Brüsszel olyan, mint a Terminátor

– Volt már szülőfaluja, Nemesgörzsöny polgármestere, ugyanott megszakításokkal máig a református egyházközség presbitere, egyszersmind fideszes parlamenti képviselő, 11 éve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, legfőképpen pedig magyar gazda. Miért megy most Brüsszelbe?

– Soha nem jelentkeztem semmilyen pozícióra, mindig engem talált meg a feladat felkérések formájában. Most is így történt. 2014 óta az európai parlamenti Fidesz-frakciónak nem volt kifejezetten agrár- és vidékspecialista képviselője. Az agrárkamara néhány alkalommal jelezte, hogy ezen érdemes lenne változtatni, hiszen ez a terület, nem utolsósorban a benne és körülötte rejlő források és gazdasági lehetőségek túl fontosak ahhoz, hogy ne teljes fókusszal foglalkozzunk vele odakint. Nemcsak azért, mert a Fidesz–KDNP szavazótáborának derékhadát a vidéki Magyarország adja, hanem azért is, mert alapvető, stratégiai jelentőségű ágazatról van szó. Az élelmiszer-termelés, -feldolgozás és -értékesítés hosszú távú nemzetbiztonsági kérdés. A gazdálkodók hangjának meg kell jelennie az uniós döntéshozatalban is, egészen az alapoktól kell felépíteni a szövetséget a velük, az erdőgazdálkodókkal és az élelmiszeripari vállalkozásokkal. Néhány egyeztetés után, bár több rátermett embert javasoltam, én kaptam a megtisztelő felkérést, hogy ez ügyben harcba szálljak Brüsszelben.

– Ez a küzdelem is egész embert kíván. Hogy fog beleférni a nap 24 órájába?

– Amikor alaposan meghánytam-vetettem a felkérést, ezt is végig kellett gondolnom. Először a családommal beszéltem meg, aztán a munkatársaimmal. Az ő beleegyezésükkel és támogatásukkal vállaltam el. Az országgyűlési mandátumomról természetesen lemondok, az agrárkamara építését a kollégáim segítségével folytatom, azért is, mert ugyanazzal a küldetéssel, a magyar gazdák érdekeinek képviselete céljával vállaltam ezt az új kihívást is. Megtisztelő, egyben sokatmondó, hogy az előkelő negyedik helyet kaptam a Fidesz EP-listáján, ami természetesen nem a személyemnek szól, hanem annak bizonyítéka, hogy a kormány nemcsak szavakban, hanem tettekben, döntésekben is az agrárium, a vidék pártján áll.

– Ez a negyedik hely azért vélhetően az agrárkamara elmúlt 11 évének teljesítményéről is szól.

– Van mire büszkének lennünk, de minden eredményünk mögött csapatmunka van, sokat köszönhetek a munkatársaimnak. A korábbi agrárkamarát teljesen átszerveztük, anyagilag biztos lábakon álló, kifejezetten magas színvonalú munkát végezni képes köztestületet építettünk fel. Az egyik legfontosabb változás, hogy ismét kötelezővé vált a tagság. Ezzel kapcsolatban soha nem szűnnek a viták, sokan az önkéntesség mellett kardoskodnak, ahogy az az angolszász hagyományú országokra jellemző, míg a németes hagyományú államokban általában kötelező a belépés. Mindkét modell mellett és ellen sorakoztathatók fel erős érvek. Meggyőződésem, hogy a hazai viszonyok között a kötelező tagság a helyes, mert össztársadalmi jelentőségű ügyeket lehet vele gördülékenyen, hatékonyan előmozdítani. Ilyen például az egyedülálló jégkármérséklő rendszerünk, aminek a kiépítéséhez, működtetéséhez elengedhetetlen az országosan kiépített, jól szervezett, egységes irányítású köztestület, aminek jelentőségét emeli, hogy a beszállítóktól a termelőkön át a feldolgozókig és az élelmiszer-nagykereskedőkig a teljes ágazatot átfogja. Szintén büszkék vagyunk a ma már az egész országot lefedő, mintegy 700 fős falugazdász-hálózatunkra, amelynek munkatársai április óta tanácsadóként is támogatják a kamarai tagok munkáját az igénybe vehető agrártámogatások minél teljesebb megszerzésében és az adminisztrációs kötelezettségek teljesítésében. Ez azért is nagyon fontos, mert a tavaly életbe lépett új közös agrárpolitika (KAP) és az egyre szigorodó uniós előírások a korábbinál is nagyobb adminisztrációs terhet rónak a gazdákra, és kihívás eligazodni a folyamatosan megnyíló pályázati lehetőségekben. A falugazdász-hálózat presztízsét jelzi, hogy idén több mint 1500 jelentkezőt regisztráltunk az e téren meghirdetett, nagyjából 170 munkatársi állásra. Ez közel tízszeres túljelentkezés, ami azt is mutatja, hogy egyre többen értik a mezőgazdaság, a vidék jelentőségét. Az elmúlt év nagy eredménye az is, hogy részben az agrárkamara kezdeményezésére a kormány jelentősen, az EU által engedett maximális 80 százalékra megnövelte a nemzeti társfinanszírozást, így mintegy 2900 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére. Persze alapjaiban határozza meg a hazai agrárgazdaság jövőjét, hogy ezt képesek lesznek-e hatékonyan, fejlesztésre, beruházásra felhasználni a termelők, az erdőgazdálkodók és az élelmiszeripari vállalkozások.

– Melyek a legfőbb célok, amelyekért ringbe száll Brüsszelben?

