Hirdetés

Orbán Viktor elmondása szerint Magyarország „általános és időkorlát nélküli mentességet” kapott az orosz energiahordozók vásárlására a két fő vezetéken keresztül. A magyar kormányfő arról is beszélt, hogy a megállapodás nemcsak hazánk számára jelent előnyt, hanem az Egyesült Államoknak is, hiszen több amerikai energetikai beruházásról is megállapodás született.

Az amerikai elnök ezzel a döntésével elismerte Magyarország sajátos helyzetét, miután korábban más országokat – köztük Indiát – szankciókkal sújtott az orosz energiabeszerzések miatt. Donald Trump korábban ötven százalékos vámot vetett ki az indiai árukra, arra hivatkozva, hogy az ország ezzel akadályozza az orosz invázió megfékezésére irányuló amerikai törekvéseket.

A Bloomberg értesülései szerint a mostani mentesség politikai szempontból is komoly jelentősséggel bír Orbán Viktor számára, hiszen a magyar gazdaság stagnálása, a gazdasági nehézségek és az ellenzék megerősödése egyre nagyobb kihívást jelentenek a jövő évi választások előtt.

A döntés tehát enyhítheti a kormányra nehezedő nemzetközi nyomást, miközben biztosíthatja az olcsóbb orosz energiaforrásokhoz való hozzáférést.

Donald Trump a találkozón méltatta a magyar miniszterelnök teljesítményét, kijelentve, hogy Orbán „fantasztikus munkát végzett” és „nagyszerű vezetőnek” nevezte. Az amerikai elnök ezzel újra kifejezte, hogy támogatja a magyar minisztrerelnök újraválasztását, hozzátéve, hogy Magyarország földrajzi helyzete miatt „nagyon nehéz” helyzetben van, hiszen „nincs tengere, nincsenek kikötői”, így korlátozottak a lehetőségei a nem-orosz energiaforrások beszerzésére.

Orbán Viktor az olcsóbb orosz energiahordozók mellett eddig is azzal érvelt, hogy ezek révén tudja fenntartani a magyar háztartások számára kulcsfontosságú rezsicsökkentést – emlékeztet a Bloomberg cikke. A döntés így gazdasági és politikai szempontból is kulcsfontosságú számára. Budapest emellett az utóbbi években Moszkva legközelebbi uniós partnerévé vált, ami szintén befolyásolta a Fehér Ház álláspontját.

A tárgyalások azonban nemcsak az orosz energia kérdéséről szóltak: Magyarország pénteken százmillió dollár értékű szerződést írt alá az amerikai Westinghouse Electric vállalattal nukleáris fűtőanyag vásárlásáról, amely eddig orosz beszállítóktól érkezett. Emellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy hazánk ötéves megállapodást készít elő amerikai cseppfolyósított földgáz vásárlására, és akár tizenkét kis moduláris reaktor beszerzéséről is tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Államokkal. A tervezett nukleáris beruházások összértéke elérheti a húszmilliárd dollárt.

Ezek a fejlesztések akár alapjaiban is átírhatják a Paks bővítésére vonatkozó, régóta húzódó, orosz vezetéssel zajló projektet. Az orosz Roszatom ugyanis csak jövő februárban kezdi meg az új blokkok építését, több mint egy évtizeddel a szerződés aláírása után.

Trump és Orbán washingtoni találkozója tehát új fejezetet nyitott az amerikai–magyar kapcsolatokban, és megerősítette Magyarország szuverén energiapolitikáját, amely a nemzeti érdekek mentén, pragmatikus alapon épül tovább.