Brüsszel adna is, meg nem is

A jó hír, amit több sajtóforrás is megírt, hogy az eddig várt 5,5-6,5 helyett tízmilliárd eurót szabadít fel az Európai Bizottság hazánk 21,7 milliárd eurós kohéziós keretéből, válaszul az igazságügyi reform utolsó elemeire. Úgy tudni, hogy erről már az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács december 14–15-i ülése előtt döntés születhet. Számítások szerint az igazságügyi reformmal összesen 13 milliárd eurót lehet majd felszabadítani, a keretből fennmaradó részeket pedig egyebek mellett a jogállamisági eljárás miatt függesztették fel. A tízmilliárdos tétel esetében is kérdéses, hogy mikor történnek meg a tényleges kifizetések – de ha megvan a bizottságnál a zöld jelzés, akkor hatvan napja van a kormány által már benyújtott számlák kifizetésére – például a nyáron küldött, 202 millió eurós kohéziós fejlesztési számlára –, valamint a kormány további 300 millió eurónyi számla kiküldését jelezte előre az év hátralévő részére, és várhatóan a fennmaradó összegre is küldeni fog.

Változó elvárások

A következő tétel a már említett jogállamisági eljárás, amelyről Johannes Hahn költségvetési biztos a múlt héten azt mondta, nincs olyan mértékű előrehaladás, ami lehetővé tenné, hogy pozitív értékeléssel felszabadítsák a forrásokat. „Mi nem tárgyalunk semmiről Magyarországgal. Megmondtuk, hogy mire van szükségünk, és most Magyarország dolga, hogy bemutassa a válaszokat, és mi a válaszokat tudjuk értékelni” – jelentette ki.

További jelentős mértékű zárolt összeg van a még a koronavírus-járvány kezelésére létrehozott helyreállítási alapból is, itt is tízmilliárd euróról beszélünk. Az ehhez való hozzáférés az egyik legfrusztrálóbb procedúra, ugyanis az elmúlt években a bizottság folyamatosan új feltételekkel állt elő, amikor már látszani kezdett a fény az alagút végén. Ez végül az úgynevezett „szupermérföldkövek” meghatározásában csúcsosodott ki, Johannes Hahn szerint ezek egy része még mindig nem teljesül. A kreatív brüsszeli szóalkotás egyébként arra utal, hogy a 27-ből minden egyes pont maga is egy csomag.

Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős miniszter a múlt héten azt nyilatkozta, a helyreállítási alapból járó források tekintetében lát esélyt a folyósításokra az idén, a jogállamisági mechanizmus esetében azonban nem túl optimista, mert úgy véli, bár már csak technikai részletekről vitáznak, a bizottság a baloldali többségű Európai Parlament politikai nyomásától tartva tologatja maga előtt a határidőket.

Alkufolyamat

Az igazságügyi reformmal kapcsolatban Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke elismerte, hogy a magyar kormány intenzíven kommunikál velük, és komoly erőfeszítéseket tesz a vitás kérdések rendezésére. Megjegyezte azt is, hogy a végtelenségig nem lehet húzni a döntést.

Nyilatkozatában a cseh biztos igyekezett cáfolni, hogy volna összefüggés a reform értékelése és az Ukrajna támogatásával kapcsolatos magyar álláspont között. Márpedig az Európai Unióban zajló mindenkori tárgyalások, egyezkedések és alkuk rendszerint azzal a logikával működnek, hogy ha egy tagállam – vagy éppen egy uniós szerv – egy bizonyos, számára fontos témában megkapja a szükséges támogatást, akkor cserébe egy másikban enged. Nem túl meglepő módon a fősodrú nyugati sajtó ezt elsősorban akkor szereti zsarolásnak nevezni vagy pánikot kelteni, hogy sakkban tartják az uniót, ha Magyarország nem enged valamilyen számára fontos ügyben. Az Európai Bizottságnál régóta kilóg a lóláb, hogy politikai okokból tartja vissza a Magyarországnak járó forrásokat, ezért lépten-nyomon bizonygatja, hogy csak objektív szempontokat vesz figyelembe. A Politico és hasonló brüsszeli médiumok – és a cikkeiket saját véleményükként visszhangzó magyar balliberális politikusok – rendszerint azon hisztériáznak, hogy a magyar kormány zsarolja az uniót az uniós forrásokért. Ha feltételezzük is, hogy összefüggnek a dolgok, ugyanígy lehetne Brüsszel a zsaroló fél. Már csak azért is, mert az Európai Parlament hosszú évek óta azért követelte, hogy jogállamisági feltételekhez kössék a forrásokat, hogy a zsebénél fogja meg a tagállamokat, főleg Magyarországot, és pontosan meg nem határozott feltételek alapján, politikai okokból gyakoroljon rá nyomást.

