„A béremelés inflációkövető, vigyázunk a Budapest család tagjaira” – így magyarázta Bősz Anett, a DK főpolgármester-helyettese, hogy 300 ezer forinttal nőt a BKV-vezér fizetése.

Hirdetés

Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes szerint is belefér az emelés a költségvetésbe, hiszen a BKV az ország legnagyobb közlekedési cége, és olyan javadalmazási szabályozást alakított ki a Fővárosi Önkormányzat, ami az állami ellátórendszer fizetéséhez köti a BKV vezérigazgatójának a bérét. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint is indokolt volt a béremelés.

Gajda Péter, Kispest szocialista polgármestere pedig arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy egy felelős vezetőnek méltó fizetést kell biztosítani, majd sajnálatát fejezte ki, hogy a polgármesterek esetében nincsen így. Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere pedig azt mondta, ha Karácsony Gergely úgy ítéli meg, hogy ez belefér a költségvetésbe, akkor biztosan belefér.

„Karácsony Gergely állandóan a kivéreztetésről beszél, de a saját embereinek mindig jut pénz” – ezt pedig már a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője mondta a Magyar Nemzetnek. 

Korábban írtuk

A politikus szerint a főpolgármester kettős beszédet alkalmaz, sőt arra is emlékeztetett, hogy a BKV-vezér prémiumával kapcsolatban is súlyos aggályok merültek már fel korábban. Meglátása szerint Bolla Tibor úgy kapott fizetésemelést és prémiumot, hogy sorozatos szabálytalanságok vannak a cégnél.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.