– A Hungarostudy 2002-es vizsgálatai szerint 1960-ban Nyugat-Európához hasonlóan jók voltak a magyar életminőségi mutatók. Mi történt azóta?

– 1956-os forradalom az összetartozás csodálatos élménye volt, amelyben szinte az egész ország osztozott, sőt, a nehézségek ellenére, vagy éppen emiatt, már azelőtt is általános volt ez az érzés. Ezekben az években kimondottan jók voltak egészségügyi mutatóink, még Nyugat-Európához képest is. Az 1956 utáni rezsim felismerte, hogy éppen ez az összetartozás, a nemzettudat a legnagyobb veszély számára. Fokozatosan létrehozták a legvidámabb barakkot, amelyben kiskapukat nyitottak az anyagi előrejutás, a kocsi, a külföldi utak felé. A reklámok betörése az anyagi előrejutást mint egyetlen értékmércét vetítette az emberek elé. Az 1989-90-es politikai változások során átmenetileg megjelent az összetartozás élménye, ám ez még a régi barátok között is hihetetlenül gyorsan bizalmatlansággá, gyakran ellenségességgé változott a politikai események közepette. 1956 példája megmutatta, hogy a magyarok alapjában véve nem ellenségesek, de a fokozott versenyszellem, a hirtelen megnyíló új lehetőségek, a nyugati minták téves átvétele és az előző évtizedek besúgói társadalmából tudat alá szorított gyanakvás ma is hihetetlen romboló erő. Magyarországon a kilencvenes évek elejére nagyon rosszak lettek a várható élettartamot jelző mutatók, az ukránokéhoz és oroszokéhoz hasonlóvá romlott a helyzet. Elsősorban a középkorú férfiaknál mutatható ki drasztikus változás. Most rosszabb az életminőségük, mint az 1930-as években volt. Ez azért is megdöbbentő, mert akkor nem voltak antibiotikumok, és a TBC is pusztított. Ennek ellenére a statisztikák szerint a 40-65 éves korosztályban többen halnak meg minden egyes évben, mint 1930-ban.

– Mi lehet ennek az oka?

– Ezt több évtizede vizsgáljuk. Úgy tűnik, ez a társadalmon belüli nagy különbségek kialakulásával függ össze. A felmérések szerint annak a valószínűsége, hogy Magyarországon egy férfi megéri a 65. életévet csak 64 százalék, míg ez a szám a szomszédos Ausztriában 82 illetve Svédországban 89 százalék. A férfiak számára a társadalomban a hosszú távú célok alapvetően hiányoznak. De általánosságban is elmondható, hogy az emberek úgy érzik, hogy nincsenek közös célok, és értékek. Ezek nagyon komoly veszélyeztető faktorok. A legmegdöbbentőbb adat az, hogy az úgynevezett anómiás, tehát az értékvesztéses lelkiállapot hihetetlen mértékben megnőtt 2002 és 2006 között. Ez az állapot egyébként viszonylag gyorsan tud változni egy társadalmon belül. 1988-ban 21 ezer, 1995-ben és 2002-ben 12600, majd 2006-ban körülbelül 5000 emberrel készítettünk követéses felmérést ezzel kapcsolatban. 1988 és 95 között az eleve rossz mutatók is sokat romlottak, de érdekes módon 1995 és 2002 között kis javulás mutatkozott. 2002 és 2006 között viszont azt látjuk, hogy az értékvesztés állapota hihetetlen mértékben romlott. 2002-ben az emberek 48 százaléka mondta azt, hogy senki sem törődik a másikkal, ez a szám 2006-ra 80 százalék fölé emelkedett. Ez az állapot egyébként a gazdasági fejlődés szempontjából is katasztrofális. A bizalmat azért nevezik társadalmi tőkének, mert ha egy társadalomban az emberek úgy érzik, hogy lehet és mernek bízni egymásban, akkor ez az ország gazdasági mutatóiban is pozitívan megmutatkozik.

– Nemcsak az értékvesztés állapotát, hanem a tartós stresszt is úgy említi több tanulmányában, mint az életre veszélyes faktort.

– Közép-Kelet-Európában a halálozások hátterében a tartós stressz láthatatlan kézként van jelen. Miközben a dohányzás és az alkoholizmus romboló hatásairól beszélünk, elfelejtkezünk arról, hogy ez mind összefüggésben van a tartós stressz állapotával, hiszen mind ezt próbálja feloldani. A tartós stressz ma a legnagyobb gyilkos Magyarországon. Már Selye János állatkísérletei bizonyították, hogy halált okoz. Az emberek számára a stressz mindaddig hasznos, amíg úgy érezzük, hogy feladataink vannak, amelyeket meg tudunk oldani. A jó kihívásokkal való megbirkózás emberi és pszichés fejlődésünk alapja. A baj akkor van, ha valaki tartósan úgy érzi, nincsen jövőképe, nem lehet bízni a többiekben. A férfiak számára kimutathatóan nagyon súlyos stressz faktor a munkahely bizonytalansága, érdekes módon sokkal jobban belebetegszenek ebbe, mint a nők. A 2002-es vizsgálatban vizsgált személyeket megkérdeztük, hogy hozzájárulnak-e ahhoz, hogy később felkeressük őket. 2006-ban a korábban megkeresett, körülbelül 5000 ember közül már csak 4500 ember élt, és több mint 300 ember meghalt. Megnéztük, hogy milyen tényező állt a halál okával közvetlen kapcsolatban, és azt láttuk, hogy az igazi közvetítő faktor a depresszió volt. 2002 és 2006 a még élő vizsgált személyek körében 14-ről húsz százalékra emelkedett a kezelésre szoruló depressziós lelkiállapotúak száma.

