Fotó: Bóka János Facebook-oldala, szerk.
Hirdetés

Bóka János elmondta, hogy az európai uniós ügyekért felelős önálló tárca létrehozását a magyar érdekek erőteljes és hatékony képviseletének az igénye indokolta. „A minisztérium létrejötte nem azt tükrözi, hogy az eddigi érdekképviselet nem volt hatékony, hanem azt, hogy a körülmények alapvetően megváltoztak. Az Európai Unió a korábbiaknál is rosszabb állapotban van. A belső immunrendszere legyengült” – mutatott rá a miniszter.

Mint kiemelte, ma azt látni, hogy az EU-ban sokkal nagyobb energiát fordítanak az ideológiai nyomásgyakorlási eszközöknek a kialakítására, mint hogy a sokféleséget ápolnák és kiaknáznák az abban rejlő lehetőségeket. Ez az EU egységét veszélyezteti, mert a közös pontok keresése helyett árkokat ás.

Hozzátette, hogy emellett az EU a külső kihívásokra is rossz válaszokat ad. Az intézményeinek van egy olyan tapasztalata, hogy a válságokból mindig megerősödve kerülnek ki, újabb hatáskörökkel és eszközökkel felvértezve, miközben a tagállamokat fokozatosan megfosztják azoktól az eszközöktől és erőforrásoktól, amik lehetővé tennék a krízisek hatékony kezelését. Az európai intézmények erre tudatosan rájátszanak, és egyfajta válsággyárként működnek – fogalmazott a miniszter, megjegyezve, hogy ez hatalmi átrendeződést eredményez a tagállamok és az intézmények között.

A tagállamok a hatáskörök gyakorlásának egy részéről lemondtak, de az EU gazdasági visszaszorulása a globális piacon ennek ellenére egyre gyorsabb ütemben folytatódik, miközben a nemzetközi politikában sem játszik ambíciójának megfelelő globális szerepet. Ez a tendencia nem elfogadható – szögezte le Bóka János.

Korábban írtuk

Kiemelte: a minisztérium feladata az, hogy a fenti problémákra megoldási javaslatot mutasson fel, és ehhez politikai támogatást szerezzen a tagállamok, valamint az intézmények részéről. „Ez különböztet meg minket másoktól. Nekünk, magyaroknak van víziónk, stratégiánk és megoldási javaslatunk Európa válságtüneteire. Az ajánlatunk pedig kapcsolódik a probléma gyökereihez” – mondta a miniszter.

„A külső válságokra adott uniós reakciókkal szemben azt javasoljuk, hogy cselekvőképes, versenyképes tagállamok alkossák az EU-t. Az európai együttműködés lényege nem az, hogy a tagállamokat megfossza gazdasági és politikai eszközeiktől, hanem, hogy hozzájáruljon azok erősítéséhez. A föderális Európa helyett nemzetek Európájában gondolkodunk, és ezt az alternatívát fogjuk megjeleníteni a döntéshozatal során” – hangsúlyozta Bóka János.

Hozzátette: „az EU működési rendjét illetően határozott meggyőződésünk, hogy az unió egy olyan intézményrendszer, aminek szerződéses, valamint jogi keretek között kell működnie, ahol megfelelő fékek és ellensúlyok biztosítják a szabályok érvényesülését. Nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy ha megvan az Európai Unióban a politikai szándék valamire, akkor ahhoz valahogyan majd megtaláljuk a jogi és intézményi megoldást. Ez a jogállamisági elvekkel, amiket egyes tagállamokon nagy lelkesedéssel kérnek számon, nem egyeztethető össze.”

„Akkor leszünk sikeresek, ha a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés elveinek egymás mellett élését tudjuk biztosítani a tagállamok körében” – mondta Bóka János.

Soros elnökként „azt akarjuk a gyakorlatban megmutatni, hogy miként működik az általunk elképzelt EU. Nem kívánunk kioktatni és marginalizálni más tagállamokat. Vissza akarjuk adni a politikai kezdeményezés, valamint a stratégiai iránymutatás lehetőségét a tagállamok kezébe. Minden kezdeményezést és javaslatot abból a szempontból fogunk megvizsgálni, hogy az a valódi problémákat kezeli-e. Erősíti-e a tagállamokat, ad-e új eszközöket, lehetőségeket a számukra?” – emelte ki a miniszter.

Mint megjegyezte, a magyar uniós elnökség nem lesz konfliktusmentes, politikai jellegű konfliktusok bizonyára lesznek. „Ezek persze kapcsolódnak azokhoz az elvekhez és értékekhez, amit képviselünk, de túlmutatnak Magyarországon és a magyar kormányon. Valójában egy új Európa-politika és egy új európai politikai többség lehetősége a tét. A magyar elnökség ennek az alternatívának a megerősítésében is szerepet játszhat, aminek sok ellendrukkere van” –  mutatott rá Bóka János.

Az uniós forrásokról szólva hangsúlyozta: a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország és a magyar emberek hozzájussanak azokhoz a forrásokhoz, amelyek megilletik. Azok az eljárások, amelyek következményeként hazánk bizonyos uniós pénzekhez nem fér hozzá, politikai természetűek. Ezekre is igaz az, hogy a megoldások egy bonyolult politikai alkufolyamat részei lesznek.

„Az eljárásokban konstruktívan és jóhiszeműen veszünk részt, a megindításukhoz kapcsolódó fenntartásaink ellenére. (…) Az uniós intézményektől eddig csak rendkívül visszafogott módon kaptunk jelzést az esetleges megegyezésről, ezért kérdés, hogy ez a politikai alkufolyamat miként érhet véget. A folyamat nem a mi szándékaink szerint alakult így, de a politikai alkudozás terepe sem ismeretlen számunkra, és nem vagyunk eszköztelenek” – fogalmazott a miniszter, aki szerint morális szempontból egyértelműen magas pozíciót foglalnak el, és a politikai támogatottságuk a magyar emberek részéről egyre erősebbé vált. „Ez nagyon erős felhatalmazást ad nekünk arra, hogy a magyar érdekeket az eljárásokban határozottan és elvtelen kompromisszumok nélkül tudjuk képviselni” – hangsúlyozta Bóka János.