Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

Brenner Koloman (Jobbik) megalapozatlannak nevezte a 2024-es költségvetést, amelynek nyári benyújtását is felelőtlennek tartja a kormányzat részéről. Azt mondta, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter arra számít, idén már nem érkezik uniós forrás Magyarországra.

Ez kizárólag a jelenlegi fideszes kormány hibája, mert az elmúlt 13 évben módszeresen leépítette a jog uralmát és rendszerszintű korrupciót valósított meg – jelentette ki. Közölte, a jelenlegi, orbáni inflációval terhelt gazdasági és szociális válságban nagy szüksége lenne a  magyar polgároknak az uniós pénzekre.

Szólt arról is, hogy a Jobbik elutasítja „az osztályharcot az utakon”, a gyalogosoknak, a tömegközlekedéssel járóknak, az autósoknak és a kerékpárosoknak is biztosítani kell a biztonságos közlekedéshez való jogot.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a magyar és az európai gazdaság mozgástere is szűkült, és ebben nagy szerepe van az uniós döntéseknek, az energiaáremelkedés visszaveti az európai GDP-t. Egész Európa évtizedek óta nem látott gazdasági kihívásokkal néz szembe, és ez a magyar gazdaság mozgásterét is szűkíti – közölte.

A kormány jó párt intézkedést hozott: fenntartja az árstopokat, a kamatstopot, a rezsitámogatást, bevezette a vármegyebérletet, visszaállította a 13. havi nyugdíjat.

A jövő évi büdzséről azt mondta, a meghatározó területekre – védelmi kiadások, oktatás, egészségügy – még a szűkülő mozgástér ellenére is több pénz lesz. Az államtitkár nemzeti érdeknek nevezte Magyarország uniós tagságát, és azt firtatta, a Jobbik miért csatlakozott egy olyan pártszövetséghez, amely mindent megtesz azért, hogy ezek a források ne érkezzenek meg.

Korábban írtuk