– Közkeletű vélekedés, hogy a magyar civil társadalom gyenge, szervezetlen, illetve alaposan átpolitizált. Így van?

– A helyzet ennél jóval összetettebb, de tény, hogy van alapjuk ezeknek a megállapításoknak. A civil társadalom több szempontból is rendkívül heterogén és szétaprózódott. Ennek megvannak a történelmi, jogi és aktuálpolitikai okai. 1945 előtt rendkívül élénk civil, polgári közösségi élet zajlott szerte Magyarországon, a dalárdáktól az önképző és önsegélyző körökön át a turistaegyletekig. 1947-ben a kommunisták elérkezettnek látták az időt, hogy ezt a területet is felszámolják, illetve maguk alá gyűrjék. Az ezt követő évtizedekben csak az állam által szabályozott mozgástér állt rendelkezésre. Ez azt jelentette, hogy a civilnek mondott kezdeményezések nem alulról szerveződtek, hanem a hatalom hozott létre felülről különféle egyesületeket saját érdekeinek megfelelően. Vagyis valódi civil társadalomról nem lehetett beszélni, akik pedig mégis igazi önszerveződéssel próbálkoztak, azok könnyen a rendőrségen végezték, elég csak a különféle ifjúsági szubkultúrákra gondolni, amelyek meghurcolásához elég volt annyi, hogy szerették közösen múlatni az időt. Ennek megfelelően csak az 1980-as évek közepén jelentek meg az első komolyabb civil szerveződések, amikor gyengülni kezdett a rendszer, de ezek tevékenységét is titkosszolgálati megfigyelés kísérte. Emlékezetes szerepet játszott például a Duna Kör a rendszerváltoztatásban. Az első ilyen típusú csoportosulások jellemzően érdekvédelmi, érdek-képviseleti szerveződések voltak, a 80-as évek legvégén aztán a legkülönfélébb helyi közösségek is igyekeztek megszervezni és megjeleníteni magukat. Valódi jelentőségüknek megfelelő tevékenységet azonban csak a rendszerváltozás után folytathattak a civilek.

– Például?

– A civil, polgári önszerveződés nem szabadidős tevékenységet jelent, hanem, miként a történelmi hagyományok bizonyítják, nagyon fontos, akár hiánypótló feladatokat láthatnak el ilyen szervezetek. Itt elsősorban olyan közszolgálati feladatokra gondolok, melyeket az állam és szervei valamiért nem tudnak vagy nem óhajtanak ellátni.

– Melyek lehetnek ezek?

– Intézmények fenntartása, akár iskolák, kórházak, könyvtárak, múzeumok működtetése, széles a paletta. Az efféle tevékenységek dandárját jellemzően egyesületi formában végzik, ugyanakkor a rendelkezésre álló tőke tekintetében az alapítványok állnak jobban. Ez is arra sarkallt minket, hogy új irányt szabjunk.

– Mihez képest?

– A jelenleg fennálló jogszabályi dzsungelhez képest, ami gúzsba köti a civil szervezeteket. Jelen pillanatban ötven fölött van a vonatkozó központi regulák száma, ami azt jelenti, hogy egy jogkövető szerveződés gyakorlatilag képtelen minden előírást betartani. Óriási kihívás volt és rendkívül aprólékos munkát jelentett ezt a kaotikus rendszert egy keret jellegű törvénybe integrálni, de ezzel hatalmas lépést tehetünk az átláthatóság és a gördülékenyebb, egyszerűbb működés felé. Hogy egy másik mai problémát említsek, az agyonszabályozottság ellenére nincs hatékony és egységes közhiteles nyilvántartás, így a ma létező nagyjából hetvenezer civil szervezetről más adatot találunk a bíróságokon, mást a Központi Statisztikai Hivatalnál és megint mást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Az eddigi bírói gyakorlat ugyanis meglehetősen ellentmondásos volt arra nézve, hogy milyen alakulatot fogadnak el egyesületnek, és milyet társadalmi szervezetnek. Ezért az utóbbi elnevezést megszüntetjük, és törvényben rögzítjük, hogy a civil személyi egyesülés tipikus formája az egyesület, amit alapesetben tíz természetes személy hozhat létre. Vannak persze különleges formái is, gazdasági társaságok és érdek-képviseleti szervezetek is létrehozhatnak szövetséget, viszont ilyen esetben nem biztos, hogy rászorulnak a közpénzre. Létrejön egy új szervezeti forma, a civil társaság, amit társadalmi tevékenység céljából már két természetes személy létrehozhat, s ehhez nem szükséges majd bírósági bejegyzés, pusztán egy megállapodás alapján működhet. Ez azoknak lesz kedvező, akik nem akarnak masszív kötöttségek szerint működni, és állami támogatásokat sem vesznek igénybe. A közpénzre igényt tartóknak viszont vállalniuk kell a nyilvánosságot és az ellenőrzést.

– Ez mivel jár?

