Bódis László hozzátette: az egyetemek és vállalkozások összefogása kulcskérdés mindkét szektor további fejlődése szempontjából. A magyar egyetemeknek évente nagyjából tízmilliárd forint bevételt jelent a cégeknek nyújtott technológiai transzfer, a magyarországi egyetemeken létrejövő tudás és szellemi tulajdon eredményes hasznosítása pedig komoly bevételt generál a cégeknek – hangsúlyozta.

Hirdetés

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a HÖOK és az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) kiemelt feladatának tekinti az egyetemek és vállalatok összefogásának segítését. Ezen a területen a startupok, a munkaerőpiaci együttműködések mellett a társadalmi és környezeti felelősségvállalás jelenti a jövőt, ezért Educatio+ néven konferenciát szerveztek az egyetemi és a vállalati szféra képviselőinek Kápolnásnyéken.

A közleményben idézték Eszterhai Marcellt, a HÖOK elnökét, aki azt mondta: az EFOTT nemcsak fesztivál, hanem az egyetemi közösségek találkozásának színtere is, amely a szórakozás mellett a szakmai találkozásokra egyaránt lehetőséget ad. Hozzátette: az egyetemek és vállalkozások összefogása kulcskérdés mindkét szektor további fejlődése szempontjából.

Korábban írtuk