Különös ajándék érkezett a Demokrata szerkesztőségébe egy palack ital képében. Első ránézésre külsőségeiben a Tokaj Kereskedőház Rt. borait idézi, a címkén szemtelenül még az „in vino veritas” („borban az igazság”) felirat is szerepel, ám a furcsa lé neve Tokaji Balaton, az apró cirillbetűs használati utasításból pedig kiderül, hogy Beregszászon gyártották, mégpedig – miután a szöveg oroszul van írva, nem pedig ukránul – az orosz piacra. Elővigyázatosak lévén nem kóstoltunk meg, hiszen a címke tanúsága szerint a „bor” szavatossága mindössze négy esztendő…

A történet akár mulatságos is lehetne, hiszen a palackban található, emberi fogyasztásra gyakorlatilag alkalmatlan lötty elnevezése kétségtelenül mosolyt fakaszt. A hamisítók igyekeztek meglovagolni a magyar bor máskülönben eléggé megtépázott hírnevét, s ehhez olyan „hívószavakat” kerestek, amelyek az orosz piacon jól csengenek. Így lett a lé neve Tokaji Balaton, ami nagyjából a Puszta und Gulasch, Marischka und Paprika jelszavakkal analóg.

Figyelemre méltók a címkén feltüntetett analitikai adatok is: a lé cukortartalma 30 és 50 gramm között van literenként, alkoholtartalma pedig 10 és 12 százalék közé tehető. Hozzáértők számára ebből is egyértelmű, hogy pancsolmányról van szó. Ezen adatokat ugyanis sohasem bizonyos határértékek közt tüntetik fel, hanem nagyon pontosan meg kell határozni. A hamisítók tehát nemcsak szemtelenek, de ügyetlenek is voltak.

Ám a dolog korántsem olyan humoros, amilyennek elsőre tűnik. A tokaji bor ugyanis szigorú eredetvédelem alatt áll, ilyen névvel kizárólag meghatározott szőlőfajtákból lehet bort készíteni: furmintból, hárslevelűből, sárgamuskotályból, kövérszőlőből, zétából és kabarból. Aki más fajtával kísérletezik, az minőségi borként nem, csak zempléni tájborként hozhatja forgalomba nedűjét. Szintúgy kizárólag Tokaj-Hegyalján készíthetnek ezeken a neveken szamorodnit, máslást, fordítást, aszút, eszenciát és aszúeszenciát. Legújabban régi nyilvántartásokra és leírásokra támaszkodva elkezdődött a borvidéken a dűlőklasszifikáció, illetve a jelenlegi dűlőtérkép revíziója, hogy még feszesebb szabályozás alapján lehessen megjeleníteni egy-egy borban a termőhelyi sajátosságokat, vagyis – szakkifejezéssel – a terroir-jelleget. Ez elsősorban a talajtani és mikroklimatikus adottságok, másodsorban a borász filozófiája, végül a szőlészeti és borászati technológia együttes eredménye. A tokaji bor, de általában is az igazán kiváló minőségű bor titka ugyanis ez. Nem véletlenül védik hát ennyire Hegyalja nedűit.

Mindennek természetesen nagyon komoly gazdasági, piacvédelmi okai is vannak. Nem véletlenül küzdött hosszan és viszonylag eredményesen Magyarország a tokajiért. 2007 áprilisa óta ezt az elnevezést kizárólag hazánk használhatja. Erről 1993-ban köttetett megállapodás az Európai Közösséggel (az unió elődje), tizennégy év átmeneti idővel… Ez azért fontos, mert az elnevezés – a magyar tokaji világhírneve miatt – igencsak kapós lett másutt is, s bizony sokan nem átallottak idegen tollakkal ékeskedni… A franciák ragaszkodtak egy a szász Elzászban sokáig gyártott Tokay d’Alsace nevű borhoz, Olaszország a tocai friulano szőlőfajtáért harcolt foggal-körömmel (ez a meccs még nem ért véget, több folyamatban lévő talján beadvány is az Európai Bíróság asztalán van), sőt a távoli Ausztrália is használta a Tokay márkanevet, aminek a déli féltekén ráadásul semmiféle hagyománya nincs.