– Éves beszámolót kell beadni a közhiteles nyilvántartást vezető bíróságnak pénzügyi mérlegükről, illetve a tárgyévre vonatkozó tevékenységükről. Ezzel nemcsak a fantomszervezetek és a csalárd szándékkal, netán fedőszervezetként működtetett pénznyelő csoportosulások szűrhetők ki, hanem az adminisztráció is nagyságrendekkel egyszerűbbé és ezáltal olcsóbbá is válik. Ma a papírmunka sok civil szervezetet megöl, amennyiben energiáikat céltevékenységük helyett sokszor idegőrlő adminisztrálásra kell fordítaniuk. Ezentúl ez egy menetben elintézhető, mivel a nyilvántartás alapján minden szükséges esetben hozzáférhetőek lesznek az adott szerveződés adatai.

– Az amúgy sem unatkozó bíróságok munkatársai viszont valószínűleg nem lesznek elragadtatva a pluszmunkától…

– Az ügymennyiséget tekintve tagadhatatlanul többletterhet jelent, ugyanakkor az új szabályozás gyorsítani és automatizálni fogja a különböző eljárásokat, így az átszervezés mérlege reményeink szerint összességében pozitív lesz. A korszerű elektronikus háttér is ezt igyekszik előmozdítani. Ma nincs egységes rendszer például a civil szervezetek bejegyzését illetően. Egy fogyasztóvédelmi jellegű felmérés során a vizsgálatban részt vevők több bírósághoz beadták ugyanazt a nyilvántartásba vételi kérelmet. Az eredmény megdöbbentő volt. Kis túlzással: nem született két egyforma határozat. Ezt a káoszt szüntetjük meg.

– Milyen változások következnek a támogatási rendszert illetően?

– Itt is az egyszerűsítés és az átláthatóság megteremtése, a visszaélésekre módot adó kiskapuk megszüntetése a célunk. Az 1997. évi CLVI. törvény létrehozta a közhasznúság fogalmát, ez alapján az állam bizonyos tevékenységekre adókedvezményeket vagy akár adómentességet, illetve normatív támogatásokat állapított meg. A 2003. évi L. törvénnyel létrejött a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA), ennek célja az volt, hogy a civil szféra bizonyos költségvetési automatizmusok alapján jusson forrásokhoz. Ez a tényleges civil autonómia megvalósulását célozta, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert a forráselosztásnál a győztes mindent visz elve alapján azon szervezetek, melyek delegáltjai NCA-döntéshozók lettek, nem túl meglepő módon jóval több pénzhez jutottak, mint a többi szervezet.

– Kik és milyen szempontok szerint döntenek ma a támogatásokról?

– Adott egy milliárdos nagyságrendű keret, melynek működési alapelveiről többségében a civil szervezetek képviselői által alkotott tanács dönt, a konkrét elosztásról pedig a civil szervezetek delegáltjaiból álló regionális és szakmai alapokon felálló szakkollégiumok. Ezek tagjait regionális elektori rendszerben választják meg, vagyis a civil szervezetek által jelölt küldöttek döntenek. És itt van a visszaélés lehetősége a rendszerben, egyes jelöltek ugyanis akár 70-80 szervezeti meghatalmazással érkeznek, és így kényelmesen megnyerik a kiszemelt döntési pozíciót. Mivel az NCA az adófizetők pénzét osztja újra, a Nemzeti Kulturális Alapnál zajló folyamathoz hasonlóan alakítjuk át ezt is. A jövőben például lehetőség lesz arra, hogy az egyes meghatározó szervezetek a tematika szerinti minisztériummal kötendő stratégiai partneri megállapodás alapján delegálhassanak döntnököket. Emellett persze fennmarad az elektori választási rendszer is, de a pozícióba kerülő döntéshozó érdekeltségi körébe tartozó szervezet pályázata érvénytelen lesz. Ez ugyanis a totális összeférhetetlenség, etikátlanság fenntartását eredményezné. Mindezek miatt vált szükségessé a rendszer radikális átalakítása. Rendkívül széles körű társadalmi vita és párbeszéd kísérte a jogszabálytervezet megalkotását. Száznál is több személyes egyeztetést folytattunk le országszerte, a beérkezett észrevételek, ötletek száma meghaladja az ezret. Ezeket beépítettük a törvényjavaslatba, aminek lényege tehát, hogy egységesítjük, egyszerűsítjük és átláthatóvá tesszük a civil szervezetek működését szabályozó jogi környezetet. Több mint egy év munkája immár célegyenesben van, a jogszabálytervezet részletes vitáját a héten folytatja le az Országgyűlés, majd december 5-én kerül sor a végszavazásra, s január 1-jén hatályba lép az új törvény.

Ágoston Balázs

Dr. Latorcai Csaba

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára

1976-ban született Budapesten.

Tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, illetve Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán végezte, jogász, levéltáros, teológus és hittanár. Az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal Egyházi Kapcsolatok Titkárságának szerzetesrendi tanácsadója és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Egyházi Tájékoztatási és Koordinációs Főosztályának referense volt.

2006-tól az Országgyűlés Hivatalának, Belváros-Lipótváros Önkormányzatának és a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottságának szakértőjeként tevékenykedett.

A Károly Róbert Főiskola Humántudományi Tanszékének adjunktusa, a Polgári Kultúráért Alapítvány Felügyelő Bizottságának alelnöke, Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja.