Boross Péter úgy érzi, túlvállalta magát, amikor 2006-ban visszatért az Országgyűlésbe, mert – ahogy a volt miniszterelnök elmondta – a kapkodás, a végig nem gondolt és meg nem indokolt törvénymódosítások jellemzik a Ház munkáját. A terméketlen politikai vitákban való részvételt viszont egészségromlás nélkül nem tudná elviselni.

A Magyar Demokrata Fórum teljes vezetése megjelent a sajtótájékoztatón, melyet Boross Péter azért tartott, hogy tisztázza távozása okait. Mint mondta, sem az MSZP-vel történt együtt-szavazások, sem az őszi elnökválasztás, vagy a megfigyelési botrány nem állította őt szembe Dávid Ibolyával: „Egy párt életében mindig vannak hibák, rossz mondatok, vannak egy párt életében baklövések. Azzal a fő vonulattal, amelyet a Magyar Demokrata Fórum képvisel ma is, én oly mértékben értek egyet, hogy nem hagyom el a Magyar Demokrata Fórumot”.

Herényi Károly frakcióvezető felkérte Boross Pétert, hogy mandátum nélkül is, de segítse munkájával az MDF-et. Ezt a volt miniszterelnök vállalta. Őt az ülésteremben eltöltött idő céltalansága keseríti el, de ha a párt érdeke ezt kívánja, akár több közszereplést is vállalna.

(Krónika)