Betelt a pohár, kilép a KDNP
A Kereszténydemokrata Néppárt távozik az Európai Néppártból és annak frakciójából, miután Magyar Pétert kedden az EPP mégis felvette – közölte Semjén Zsolt pártelnök és Hölvényi György EP-képviselő az MTI-vel.Közleményükben felidézték, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a Manfred Weberrel való megbeszélés után egyértelművé tette: egyfelől sem az EPP háborús doktrínájával nem tud azonosulni, másfelől erkölcsi okokból nem tudja elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP frakcióba, illetve a Tisza Pártot az EPP-be.
Kiemelték: ez az EPP az identitásvesztő balratolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség. Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták – hangsúlyozták.
Semjén Zsolt és Hölvényi György rámutattak: az EPP – ahova mostanra jutott – és Magyar Péter morálisan egymást minősítik.
A Kereszténydemokrata Néppárt a jövőben is – ahogy ezt immár 80 éve teszi – Magyarországon és az Európai Unióban továbbra is képviseli a magyarság érdekeit és a kereszténydemokrácia értékeit. Hölvényi György – élve az új mandátum nyújtotta lehetőségekkel – folytatja küzdelmét az üldözött keresztényekért – írták a közleményben.