Beneda Attila arról beszélt, hogy néhány hét múlva Magyarország tölti be annak az Európai Uniónak az elnöki tisztségét, amelyben a család szót „nem lehet a tárgyalásokon kiejteni”, és amely az egyszülősöket nem tartja sérülékeny társadalmi csoportnak.

Hirdetés

A kormány azonban stratégiai partnerének tekinti az Egyszülős Központot, a családtámogatási rendszerbe pedig igyekeznek az egyszülős családokat is beilleszteni – emelte ki a helyettes államtitkár.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője a gyermeküket egyedül nevelők életét egy olyan szépen megírt zeneműhöz hasonlította, amelyben elhallgatott az egyik szólam, a megmaradt előadónak azonban az egész darabot egyedül kell eljátszania.

A díjazottak képviselik azt a 341 ezer szülőt, akik egyedül gondoskodnak majdnem 500 ezer gyerekről – mutatott rá Nagy Anna.

Korábban írtuk

Idén öt kategóriában adtak át díjakat: az év páratlan anyukájának, apukájának, nagyszülőjének, különlegesen nevelő szülőjének, és különdíjként kiosztották az év páratlan nagycsaládos szülője díjat is.

A sajtóanyag szerint a Páratlan szülő díjra bárki jelölhetett egyedül nevelő szülőt vagy nagyszülőt. A díjjal azt a fáradhatatlan munkát szeretnék elismerni, amit két szülő helyett végeznek az egyedülálló szülők. A felhívásra több száz történet érkezett, ezekből választotta ki a díjazottakat az Egyszülős Központ zsűrije.