Szlovákiával (Csehszlovákiával) több mint harminc éve, 1964 óta küzd hazánk a tokaji bor becsületéért. A trianoni békediktátum ugyanis egyebek mellett a hegyaljai borvidéket is kettévágta, így valóban értékes dűlők kerültek idegen megszállás alá. Csakhogy mohó északi szomszédaink visszaéltek a helyzettel, s úton-útfélen használták a „tokaji” elnevezést, mit sem törődve a minőségi szempontokkal. Talán meglepő, de a hazai államvezetés már 1964-ben sikeresen akadályozta meg, hogy Csehszlovákia ilyen néven exportáljon bort Ausztriába.

A vita valójában arról folyik évtizedek óta, hogy mely odaáti területek tartoznak a történelmi tokaji borvidékhez. Magyarország három falu dűlőit ismeri el, a szlovákok ellenben hét községre szeretnék kiterjeszteni a tokaji rangot. Ezen túlmenően az úgynevezett „szlovák” tokaji borok minősége messze alatta marad a magyarországiakénak. Ezért hazánk következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy Szlovákia ne használhassa semmilyen formában a Tokajra utaló megnevezéseket. Kompromisszumos megoldásként 2004-ben végül abban egyezett meg a két ország, hogy hazánk 565 hektárnyi felvidéki termőterületet elismer tokajiként, s ezekre a magyarral egységes szabályozás vonatkozik. Ehhez azonban Pozsony részéről jogharmonizáció szükséges, amire a jelenlegi nem túl szívélyes viszony ismeretében vajmi kevés remény mutatkozik.

Mint látható, a tokaji bor minden hazai védettség és szigor ellenére igencsak nehéz helyzetben van a világpiacon. Ezért különösen kártékony az a nagy tételben folytatott borhamisítás, ami Ukrajnában zajlik. A föntebb leírt Tokaj Balaton csak a jéghegy csúcsa. 2006-ban robbant ki a legnagyobb botrány, ekkor derült ki, hogy óriási mennyiségű hamisítvány árasztotta el az orosz piacot. Hogy milyen nagyságrendű lehet a hamisítás Ukrajnában, arra nézvést csak közvetett adatokból lehet következtetni. Borász körökben nyílt titok például, hogy keleti szomszédunknál milliós nagyságrendben vásárolnak „tokaji” felirattal ellátott dugókat Magyarországról. Ez értelemszerűen ugyanennyi palack hamisítványt jelenthet.

Az orosz piacra termelt „ukrán tokaji” legnagyobbrészt Kárpátalján, Beregszászon készül. A város vonzáskörzete a térség egyetlen szőlőtermő vidéke, sokan termesztik a szőlőt nagy mennyiségben. Ez a valamikor világhírű beregi borvidék, melynek egykor jellegzetes fajtája volt a beregi rózsás. Jelenleg itt minőségi borászatról gyakorlatilag nem beszélhetünk, hiszen annak előfeltétele, a terméskorlátozás megélhetési okokból nem lehetséges. A szőlőtermesztők ezért nem a minőségre, hanem a minél nagyobb mennyiségre törekednek, s hogy azután ki mit művel a megvásárolt szőlővel, azt már senki sem tudja. Annyi bizonyos, hogy megdöbbentően nagy mennyiségű „tokaji” kerül ki az itteni üzemekből.

– Abból is látszik, milyen jó bor a tokaji, hogy milyen sokan hamisítják – jegyezte meg lapunk érdeklődésére keserű iróniával Jarecsni István, a Tokaj-Hegyaljai Borvidék hegyközségének titkára, hozzátéve, hogy találkozott már bolgár, német és lengyel „tokajival” is.