– Sokan állítják, hogy a depresszió magyar betegség.

– Kezdetektől tiltakozom ez az állítás ellen. Bipolárisnak mondanám ezt a lelkiállapotot. Ez azt jelenti, hogy nagyon el tudunk keseredni, de egyúttal nagyon tudunk lelkesedni is. Most nagyon elkeseredett és frusztrált állapotban vagyunk. Ha volna közös cél, úgy ahogy a forradalom, vagy a nagy árvizek idején, a társadalom újból megmozdulna. De a helyzet nem reménytelen. Láthattuk, hogy a társadalombiztosítás privatizációja ellen komoly civil összefogás alakult ki. Erre nagyon büszkék lehetünk, mert bár Dél-Amerikában is nagyon nagy ellenállás volt, mégsem tudták legyőzni azt a gőzhengert, ami privatizálta az egészségbiztosítást, és ugyanez történt a volt szovjet utódállamokban is. Magyarországon tehát ha közös célt látnak az emberek, akkor össze tudnak fogni.

– Ugyanakkor a széthúzásra is rengeteg példát látunk…

– A magyar társadalom az angolszászokhoz hasonlóan individualista, három ember négy pártot alkot. A magyar társadalom nagyon nehezen szervezhető hatalmi szóval. Viszont olyan csoportban nagyon hatékony, ahol mindenki úgy érzi, hogy önállóan dolgozhat. Magyarországon mindenkinek van valamilyen elképzelése, rengeteg helyen próbálnak az emberek valamihez hozzákezdeni, csak nagyon nehezen lehet őket megszervezni hagyományos módon. A németek, szlovákok, csehek szeretnek egyszerre lépni, egyszerre mozdulni, őket sokkal jobban meg lehet szervezni. Másfelől ennek az individualizmusnak lenne nagy pozitívuma is. Az angolszász társadalmak ugyanis ebből adódóan nagyon sikeresek. Nálunk viszont az individualizmusból fakadó sikert megakadályozza a nagyfokú bizonytalanság kerülés. Az amerikai társadalom keresi a kihívásokat. A magyar társadalom is keresné ezeket, de a jelenlegi krónikus stressz állapotában hatalmas mértékű a bizonytalanságkerülés is, ami meggátolja a sikeres érvényesülésben.

– Hogyan lehetne ezen változtatni?

– A felméréseinkből kiderül, hogy egész Európában a magyarok vélik úgy a legnagyobb számban, hogy nem lehet igazán boldog az, akinek nincs gyereke. Ma már több európai országban, és a Baltikumban is 50 százalék alatt van, akik ezt így gondolják. A legutolsó felméréseink szerint csupán a fiatalok 3 százaléka mondta azt, hogy nem akar gyereket, míg a többség két vagy három gyereket szeretne vállalni.

– Annak ellenére, hogy felbomlóban vannak a családok, és a statisztikák szerint minden második házasság válással végződik?

– A fiatalok számára most nagyon nagy érték a házasság. A vizsgálataink során azt láttuk, hogy a társas kapcsolatokat, a belső harmóniát és az egészséget a fiatalok nagyon fontosnak tartják, annak ellenére, hogy ma sokszor hiányzik. Sőt, ezeket fontosabbnak tartják, mint a külső sikereket vagy az anyagi helyzetet. Ez nagy erőt kellene, hogy adjon a magyar társadalomnak. Azonban a harmadik gyerek értékét kellene igazán hangsúlyoznunk. Ha megszületnének a kívánt harmadik gyerekek, akkor megfordulhatna a mostani nagyon negatív helyzet. A nyolc általánosnál kevesebbet végzetteknél megszületnek ezek a tervezett gyerekek, de az érettségizett és a diplomás nők nagy hátrányban vannak ezen a téren. Nem segíti őket a magyar társadalom a gyerekvállalásban. Ezzel szemben azt látjuk, hogy Franciaországban a harmadik gyermek esetén nagyon komoly adókedvezményt adnak, és Svédországban is minden megtettek azért, hogy a tervezett gyermekek megszülethessenek. Ezért ma kifejezetten jók a népesedési mutatók Norvégiában és Svédországban is.

– Magyarországon az elvesztett bizalmi tőkét hogyan lehetne visszaállítani?

– Föntről hiába várjuk a segítséget. Véleményem szerint a társadalmon belül a civil szférának van ebben óriási szerepe. A kutatásból kiderül ugyanis, hogy akik civil szervezetek tagjai, sokkal egészségesebb lelkületűek. Hisznek abban, hogy vannak közös értékek, célok, mernek bízni másokban. Szomorú, hogy míg Magyarországon 1990 után tízszer több civil szervezet jött létre, mint szomszédainknál, az idők folyamán ezek sorra leépültek. Szinte csak a mesterségesen fenntartott civil szervezetek maradtak életben. De van sok jó példa is, mint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, vagy az Otthon Segítünk Program. Ezen kívül a vallásosság is nagyon komoly védőfaktor. Akik egyházukban gyakorolják a vallást, jobban bíznak egymásban, kevésbé ellenségesek, és toleránsabbak is. Tehát a civil szervezeteknek és az egyházaknak nagyon komoly szerepe lehetne abban, hogy a magyar társadalomban újból helyreálljon a bizalom.

Usztics Anna