Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Budapesten tartotta rendkívüli elnökségi ülését, amely a magyar uniós elnökség hivatalos kezdete előtti, de már annak keretében megrendezett első hivatalos esemény volt.

Hirdetés

Bóka János ismertette: a magyar elnökség tíz kérdésben kért úgynevezett feltáró véleményt az uniós tanácsadó testülettől, különös tekintettel a versenyképességre, a kohéziós politikára, az EU előtt álló kihívásokra, illetve a Közös Agrárpolitika jövőjére.

Korábban írtuk

A magyar elnökség teljes időtartama alatt szoros együttműködést tervez a testülettel, és az elnökségi prioritások előkészítése mellett azok megvalósításába is be kívánja vonni – jelezte a miniszter.

Oliver Röpke, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke elmondta, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel egyetértettek abban, hogy erős kohéziós politikára van szükség az Európai Unióban a jövőben, különös tekintettel az unió jövőbeni bővítésére.

Hangsúlyozta: a kohéziós politika az a ragasztó, amely összetartja Európát, a gazdasági konvergencia mellett a társadalmi felzárkóztatás fontos eszköze.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a kohéziós politika 2027 utáni prioritásainak meghatározásakor leendő tagországokra nagyobb figyelmet kell irányítani, hogy ezzel segítsék csatlakozásukat a közösséghez.

Az erős kohéziós politika megvalósításához a rendelkezésre álló pénzügyi keretek emelésére is szükség van – tette hozzá Oliver Röpke.