Bolhából elefánt

Június közepén több bejelentés is érkezett a hatóságokhoz, hogy haltetemekre bukkantak a Velencei-tóban. A szakemberek önkéntesekkel együtt rövid idő alatt csaknem három tonna elpusztult állatot gyűjtöttek be, ami első hallásra soknak tűnhet, de mint kiderült, ez a mennyiség a tó halállományának csupán egy százaléka. A vízügyi szervek patológiai vizsgálatai során megállapították, a halakkal az előzetes híreszteléssel szemben nem mérgezés végzett, hanem az extrém időjárási viszonyok következtében megfulladtak.

Az idén túl hirtelen melegedett föl a tó vizének felső rétege, a hőmérséklet másfél hét alatt csaknem tíz fokot emelkedett, ami oxigénhiányt idézett elő, ráadásul mindez az ívási időszak kellős közepén történt, amikor a halak a fokozott anyagcsere miatt amúgy is kimerültek. Ez okozhatta a tömeges pusztulást, amit azóta sikerült megfékezni. A tó több pontján nagy teljesítményű szivattyúkat, levegőztetőket helyeztek el, hogy átszellőztessék a vizet, így segítve az oxigén oldódását. A hatóságok a fürdőzők megnyugtatására ellenőrizték a vízminőséget is, ami minden esetben kitűnő eredményt hozott.

Míg a többség példátlan összefogással mindent elkövetett annak érdekében, hogy megelőzze a katasztrófát, a baloldal ismét megragadta az alkalmat, hogy befeketítse a kormányt és a térség vezető politikusait, legalábbis azokat, akik a Fidesz kötelékében végzik a munkájukat.

– Nem ez az első eset, hogy az ellenzék megpróbál minket lejáratni egy-két jövőbeni szavazat reményében. Persze bármivel kísérleteztek is eddig, mindig felsültek – mondja Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, a Pannónia szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos.

Példaként említi, amikor a strandszezont megelőzően ellenzékiek egy csoportja azt híresztelte, hogy a partfal-rekonstrukció befejeztével Gárdony önkormányzata megszünteti a város szabadstrandját. Mára már mindenki számára világossá vált, hogy ebből semmi sem igaz, ám a balliberálisok folytatták a lejáratókampányt, legközelebb arról tartottak sajtótájékoztatót, hogy a helyszínen Mészáros Lőrinc épít szállodát. Persze ahogy a korábbi állításukról, erről is kiderült, hogy hazugság. Az érintett partszakaszon ma gyönyörű homokos öböl fogadja a látogatókat a leamortizálódott kikötő helyett. Legutóbb a szabadstrand mellett épült hullámtörő fal megépítése kapcsán borzolták a kedélyeket, mondván, az egyébként mérnökök által tervezett, betonból készült építmény elveszi a tó természetes jellegét. Később egy nagy vihart követően tócsa keletkezett a sétányon, ekkor azt kritizálták, hogy nincs átfolyási lehetőség a falon. Amikor kiderült, hogy van, akkor pedig abba kötöttek bele.

Most a tó vízszintjével és azzal összefüggésben a tömeges halpusztulással kapcsolatban terjesztenek valótlanságokat. Előbbiről azt állítják, azért ilyen alacsony, mert a partfal-rekonstrukció munkálatainak megkönnyítése érdekében leengedtek belőle. Tessely Zoltán szerint erről szó sincs, a kivitelezők éppen amiatt panaszkodtak, hogy nem tudták uszályokkal szállítani az építőanyagot, a medret pedig képtelenek voltak kikotorni, mivel leért a munkagép alja.

A Velencei-tó alföldi szikes tó, amelynek mindig is sekély volt a vize. Vonz­ereje az első világháború után ugrott meg, miután Magyarország feldarabolását követően elveszítette legnépszerűbb üdülőhelyeinek többségét. Akkor még rendkívül mocsaras volt, ami miatt nehezen lehetett megközelíteni, a látogatók csak ácsolt fapallókon, a nádason keresztül jutottak el a vízhez. A tó déli partján, amit ma már 13 ezren laknak, jóformán nem volt állandó lakos, de nyaralókat is csak a 30-as években kezdtek építeni és vásárolni Agárdon.

A második világháború után a turizmus nagy lendületet vett: a Velencei-tavi Intéző Bizottság, ami a 60-as években alakult meg dr. Springer Ferenc befolyásos lokálpatrióta kezdeményezésére, rengeteg állami támogatást szerzett a térségnek, megalapozva a tó fénykorát. A 70-es években nagyszabású fejlesztések indultak, mederkotrást és nádirtást végeztek a helyszínen, majd megkezdődött a mesterséges vízszintszabályozás, hogy a tavat fürdőzésre alkalmassá tegyék. Megépült a zámolyi és a pátkai víztározó (ezek vízminősége mára a túlzásba vitt halgazdálkodás miatt nem alkalmas a Velencei-tó vízpótlására), majd a Kajtori-csatorna, amelyek segítségével lehetőség nyílt arra, hogy hiány esetén pótolják a vizet, túltöltődéskor pedig leengedjenek belőle. Ezután betonozták ki a teljes partszakaszt, illetve hozták létre azokat a kikötőket, mólókat és strandokat, amiket ma is használunk. Ha e fejlesztések akkoriban nem valósulnak meg, mára talán eltűnt volna a térképről a Velencei-tó, ám a természet rendjébe való beavatkozás városvezetésről városvezetésre öröklődő felelősséget vont magával.

