Fotó: Képernyőfotó
Hirdetés

Hétfőn reggel ismételten bíróság elé kellett állnia a Momentum két képviselőjének, Szarvas Koppány Bendegúznak, valamint Fekete-Győr Andrásnak, amiért az ügyészség vádja szerint még 2018 decemberében a túlóratörvény elleni tüntetéseken rátámadtak a rendőrökre.

Ezek szerint Szarvas Koppány Bendegúz a rendezvény alatt meggyújtott egy pirotechnikai eszközt, amelyet – miután az már nem szikrázott, csak füstöt árasztott magából – a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé dobott. Másnap az I. rendű vádlott – ezúttal a II. rendű terhelt, Fekete-Győr András társaságában – újfent megjelent egy Kossuth téri demonstráción, amikor mindketten meggyújtottak pirotechnikai eszközöket, majd miután azok már csak füstöt bocsátottak ki magukból, az I. rendű vádlott többet, míg a II. rendű vádlott egyet a rendőrök felé dobott.

A Fővárosi Törvényszéken először a személyi körülményeikről kellett nyilatkozniuk, majd az ügyészség ismertette a fellebbezést. Ismert, hogy korábban az elsőfokú ítéletben felmentette a két politikust a vádak alól az eljáró bírónő, ám az ügyészség fellebbezett a súlyosításért. Akkor a két vádlott úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy elégedettek voltak az ítélettel, de számítottak az ügyészségtől erre a lépésre.

Az ügyészség képviselője kérte, hogy Szarvas Koppány Bendegúzt és Fekete-Győr Andrást is mondja ki bűnösnek a törvényszék csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, és ítélje őket felfüggesztett szabadságvesztésre. A védők beszéde után ismét az utolsó szó jogán szólalhatott fel a két vádlott, elsőként Szarvas Koppány Bendegúz mondta el, hogy nem ártott senkinek, és ilyen a szándékában sem állt. Fekete-Győr András csatlakozott az elmondottakhoz, valamint hozzátette, hogy ő csak a véleménynyilvánítás szabadságával élt, amikor részt vett a tüntetésen.

Korábban írtuk

Lévárdi Ferenc bíró ismertette a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletét, amivel megváltoztatták az elsőfokú bíróság határozatát, e szerint hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bűnös mind a két vádlott.

Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács. Szarvas Koppány Bendegúz esetében a jogi minősítést változtatta meg a törvényszék az elsőfokú végzéssel szemben, így maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.

Az ítélet nem jogerős. Fekete-Győr András védőjével együtt már fellebbezett a döntés ellen, így az ítélőtáblán folytatódik az ügy – foglalta össze az Index.

Szabó József Tamás, a törvényszék szóvivője az MTI-nek elmondta, amennyiben végre kellene hajtani a szabadságvesztést, akkor annak börtön fokozatban kellene megtörténni és a másodrendű vádlott, Fekete-Győr András legkorábban a kétharmadrész kitöltése után lenne feltételes szabadságra bocsátható.

A szóvivő kitért arra is, hogy a bíróság a másodrendű vádlottat előzetes mentesítésben részesítette, mivel a javára értékelte azt, hogy bűnsegédként vett részt a cselekményben, és büntetlen előéletű.

Az elsőrendű vádlott – Szarvas Koppány Bendegúz – cselekményét a törvényszék folytatólagosan, társtettesként elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősítette, az elsőfokú bíróság felmentésre vonatkozó rendelkezését pedig mellőzte – közölte Szabó József Tamás.

Felidézte, hogy a vádiratban két cselekménnyel vádolták az elsőrendű vádlottat. Másodfokon azonban a bíróság úgy látta, hogy ez egy folytatólagos cselekmény volt, tehát egy cselekményként kell elbírálni, ezért mellőzte a felmentésre vonatkozó korábbi rendelkezést – mondta a szóvivő. Hozzáfűzte, egyebekben a törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A másodrendű vádlott és védője fellebbezést jelentettek be, az ügyész három napi gondolkodási időt tartott fenn, úgyszintén az elsőrendű vádlott és védője is, tehát mindenképpen a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik az ügy harmadfokú eljárás keretében; kérdés, hogy csak a másodrendű vádlott, vagy mindkettejük esetében – fejtette ki a szóvivő.

MTI

Közösségi oldalán reagált az ítéletre Fekete-Győr András. A Momentum politikusa szerint kifacsart jogászkodás a vele szembeni érvelés, úgy látja, ami történik, nem más, minthogy „egy családapát hatodik éve hurcolnak meg mondvacsinált okokkal”. Szánalomra apelláló gondolatai alább olvashatók: