, és már többen önkezükkel vetettek véget életüknek.

Mindebből az amerikai polgárok igen keveset látnak. A tengeren túli médiumok ugyanis igen komoly cenzúra alá vetik az Irakból érkező anyagokat. Bár nyílt titok, hogy a kinti katonák zöme haza kíván menni, panaszkodóknak igen ritkán engednek szót a műsorokban. A halottakat és hazaszállításukat soha nem mutatják. Pedig vannak. A nagy akciókat nem számítva naponta átlagosan 2-3 amerikai katona veszíti életét az ellenállókkal való összecsapásokban.