Komolyra fordítva a szót elmondta, egyes esetekben előfordul, hogy bizonyos hazai cégek a borvidéken szüretelt szőlőjüket másutt érlelik vagy palackozzák, ezek szigorú minőségi feltételek mellett engedélyt kaphatnak a „tokaji” jelző használatára, ám egy fürt külföldre vitt szőlőre, egy liter folyóborra sem adott soha névhasználati engedélyt, hiszen a rendtartás értelmében nem is adhat. Az engedély a magyarországi cégek esetében sem automatikus.

Példaként említette, hogy egy cég 2004-ben több tízezer hektoliter Hegyalján termett bort szállított a borvidékről az Alföldre, de nem hozhatta forgalomba tokajiként.

– Eddig Ausztráliától Szlovéniáig több mint húsz országban találkoztunk tokaji borként forgalmazott hamisítványokkal – mondta a Demokratának Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

Mint a szakmai testület vezetője elmondta, a helyzet még rosszabb, ugyanis nemcsak a hegyaljai borokat hamisítják, hanem a mátraiakat és az egrieket is, különös tekintettel a bikavérre, de például Svédországban külföldön pancsolt „villányi” lőrét is találtak. Legújabban a kínai borpiacon is megjelentek magyarnak hazudott termékek. Horváth Csaba úgy látja, az Európai Unión belül még csak-csak föl lehet lépni eredményesen a hamisítások ellen, ám a közösségen kívüli országok esetében gyakorlatilag reménytelen a helyzet, tekintve, hogy ezek többségével nem köttetett kétoldalú megállapodás a névhasználati jogokról.

A magyar fellépés egyébként a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hatásköre, de ha szükséges, a külügyi tárca is besegít. A szakmai hátteret az Országos Borminősítő Intézet adja.

– Magyarország folyamatosan igyekszik rábírni Ukrajnát, hogy lépjen föl a tokaji bor hamisítása ellen – tájékoztatta a Demokratát Sárecz László, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium EU-koordinációs és Nemzetközi Főosztályának illetékes osztályvezetője.

A tárca munkatársa elmondta, 1996 és 1998 között a Tokaj Kereskedőház Rt.-vel kötött szerződés alapján két ukrán cégnek volt jogosultsága valódi tokaji bort forgalmazni, ám a magyar borászat szerződésszegés miatt felbontotta a megállapodást. Ennek ellenére, miután a bolt beindult, nagy mennyiségben kezdték hamisítani Ukrajnában a tokajit. Sárecz László hangsúlyozta, hogy különböző szakterületeken államközi munkacsoportok működnek, így van mezőgazdasági munkacsoport is. Ez 2007 októberében, illetve 2008 májusában Lvovban ülésezett, a megbeszélések sarkalatos pontja volt a tokaji borok hamisítása.

Az osztályvezető tájékoztatása szerint az ukrán fél hatósági vizsgálatot és tájékoztatást ígért a magyar küldöttségnek. Ez azért is kötelessége Ukrajnának, mert az ország a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagja, s így vonatkozik rá a földrajzi áruvédjegyekről szóló WTO-megállapodás. Ennek ellenére a legutóbbi, novemberi államközi munkacsoport-találkozón az ukránok semmiféle előrelépésről nem tudtak számot adni, mindössze annyit mondtak, folyamatosan zajlanak a vizsgálatok.

Sárecz Ferenc ugyanakkor elmondta, Magyarország mindent megtesz azért, hogy az Európai Bizottság és Ukrajna közti szabadkereskedelmi tárgyalások lezárásának feltétele egyebek mellett a borhamisítás megszüntetése legyen. Hozzátette, a következő államközi munkacsoport-megbeszélésen, ami tavasszal lesz Ukrajnában, konkrétumokat várnak az ukrán féltől.

Csapataink harcban állnak, de a győzelem még várat magára.

Ágoston Balázs