– A nyolcvanas években már jelentkeztek problémák. Agárdon például ellepte a vizet a hínár, hajóval, csónakkal sem lehetett közlekedni, és a fürdőzés is nehézkessé vált – emlékszik vissza a múltra Tóth István, Gárdony polgármestere, aki maga is régóta a környéken él.

Mint mondja, az elmúlt száz év során többször kellett megbirkózni kritikusan aszályos időszakokkal is, hazánk harmadik legnagyobb állóvize néhányszor kiszáradt, emlékiratok szerint 1860 körül még huszárok is poroszkáltak a homokos mederben. A tó XX. századi történetének legemlékezetesebb esete az 1993-as drámai vízszintcsökkenés, amikor a víz­állás a 80 centimétert sem érte el. Hogy a teljes kiszáradást megakadályozzák, az akkor még alpolgármesterként tevékenykedő Tóth István vezetésével kampány indult, amelynek köszönhetően sikerült elérni, hogy a kormány támogatása mellett a környékbeli települések is jelentős összeggel szálljanak be egyik legfőbb természeti kincsünk megmentésébe.

Iszakszentgyörgytől a Császár-vízig – ami a legjelentősebb a Velencei-tavat tápláló vízfolyások között – csőrendszert építettek ki, a pótlást ezen keresztül oldották meg az ottani bauxitbányából származó karsztvízzel. 1994-ben már nem volt tragikus a helyzet, ám egy évvel később annyi eső zúdult a környékre, hogy a tó vize elhagyta a medrét, és mindent elárasztott. Csökkenteni a vízszintet nem lehetett, hiszen a Kajtori-csatorna is tele volt, ezért meg kellett várni, hogy a belvíz szép lassan leapadjon.

– A tó vízgyűjtő területe rendkívül kicsi, mindössze 600 négyzetkilométer, nagy része ráadásul a mezőföldre esik, ami az ország egyik legszárazabb területe. Nem vagyunk olyan szerencsés helyzetben, mint mondjuk a Balaton, amit hegyek vesznek körül, egyenesen a tóba vezetve a rájuk hulló csapadékot. Itt általában 400-500 milliméter eső esik egy évben, de előfordult már az is, hogy több esztendőn át félsivatagi időjárás uralta a térséget, vagyis feleannyi csapadék hullott, mint általában, ezért a mederből fokozatosan eltűnt a víz – mondja Gárdony polgármestere.

Érdekes, hogy nagyjából tízévenként ismétlődik meg ez a folyamat: 1993 után 2003-ban és 2013-ban is száz centiméter alá csökkent a vízszint.

– Most is egy ilyen ciklusban vagyunk, tovább nehezíti a helyzetet, hogy az utóbbi időben hó sincs telenként, idén júniusban pedig egy alacsony nyomású anticiklon következtében iszonyú hőség tört az országra, és elmaradtak a Medárd idején szokásos esőzések.

Tóth István 1976 óta horgászik a Velencei-tavon, azt mondja, az azóta eltelt időben több jelentős halpusztulásnak is szemtanúja volt, csak egyik sem kapott akkora publicitást, mint a mostani. Ennek legfőbb oka, hogy ezek nem a part közelében történtek, így a fürdőzők figyelme elkerülte őket.

A Velencei-tó vízszintje jelenleg 80 centiméterrel alacsonyabb a kelleténél. Habár ilyen szélsőséges viszonyok ritkán fordulnak elő, mindez tartós és tendenciózus. A térség vezetői és a szakemberek egyetértenek abban, hogy a vízpótlására hosszú távú megoldást kell találni, nem lehet mindig csak a szerencsében bízni. Már zajlanak a tárgyalások, Tessely Zoltán vezetésével kidolgozás alatt áll egy erre vonatkozó stratégia, a múlt héten vezető kormánytagok is tájékoztatást kaptak a javaslatról. A megoldásként felmerülő karsztforrások segítségével nemcsak a tó vizét lehetne utántölteni, hanem Székesfehérvár és környékének vízellátása is javulna.

Tóth István szerint rendkívül költséges beruházásról van szó, de ha megvolna a munkálatokhoz szükséges anyagi tőke, akár már jövőre elkészülhetne egy olyan rendszer, amely megmentené az esetleges újbóli kiszáradástól a Velencei-tavat. Az ügyben érintett kormánypárti politikusok arra kérik az ellenzéket, ha már konstruktív javaslataik nincsenek, legalább ne hátráltassák a munkát, ne rontsanak a helyzeten pánikkeltéssel.