– A múlt héten a felbomlás szélére sodródott az MDF frakciója. Mennyire volt ez meglepő?

– Az biztos, hogy Herényi Károly nagyot tévedett, amikor néhány nappal Vas János kilépése előtt úgy nyilatkozott, a demokrata fórum frakciója egységes és semmiképpen sem fog tovább olvadni. A fő kérdés a történtek kapcsán természetesen az, hogy kinek az érdekét szolgálná, ha az MDF frakciója megszűnne, s ez hogy alakítaná át a magyar politikai teret. A jobboldalon sokak részéről egyfajta kárörvendő, gúnyos mosoly kísérte a történteket, mondván, „azt kaptátok, amit megérdemeltetek”. Talán részben érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy Dávid Ibolyáék milyen messze kerültek a nagyobbik ellenzéki párttól. Ha azonban hosszabb távon figyeljük a történetet, akkor be kell látnunk, hogy az MDF szétmorzsolódása semmiképpen sem használ a jobboldalnak. Amennyiben ugyanis a következő választáson az MSZP mellett az SZDSZ is bekerül az Országgyűlésbe, akkor a Fidesznek pártlistán legalább hét-nyolc százalékkal meg kell vernie a szocialistákat, hogy a szövetség kormányt alakíthasson. Ugyanis afelől nem nagyon lehet kétségünk, hogyha a szabad demokratáknak választaniuk kell az MSZP és a Fidesz között, akkor csípőből a szocialistákat választják.

– Ha már az SZDSZ-nél tartunk, nekik nem jön rosszul az MDF vergődése.

– Valóban így van. A centrumért elindult a harc, az SZDSZ szerette volna hónapok óta középen állóként meghatározni magát, de a demokrata fórum már ott volt. A politikai térelmélet törvényszerűségéből tudjuk, hogy egy párt nem lehet egyszerre két helyen, és két párt sem lehet egyszerre egy helyen. Az elmúlt időszakban a két párt között lezajlott néhány kardcsörgetés a centrumért folyó pozícióharc során, éppen azért, mert mindketten ugyanoda definiálták magukat. Ha ugyanarra a centrumbeli szavazóbázisra pályáznak, akkor könnyen megeshet, hogy a következő választáson mindketten kapnak háromnégy százalékot, aztán mindkettő kiesik a parlamentből. De ha az MDF meggyengül, akkor esélytelenné válik az ötszázalékos küszöb átlépésére, s a szabad demokraták könnyedén lenyúlhatják a középen állók nagyobbik részét. Ez pedig, mint említettem, közelebb viheti az MSZP-t egy újabb koalíciós kormányzati ciklushoz.

– Mit tehet ez ellen a Fidesz?

– Elöljáróban hadd mondjam el, megítélésem szerint az ellenzék egyik legnagyobb működési hiányossága éppen az, hogy politikusai közül csak kevesen gondolkoznak stratégiákban. Csak nagyon kevés jobboldali politikus épít tudatosan, átgondoltan értelmiségi holdudvart. Nem úgy a baloldalon. A kérdésre válaszolva, a pártosodás tekintetében ellenzéki oldalon a legnagyobb probléma, hogy nincs egy valódi agrárpárt. Ez persze az országnak is nagy gond. A falusi emberek, ha elmennek szavazni, akkor döntő többségben a jobboldalra szavaznak. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy el is mennek voksolni. Ehhez az agrártársadalom által elfogadott politikusokra, és a hozzájuk szóló hívószavakra lenne szükség. A tavaszi népszavazás megmutatta, hogy a kisebb települések lakóinak is markáns véleményük van, hiszen nagyobb arányban mentek el szavazni, mint a városlakók. A következő választáson való mozgósításukra a polgári oldalnak sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnie, mint tette azt 2006-ban. Ha szerveződne egy olyan erő, amelyről a vidéki emberek látnák, hogy az ő nyelvükön beszélnek, valóban az ő érdekeiket képviselik, olyan programot hirdetnek, amely megoldást kínál az agrártársadalom problémáira, akkor az urnákhoz járulnának és a választások utáni szövetségi politikában a polgári tábort erősítenék. Ne felejtsük el, hogy a hat év szociálliberális politikájának legnagyobb vesztese éppen a vidéki Magyarország, a parasztság és a falusi lakosság.

– Visszatérve az MDF-re: úgy tűnik, mintha a baloldal játszana Dávid Ibolyával. Először hozzájutott egy titkosszolgálati módszerekkel készített hangfelvételhez, amivel kilőtte riválisát az elnöki címért folyó versenyben, majd a baloldali kötődésű Tisztelet Társasága kihátrált mögüle, így pártjával együtt a politikai ellehetetlenülés szélére került.

– Tényleg úgy tűnik, mintha ez egy kitalált forgatókönyv lenne. Tudjuk, hogy kiélezett pártharcok során, mint a mostani is, az a pártelnök, amelyik nem képes egyben tartani a pártját, bukásra van ítélve. Dávid Ibolyának pedig ez nem sikerült. Az MDF válsága vélhetően annak köszönhető, hogy mivel középre kormányozta magát, útban volt az SZDSZ-nek, amely új szavazói bázist keres. Másrészt a centrumba helyezkedés miatt tagsága és támogatói bázisa is két, elkülöníthető csoportból áll, jobboldali szavazókból és volt szocialista-szabad demokrata szimpatizánsokból, ami eleve magában hordozza a belső feszültségek lehetőségét. Ezt átlátták a szocialisták is, akiknek a kormányzáshoz elengedhetetlenül szükséges, hogy a liberálisok bekerüljenek a parlamentbe.

– Ráadásul, ha megszűnik az MDF frakciója, nem kellene egy egész képviselőcsoportot maguk mellé állítani, elég három-négy képviselőt meggyőzni, és átmegy az adócsomag és a költségvetés.

– Utólag látjuk át, mennyire átgondolt ez a stratégia. Első lépés: nemzetbiztonsági eszközök bevetésével megbontani az MDF egységét. Ez ugyan megmentette Dávid Ibolyát az elnöki poszton, de miután büntetésül kizárták Almássy Kornélt a képviselőcsoportból, a frakció létszáma a minimális határra csökkent. Második lépésként kilépett a képviselőcsoportból a Tisztelet Társasága képviselője, így kis híján felbomlott a frakció. Az MDF politikusait ezután nem kellett volna egységként kezelni, nem vonatkozott volna rájuk a pártfegyelem, valóban elég lett volna néhányukkal megegyezni a kulcsfontosságú szavazások előtt. Ráadásul a TT kilépésével a párt költségvetéséből jelentős pénzek is kiestek. Így maga a párt is eltűnhet. Dávid Ibolya abban tévedett, hogy azt hitte, ezen a bokszmeccsen ő a bíró, s amíg egyik ellenfelét leléptette, őt ütötték ki. Leszögezhetjük, hogy ebben a küzdelemben a politika világába olyan eszközök kerültek be, amelyek eddig nem voltak jelen. Többről van szó, mint egyszeri övön aluli ütésről. Pártharcokban átláthatatlan titkosszolgálati módszereket inkább diktatúrákban szokás használni, nem pedig demokráciában.

– A szálakat a kormányoldal mozgathatta?

– Most még nem látjuk pontosan, ki irányította ezt a játszmát, az azonban bizonyos, hogy ami az MDF-fel történik, az elsősorban Gyurcsány Ferenc érdekeit szolgálja, ugyanakkor hosszabb távon jól jöhet az SZDSZ-nek is. Ám nem lehet megfeledkezni Dávid Ibolya szerepéről sem, aki néhány év alatt a jobboldalról középre kormányozta az MDF-et, rengeteg belső harccal eltávolította a párttól a korábbi támogatók többségét, és mára a megszűnés határára sodródott Magyar Demokrata Fórumnak kiszámíthatatlan a jövője. Az elmúlt hónapokban történtekkel kapcsolatban általánosságban is elmondható, hogy nemigen volt még olyan képlékeny a magyar közélet a rendszerváltoztatás óta, mint napjainkban. Számtalan meglepő, korábban szinte elképzelhetetlennek hitt fordulatnak lehettünk a szemtanúi, és megjósolhatatlan, hogy mi lesz egy hét, egy hónap vagy egy év múlva. Fölértékelődik a politikusok szerepe, a józan belátásé.

– Lengyel Zoltán belépése megmentette az MDF-frakciót, ugyanakkor a honatya, aki frakcióvezető-helyettes lett, szabad mandátumot kapott, magyarul nem köti a pártfegyelem. Erre a szabadságra miért lehetett szükség?

– A megoldás időleges és korántsem végleges. Arról, hogy Lengyel Zoltán úgy lett frakcióvezető-helyettes, hogy nem lépett be a pártba, és olyan autonómiát kapott, amit bármikor a frakció ellen is használhat, egy mexikói indián mondás jut az eszembe: „Születése körülményeiben írva vagyon elmúlásának oka is”. Egy független képviselő, ha komolyan veszi magát és szerepét, akkor döntései meghozatalakor választóira és elveire hallgat. Ha az új képviselőt az MDF meg akarja tartani, akkor véleményét sokkal nagyobb mértékben kell figyelembe venni, mint bárki másét a párton belül. Új frakciójában talán még egy önálló pólust is képezhet. Kormánypárt, kvázi és tényleges ellenzékének küzdelme ezzel még bizonytalanabbá, nyitottabbá, még kiszámíthatatlanabbá vált. Az igazság pillanata kétségtelenül a költségvetési vita lesz.

Bándy Péter