Az ukrán kérdés

Ukrajnával kapcsolatban a probléma egyik fele, hogy Brüsszelben – és ha már itt tartunk, ez nemcsak uniós, hanem NATO-szövetségeseinkre is igaz – képtelenek tudomásul venni, hogy Magyarországnak vannak legitim nemzeti érdekei. Věra Jourová például úgy fogalmazott az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban, hogy nem tudja megjósolni, mi fog tetszeni Orbán Viktornak. Mondta mindezt úgy, hogy a nemzeti kisebbségek jogait súlyosan csorbító ukrán törvényeket nemcsak a magyar kormány bírálta, és pláne nem szubjektívan, ízlésalapon, hanem mások mellett a velencei bizottság is. Brüsszelben egyrészt azért bagatellizálják a magyar kifogásokat, mert lassan húsz évvel az uniós csatlakozásunk után is másodrendű tagként kezelnek az EU-ban – az európai parlamenti és általában a nyugati liberális mainstream politikából folyamatosak az olyan megjegyzések, hogy ha már uniós forrásokat kapunk, szavunk se lehet. Holott, ahogyan azt a kormány számtalanszor elmondta, az uniós források járnak Magyarországnak, azok nem könyöradományok.

Az is kulcskérdése a magyar aggodalmak semmibevételének, hogy a brüsszeli liberálisokat egészen egyszerűen hidegen hagyják a nemzeti kisebbségek. Ez a magyar balliberális oldalra is igaz, de őket különösebben az anyaországi magyarok érdekei sem izgatják, hiszen a momentumos Cseh Katalinnal az élen örömtáncot járnak, ha sikerül keresztbe tenniük a források kifizetésének, vagy valamilyen újabb szankciót járnak ki. Logikájuk 2010 óta ugyanaz, abban bíznak, hogy minél rosszabb lesz az országnak, annál nagyobb nyomás nehezedik majd a kormányra, és az általuk vizionált kormányváltó tömeg majd kiegyenesített kaszákkal megy neki a parlamentnek. A stratégia kudarcát világosan mutatják a választási eredmények, de Cseh Katalinék nem tudnak mást adni, mi lényegük, ennyire futja.

Az ukrán kérdés másik fele, hogy amikor Orbán Viktor Ukrajna uniós csatlakozása ellen érvel, akkor igazából azt mondja, amit a tagállami vezetők többsége gondol, csak nem meri kimondani. Az Európai Bizottság saját vizsgálatai is arra jutottak, hogy északkeleti szomszédunk nem áll készen az unióba való belépésre. A brüsszeli testület mégis a csatlakozási tárgyalások elkezdéséről szóló döntés meghozatalát javasolja a tanácsnak, ami nyilvánvalóan politikai döntés lenne. Ha már azt a szempontot félreteszik is, hogy Ukrajnánál minden téren összehasonlíthatatlanul jobb állapotban lévő országokat várakoztatnak hosszú évek vagy évtizedek óta, az megkerülhetetlen kérdés, hogy milyen elképesztően sokba kerülne az amúgy is rengeteg problémával küszködő uniónak ez a gesztus.

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten a Kossuth rádiónak nyilatkozva fejtette ki, hogy az ukrán EU-tagság ügyében nincs európai egység, napirendre sem szabadna tűzni ezt a kérdést. Beszélt arról is, hogy a kormány szerint szerint Ukrajnának az uniós költségvetésen kívül, átlátható módon kellene támogatást nyújtani. „Most nagyon sok pénzt, százmilliárd euró felett – részben fegyverzet, részben készpénz formájában – odaadtunk az ukránoknak. Ha ezt Európa fejlesztésére fordítottuk volna, akkor az európai gazdaságok jobb állapotban lennének. Európának gazdasági bajai vannak, és közben szórja a pénzt, vagonokban küldi a fegyvert és a pénzt Ukrajnába” – magyarázta. A Kijevnek nyújtott újabb uniós támogatás ügyében nem meglepő, hogy Brüsszelben sűrűn keresik a módját, hogyan kerüljék meg a magyar tiltakozást – a demokratikus döntéshozatal jegyében, nyilván. Ne lepődjünk meg, ha a jövő júniusi európai parlamenti választásokig a hazánknak járó uniós források ügyében sem születik meg minden döntés. Igaz, ez a fajta nyomásgyakorlás sem bizonyult még a biztos siker receptjének, hasonlóan a magyar ellenzék fentebb említett próbálkozásaihoz.