Biztonságban, mégis tele aggodalommal

– A körülöttünk lévő fogyasztói világ azt sugallja, az ifjúság az egyetlen érték, ami az emberi minőséget meghatározza. Miért?

– A piaci szereplőknek az az érdekük, hogy hogy fiatalon magukhoz kössék a fogyasztókat, és a márkahűség révén meg is tartsák őket. Ám a közbeszédnek is része lett, hogy az ifjúság különleges értéket képvisel, hiszen a demográfiai apály miatt egyre fogyatkozik a nyugati világban a fiatalok száma. A politikusok is előszeretettel mutatkoznak fiatalok körében, mert ez azt sugallja, ők maguk is fiatalosak, aktívak és energikusak. És persze igyekeznek minél több fiatalt bevonzani saját szervezeteikbe, pártjukba. A cégek ugyanerre törekszenek, mert ez azt sugallja: a fiatalság a jövő letéteményese, mint ahogyan az adott vállalat is derűlátó saját jövőjét illetően.

– Az Ifjúságkutató Intézet legutóbbi felmérése a 15–39 év közöttiek viszonyait, attitűdjeit vizsgálta. Valóban már a 39 évesek is az ifjúság körébe tartoznak?

– Korábban 15–29 évesekről beszéltünk, amikor a fiatalok korosztályról akartunk képet alkotni. Most úgy gondoltuk, ez az életkori behatárolás már idejétmúlt, hiszen bőven belefér, hogy valaki még jóval 30 fölött írja a doktori disszertációját, vagy éppen új szakmát tanuljon, kiegészítő diplomát szerezzen. A házasságkötések ideje is kitolódott, mint ahogyan az önálló életkezdés ideje is.

– Hódít a mamahotel, papabank életforma?

– A nyugati világban mindenképpen tapasztalható egyfajta megkésettség. Ám ennek általában gazdasági okai vannak. Olaszországban például leginkább azzal magyarázható az önálló életkezdés kitolódása, hogy 20-25 százalék körüli az ifjúsági munkanélküliség. A fiataloknak így egyszerűen megoldhatatlan problémát jelent az egzisztenciateremtés. Más okokat találunk, ha az angol nyelvű országokat vizsgáljuk. Írországban vagy Nagy-Britanniában az utóbbi harminc évben háromszáz-ötszázszorosukra nőttek az ingatlanárak és egekbe szöktek a lakbérek. A fiatalok így akár harminc-harmincöt évesen kénytelenek visszaköltözni a hajdani gyerekszobába, mert másképpen nem tudnának megélni. Hasonló a helyzet Ausztráliában és az Egyesült Államokban is.

– Nálunk mi a helyzet?

– A 15–39 éves korcsoportban átlagosan a megkérdezettek harmadának van saját lakása. Nyilván ez önmagában nem ad pontos képet, hiszen 35 éves kor fölött rendszerint általánosnak mondható, hogy saját otthonban éljenek az emberek. Minél fiatalabbak a válaszadók, annál inkább szűkül e kör, a húszas éveiket taposók között legfeljebb minden ötödik fiatal rendelkezik ingatlannal. Ám amikor a kutatás során arra is rákérdeztünk, hogy a közeli jövőben tervez-e a válaszadó költözést, a válaszok elsöprő többsége „nem” volt.

– Ezekben a nyugat-európaihoz mérten kedvező számokban nyilván szerepet játszanak a fiatal családoknak nyújtott otthonteremtő támogatások.

– Természetesen. Az olyan lehetőségek, mint a falusi csok, a most útjára induló csok plusz és a többi támogatási forma sokféle élethelyzetre kínál megoldást az otthonteremtés, családalapítás előtt álló fiataloknak. A kiszámíthatóság különösen fontos: a januárban startoló csok plusz esetében számolni tudnak a várható törlesztésekkel, hiszen az állam garantálja a maximum 3 százalékos lakásvásárlási, -felújítási kölcsönök kamatát. Ez leveszi a fiatal családok válláról a piaci kockázatok terhét. Igaz, a kedvező kamatok feltétele a gyermekvállalás, és az némi bizonytalanságot okoz, hogy nem mindig tudható, megérkeznek-e a kívánt gyerekek. Ám összességében elmondható, széles körű társadalmi közmegegyezés van abban, hogy segíteni kell a fiatal családokat, a gyermekvállalást, hogy javítani tudjuk demográfiai helyzetet. Ez biztonságot ad a családalapítás előtt állóknak.

– Az ellenzék rendszerint arról beszél, hogy lakhatási krízis van Magyarországon. Így érzik ezt a fiatalok is?

