Toroczkai László az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben úgy fogalmazott: „van, aki nem tudott lemondani” a havi mintegy hétmillió forintos jövedelemről és még rengeteg egyéb juttatásról, és „egy irányított szavazással – ígérete ellenére – megtartotta magának az EP-mandátumot”.

Hirdetés

„Sikerült neki nyolc érvet felsorakoztatni az EP-mandátum megtartása mellett, és egyetlen ellenérvet sem említeni. Mi ehhez képest a jogosan sokat kritizált nemzeti konzultáció vagy Karácsony budapesti lakógyűlése?” – tette fel a kérdést a Mi Hazánk elnöke, megjegyezve, „ezeknél legalább a látszatra adtak”.

„Nem baj, vagyunk azért még egy páran”, akiknek számít az adott szó, az elv, az eszme, „a közösség, akiket képviselünk” – írta Toroczkai László.

Korábban írtuk