Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

A kormány azon dolgozik, hogy arányos számú magyar tisztviselő dolgozzon az uniós intézményekben, vezető beosztásokban is – hangsúlyozta a tárcavezető.

Nem könnyű feladatot vesz ma a nyakába az, aki a magyar közigazgatásban kíván európai uniós kérdésekkel foglalkozni, vagy aki magyarként kíván az uniós intézmények munkájában részt venni – mondta.

Hozzáfűzte: ez nem azért van, mert nincsenek terveink az EU-val, vagy nincsenek elvárásaink az EU-val szemben: éppen ellenkezőleg – nagyon konkrét és markáns elképzeléseink vannak arról, hogyan szolgálhatná jobban az EU az őt létrehozó tagállamok javát és célkitűzéseit. Hogyan lehetnénk együtt erősebbek, mint külön-külön, és egyúttal hogyan maradhatunk meg annak, akik vagyunk – részletezte.

A miniszter elmondta, hogy jelenleg már a Nemzetek Európája Karrierprogram ötödik évfolyam indul, és eddig mindegyikre többszörös túljelentkezés volt. A képzést elvégzett hallgatók száma száz fölé emelkedett. Beszámolója szerint a program sikerét jelzi, hogy számos hallgató dolgozott, vagy jelenleg is dolgozik az uniós intézményeknél.

Korábban írtuk

A hazai közigazgatásban is sokan helyezkedtek el uniós szakterületeken mind itthon, mind a brüsszeli állandó képviseleten. Sokan közülük közvetlenül a magyar elnökségi munkában is részt vesznek – emelte ki.

A tanévnyitón elmondott beszédében Varga Réka, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának dékánja felidézte, hogy nemrég ünnepeltük Magyarország uniós csatlakozásának huszadik évfordulóját.

Ez olyan egyedülálló lehetőséget teremtett a magyar történelemben, amikor hazánk az európai család és az EU tagjaként a többi tagállammal együtt fellépve, könnyebben és sikeresebben tudja érvényesíteni érdekeit a világban – mondta.

Annak, hogy a kialakuló közös álláspontok és politikák olyan kompromisszumként szülessenek meg, melyek a nemzeti érdekeinknek is megfelelnek, szükségszerű kiindulópontja az, hogy az uniós döntéshozatali eljárások során minél hatékonyabban és minél eredményesebben tudjunk fellépi érdekeink védelmében, a magyar sajátosságok becsatornázásban – részletezte.

Ezt az érdekérvényesítést tovább erősítheti, ha minél nagyobb számban és minél felkészültebb magyar szakemberek dolgoznak az EU intézményeiben is – hangsúlyozta. Az eseményen köszöntőt mondott Prőhle Gergely, a NEP programigazgatója is.