– Ha megkérdeznénk őket, hogy mennyire jelentős probléma az ifjúság számára az otthonteremtés, kétségkívül azt válaszolnák, hogy nagyon jelentős. Azonban mégsem ez az ifjúság legnagyobb problémája, sőt. Legutóbbi kutatásaink során azt tapasztaltuk, hogy sokat változott az ifjúsági problématérkép. 2008-ban a vizsgált korcsoport tagjai leginkább a munkanélküliségtől féltek. Ezzel szemben ma a legtöbb fiatal a kiszámíthatatlan jövő miatt aggódik. Ebben nyilván szerepet játszik, hogy vállalatvezetők, vezető politikusok is gyakran emlegetik veszélyként a jövő beláthatatlanságát, továbbá a bizonytalanság frusztrációját erősítik a folyamatos és változatos krízisek. A klímahelyzettől a háborúkig, a geopolitikai átrendeződéstől a világjárványokig sokféle ok táplálja az aggodalmakat. A problémalistán a második helyen szerepelnek az anyagi természetű gondok, ezt követi a céltalanság érzete. Ám a komoly bajok között említették a megkérdezettek a baráti társaságok, közösségek hiányát. A lakáshoz jutás nehézségei csak a kilencedik helyre fértek be az utolsó helyen álló kivándorlási dilemmák előtt.

– Számomra meglepő, hogy ennyiféle szorongás gyötri a fiatalokat, hiszen az ember életében a húszas évek általában a nagy remények, az ambiciózus tervek időszaka is. Már nem akarják az ifjak megrengetni a világot?

– A bizonytalanság egy része a céges világból érkezik. Korábban a vállalkozások is készítettek 3-4 éves terveket. Ma néhány hónapra, legfeljebb fél évre szóló tervezés zajlik. Minden bizonytalan, átmeneti lett. Ez mélyen érinti a fiatalokat, hiszen ők abban az életszakaszban vannak, amikor életstratégiai döntéseket kell hozniuk. El kell dönteniük, mit, hol és meddig tanuljanak. Párt választani, döntésre jutni arról, hogy hol telepedjenek le, városban-e vagy valahol az agglomerációban, esetleg visszatérjenek a szülőfalujukba. Megküzdeni az otthonteremtés, a gyermekvállalás dilemmáival. Mindezt nem segíti az a sok bizonytalansági tényező.

– Pedig a közvélekedés szerint az ember életében az a tíz év a legszebb, amely a 20 és a 30 éves életkor között telik el.

– Hát persze. Hiszen még nincs jelen vagy nagyon kicsi a másokért való felelősség súlya. Lazul vagy már teljesen elmúlt a szülői, társadalmi kontroll. Régen húsz fölött azt mondták a fiatalnak, hogy vénlány-vénlegény, vagyis hogy tessék megnősülni, férjhez menni. Ma ilyesfajta késztetés nincsen, sőt inkább azt sugallja a felnőttek világa, hogy „éljen még egy kicsit”. Individualista társadalomban élünk, amit tovább erősítenek az erre az élethelyzetre ráépülő szolgáltatások, a gazdasági, társadalmi környezet. Mindez nemcsak nem segíti az elköteleződést egy lehetséges partner vagy éppen egy hivatás mellett, inkább gátolja. Voltaképpen igen kényelmes helyzet ez a fiataloknak, és azt az illúziót táplálja, hogy ameddig nem köteleződik el, addig megmarad a döntési szabadsága is.

– Ezzel magyarázható, hogy ilyen sok a magányos fiatal?

– Kutatásaink szerint a tizenéves kor végére nagyjából a fiatalok 80 százaléka túl van az első randin. A stabil párkapcsolat azonban nem jellemző a húszas éveikben lévők körében sem. Még inkább szembetűnő mindez, ha a házasságkötések számának alakulását nézzük. Az utóbbi húsz évben sokáig fokozatosan csökkent a házasságban élő harminc alatti fiatalok aránya. Igaz, a csökkenés az utóbbi négy-öt évben megállt, talán kicsit emelkedett azoknak a pároknak az aránya, akik kimondták a boldogító igent. Az időpont azonban kitolódott, 40 évvel ezelőtt az első házasságkötéskor a férfiak átlagosan 24-25, a nők 21-22 évesek voltak, manapság az első házasságkötés átlagéletkora tíz évvel magasabb. A 15–29 évesek körében mindössze tíz százalék a házasok aránya.

– A megkérdezettek mivel magyarázzák ezt az állapotot?

– A fiatalok azt mondják, hogy nagyon nehéz párt találni. Én úgy látom, lehetőség volna bőven. A rengeteg fesztivál, a fiatalokat megcélzó szórakozóhelyek kínálnak ugyan ismerkedési lehetőségeket, ám az ismerkedés terepe valójában áttevődött az online térbe. Ott pedig óriási a választék, ami rendkívüli módon megnehezíti a döntést. Nem könnyíti meg a fiatalok helyzetét az sem, hogy túlságosan sokáig maradnak a szülői házban. Ahogyan haladnak előre az életkorban, egyre több szempontot mérlegelnek, mielőtt belevágnának egy tartós kapcsolatba. Ez annak ellenére igaz, hogy a magyar fiatalok elsöprő többsége bizonyos szempontból konzervatívnak tekinthető. Ha a távolabbi jövőképükről kérdezzük őket, mondjuk hogy 2050-ben hogyan képzelik el az életüket, akkor jellemzően saját otthonban, Magyarországon, házasságban, többgyermekes családban, a jelenleginél jobb anyagi helyzetben látják magukat.