Bizalmi légkör

– Milyen változásokat fog hozni a kinevezése?

– Már korábban is közös gondolatunk volt az elnökség tagjaival, hogy az opponálás önmagában nem vezet sehova, a gondok megfogalmazása mellett konkrét megoldási javaslatokkal kell előállunk. Fontos, hogy az ágazat szereplői, a különböző érdekképviseletek és a döntéshozók ne a sajtóban üzengessenek egymásnak, az ide-oda mondogatás helyett sokkal inkább a szakmai műhelymunka előtérbe helyezésére van szükségünk. Szeretném, ha valamilyen módon csökkenteni tudnánk az ál- és rémhírek számát, és ha a sajtó képviselői is jószándékúan, segítően figyelnék és kommentálnák az egészségügyben zajló folyamatokat. Ehhez természetesen fontos, hogy az újságírók hiteles és folyamatos szakmai tájékoztatást kapjanak, amire a jövőben is figyelni fogunk. Minden olyan eset borzasztó, amikor azt halljuk, hogy patkányok rohangálnak egy kórházban, de a média felelőssége, hogy az egészségügyről milyen hírek kapnak szárnyra. Persze érthető, hogy sok kattintást akarnak elérni, csak éppen arról nagyon ritkán írnak, hogy egy-egy osztályon milyen jó a betegellátás színvonala, és milyen nagyszerű szakemberek dolgoznak ott. Javítani kell az egészségügy megítélésén, mert ez a hergelés és hangulatkeltés senkinek nem tesz jót. Rengeteg energiát vesz el, hogy elbeszélünk egymás mellett.

– A kórházigazgatók mennyire gondolkodnak egységesen a kormány egészségügyi terveiről?

– Az egészségügy olyan, mint a futball: mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá, és mindenkinek van legalább egy világmegváltó ötlete. Egy felelős kórházvezető – aki jót akar a kórházának és a betegeinek – minden olyan változást támogat, amely jobb feltételeket eredményez. Ha az el­érendő cél a betegek érdekeit tartja szem előtt, érthető és egyértelműen jó, akkor a kórházvezető felelőssége és kötelessége, hogy mögé álljon.

– Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Kórházszövetség szándéknyilatkozatot írt alá a stratégiai együttműködésről. Milyen lehetőséget rejt ez a megállapodás?

– Nagyon örülünk annak, hogy Kásler Miklós miniszter úr számít a minisztérium és a kórházak együttműködésére. A kórházszövetség célja mindig is az volt, hogy közreműködjön a döntések előkészítésében. Egyik fő feladatunk, hogy hidat képezzünk a kórházak és a szakmapolitika között. Ahogy a kórház­igazgatói székből sincs teljes rálátásunk az intézményben zajló folyamatok összességére – legalábbis úgy biztosan nem, mint a betegellátásban nap mint nap részt vevő kollégáknak –, úgy a döntéshozók sem láthatják az egészségügyet a maga teljes valójában. Ha az ágazat szereplői aktívan részt vehetnének a változások előkészítésében, akkor bármilyen átalakítást lényegesen könnyebben lenne a rendszerben adaptálni.

– A rendszerváltás óta melyek azok az a témák, amelyeket a szövetség rendre felvetett?

– Például a finanszírozás. Ezt mindenképpen újra kell gondolni, hiszen a különböző szakmákban nagyon komoly fejlődés zajlik. Változnak az ellátási protokollok, folyamatosan új módszerek, eszközök és gyógyszerek válnak hozzáférhetővé. Érdemes lenne azt is figyelembe venni, hogy az intézmények által ellátott területek és betegségek eltérőek, ahogy az infrastruktúrájuk is. Egészen másképp tud gazdálkodni egy öreg, pavilonrendszerű kórház és egy újonnan épített tömbkórház vezetője, hogy csak egy példát ragadjak ki. Ezek a szempontok jelenleg nincsenek figyelembe véve a finanszírozásnál, de ugyanígy hiányzik az amortizáció, eszközbeszerzés, valamint a teljes béremelés beépítése a támogatásba. Sok kórház kizárólag azért veszteséges, mert nincs meg a fedezete az amortizációra – az épületfejlesztésre, az állagjavításra – vagy olyan új eszközök beszerzésére, amelyek elengedhetetlenek a betegellátáshoz. Ezért ha tönkremegy egy több millió forint értékű gép, és nincs pénz a visszapótlására, az intézmények sok esetben közreműködők bevonására kényszerülnek.

– Hogyan látja a kormány egészségpolitikáját?

– Szerencsére több pénz kerül most az egészségügybe, mint az elmúlt évtizedekben, és azt se felejtsük, korábban jelentős forráskivonás történt. Most kórházakat újítanak fel, és nőnek a bérek is. Sajnos az egészségügy megítélése annyira negatív, hogy sok idő kell még a bizalom visszaszerzéséhez. De jó irányba haladunk, a fejlesztéseket és a béremeléseket mindenképpen folytatni kell, és arra is külön figyelmet kell fordítani, hogy az ígéreteket betartsák. Az egészségügy újrastrukturálása pedig elengedhetetlen.

– Ezt hogyan kellene végrehajtani?

– A világon mindenhol a prevenció és az utógondozás kerül előtérbe, egyre kevesebb az aktív fekvőbetegágy, hiszen azok üzemeltetése igényli a legtöbb pénzt és embert. Kevesebb aktív kórházi ágyra van szükség, az így felszabaduló ágyakból rehabilitációs, hospice-, krónikus és ápolási osztályokat kellene létrehozni. Így az aktív ágyakon is magasabb színvonalú lenne az ellátás. Fontos, hogy a kórházi ágyakat nem megszüntetnénk, csak átalakítanánk a működésüket. A kórházi fertőzések megelőzése miatt is lényeges, hogy minél rövidebb ideig feküdjön valaki bent. Ha a beteg csak aznap reggel kerül be, amikor műtik, kevesebb eséllyel jut a bőrére, ruhájára kórokozó. A kórházi fertőzések elterjedése egyébként világszintű probléma, nem csak hazánkban nagy gond.

– Hogyan kellene a prevenciót eredményesen megszervezni?

– Óvodáskortól kezdve kellene oktatni az egészséges életmóddal, egészségmegőrzéssel, betegségekkel, különféle ártó tényezőkkel kapcsolatos alapvetéseket. Okoseszközökkel, applikációkkal a gyerekeket játékos úton lehet motiválni. Ma már a fiatalok körében sem az a divat, hogy dohányzunk és iszunk, sokkal inkább előtérben van az egészséges életmód, hiszen kondiparkok létesülnek a köztereken, egyre többen járnak fitneszterembe, futnak, kerékpároznak, figyelnek az étkezésükre. Ezt a trendváltást tovább kell ösztönözni, a biztosítások megkötésénél, az egészségügyi ellátókhoz való hozzáférésnél pedig érdemes lenne figyelembe venni, hogy mennyire egészségtudatos a szerződő fél. Ha preventív szemléttel élnénk az életünket, az ellátórendszeren is enyhülne a teher, hiszen kevesebb beteg kerülne az aktív ellátást nyújtó fekvőbeteg-intézményekbe.

– Felmérések szerint a külföldre távozó orvosoknál nem a nagyobb bér az elsődleges motiváció, fontosabb a munkahelyi környezet és a munkahelyi légkör. Ennek optimalizálása a kórházvezető felelőssége?

– Fontos a kórházvezető személyisége, de nagyon sok múlik az adott osztály vezetőjén is. Egy kórházon belül eltérő légkört tapasztalhatunk a különböző osztályokon: az egyiken jó hangulatban, motiváltan dolgoznak a kollégák, míg a másikon esetleg tetten érhető az elégedetlenség és a fluktuáció. A kórházvezetők felelőssége, hogy a lehetőségekhez mérten megfelelő munkakörnyezetet teremtsenek, illetve amennyire a költségvetés engedi, megfizessék a dolgozókat. Ez utóbbi sajnos csak nagyon ritkán sikerül. Abban viszont mindenképpen lépnünk kell, hogy minden olyan terhet levegyünk a kollégák válláról, ami nem az ő feladatuk. Az orvosnak gyógyítani kell, a nővérnek beteget ápolni, a nem szakmai munkát pedig szakképesítés nélküli dolgozókkal, esetleg önkéntesekkel kell megoldani, hiszen nem engedhetjük meg magunknak, hogy az aranyat érő, csökkenő számú szakdolgozókat még olyan feladatokkal is terheljünk, amelyeket más is el tud végezni.

– Áprilistól a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő büntetheti azokat a kórházakat, amelyek nem a legkorábbi műtéti időpontot adják ki a betegeknek. Ez csökkentheti a várólistákat?

– Még nem egyértelmű, hogy az új szabályozás milyen előnyökkel jár, lehetséges, hogy változtatni kell rajta. A várólistával kapcsolatban szeretnék árnyalni egy-két dolgot. A kórház kötelessége, hogy a legközelebbi szabad időpontot kínálja fel a betegnek, a szabad orvosválasztás reményében és igényével, a betegek nagy része azonban ahhoz ragaszkodik, hogy őt egy bizonyos doktor operálja, emiatt nem fogadja el a felkínált időpontot. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni a szankcióknál.

– Egy kórházvezető hogyan teheti hatékonyabbá az egészségügyet?

– Például intézményi szervezetfejlesztéssel. Partneri viszonyoknak kell dominálni a kórházakban mind a vezető-beosztott, mind az orvos-beteg kapcsolatban, hiszen a beteg is könnyebben gyógyítható, illetve jobban gyógyul, ha bízik az őt ellátókban. Ha rossz a hangnem, sokkal nehezebb dolga van minden szereplőnek, és ahogy látjuk, manapság nagyon könnyen állnak fel a dolgozók, és magasabb fizetés vagy jobb körülmények reményében intézményt váltanak, esetleg – és ez a nagyobb baj – az ágazatot is elhagyják. Úgy gondolom, vége annak az időszaknak, amikor a kórházvezetők diktáltak. Változtatnunk kell a hozzáállásunkon, hiszen mi vagyunk a kollégáinkért és a betegekért, nem fordítva. Nekünk kell megteremtenünk a megfelelő feltételeket, és csak ezután fogalmazhatjuk meg az igényeket, hogy mit várunk el a kórházakban dolgozóktól, hiszen addig, amíg nem elég a fizetés, nincsen ruha, negyven fok van a műtőben, nem működnek az eszközök, az emberek pedig folyamatosan túl vannak terhelve, milyen jogon kérünk számon bárkitől bármit? Ha a dolgozó elégedett, ha jók a körülmények, akkor a kórházakban megfelelő színvonalon és bizalmi légkörben tudnak gyógyítani, és végső soron ez az igazi cél.