– Egyetlen szóban össze tudom foglalni: a normalitásért. Az élelmiszer-termelést a maga jelentőségének és gyakorlati, mindennapi valóságának megfelelően akarom bemutatni, és eszerint beszélni végre róla. Ma az uniós agrárpolitika tönkreteszi, kivégzi az európai termelőket, akik mindent megtesznek, hogy megfeleljenek a józan ésszel egyébként teljesen ellentétes szigorú szabályozásnak. A zöldmegállapodásnak nevezett diktátum például a műtrágya és számos növényvédő szer használatát jelentősen korlátozta. Igen ám, de az ezek által megelőzött vagy orvosolt betegségeket nem lehet betiltani, azok továbbra is jelen vannak, tehát valamiképpen fel kell venni velük a harcot. És ez azt jelenti, hogy egy-egy betiltott hatóanyagot két-három másikkal kell kiváltani, ami a termelés költségét tovább növeli, vagyis végső soron a piaci élelmiszerárak mesterséges növeléséről van szó. Ezzel pedig észrevétlenül átterelik az európai fogyasztókat az ellenőrizetlen, de olcsóbb amerikai, afrikai, ázsiai termékekhez. A laboratóriumban előállított készítmények és a rovarfehérje-alapú produktumok tukmálása is egyre nagyobb probléma. Ezek magyarázata pedig az eszelős méreteket öltő klímarettegés. De mégiscsak abszurd, hogy az Európai Unió agrárpolitikáját egy vágyvezérelt, alapvetően irracionális, a vidék valóságáról semmit sem tudó szavazótábor vélt kiszolgálását célzó őrület határozza meg, ami egyre inkább az élelmiszer-termelés kárára megy.

– Biztos, hogy ez vágyak, nem inkább nagyon is racionális érdekek által vezérelt politika? Hiszen az európai termelők gúzsba kötése, ezzel párhuzamosan az európai agrárpiacnak az itteni szigorú termelési feltételeket hírből sem ismerő amerikai, afrikai, ázsiai termékek előtti korlátlan megnyitása idegen érdekek érvényesülését mutatja.

– Ez is fontos összetevő. Emellett a politika célja a szavazatmaximalizálás, ezért igyekeznek az egyre nagyobb hányadot kitevő klímarettegők ízlését kiszolgálni.

– Pedig a sötétzöld ideológusok sosem a falusi határban, hanem mindig a nagyvárosi flaszteren tenyésznek.

– Ez a réteg jellemzően nem is tudja pontosan, miért gyűlöli a mezőgazdaságot, csak azt véli tudni, hogy kínozzuk az állatokat, tönkretesszük a vizet, a talajt, a levegőt, a szellentő tehenek pedig globálisan fölmelegítik a földet, ezért amellett kardoskodik, hogy mindezt tiltsák be. Brüsszel ezt a felfogást igyekszik szavazatokra váltani a maga őrült sötétzöld politikájával, amivel egyre nehezebb helyzetbe hozzák az európai gazdákat, miközben az EU-n kívül a nyomonkövethetőség lehetősége nélkül előállított, ezért élelmiszer-biztonsági kockázatot hordozó termékek korlátozás nélkül jelennek meg az uniós piacokon.

– Logikus kérdés, hogy voltaképpen mi is az Európai Unió. Hiszen megesett, hogy a közös agrárpolitika tárgyalásai során a brüsszeli bürokrácia az összes tagállam agrárminiszterének álláspontjával ment szembe…

– Brüsszel olyan, mint amikor a Terminátor, a mesterséges intelligencia rátámad a létrehozójára. A bürokrácia elkezdett önálló életet élni, különös tekintettel a bizottságra, amelynek jogköre meg sem engedi, hogy politizáljon, hiszen nem az EU kormánya. Valóban úgy tűnik, mintha az Európai Unió külső beszállítók érdekeit védené velünk szemben. Az elmúlt hónapokban például többször jeleztük, hogy az ukrajnai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek nemcsak gazdasági, hanem élelmiszer-biztonsági szempontból is súlyosan kockázatosak. Szerencsére a magyar kormány, szembemenve a brüsszeli diktátumokkal, tilalmat vezetett be számos ukrajnai mezőgazdasági termékre. Ez azért is szükséges volt, mert Ukrajnát, bár semmilyen csatlakozási feltételnek nem felel meg, már-már EU-tagországként kezeli Brüsszel, ráadásul úgy, hogy keleti szomszédunknak csak jogai vannak, kötelezettségei nincsenek. Ennek az őrületnek szinte törvényszerű következménye, hogy nemrég az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) tájékoztatása szerint ukrajnai eredetű szalmonellás csirkehús került az EU-s és a brit piacra, ami miatt többtucatnyian megbetegedtek, egy ember meg is halt. Az EFSA adatai szerint az ukrajnai termékek 2021 szeptemberében, tehát még a háború kitörése előtt bevezetett vámmentessége óta nagyjából 500 szalmonella-fertőzést diagnosztizáltak az Európai Unióban. Egyszer s mindenkorra elő kell írni, hogy az importtermékekre is vonatkozzanak az uniós termelési előírások. A fogyasztók idehaza pedig akkor járnak a legjobban, ha minden esetben a magyar terméket választják.

– Júliustól fél évig Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt immár másodszor hazánk lesz az Európai Unió soros elnöke. Van tapasztalat, van vízió, de milyen esélyeink vannak megváltoztatni a dolgok menetét Brüsszelben? Tudunk ehhez nemzetközi, de legalább európai léptékű támogatást, szövetségeseket szerezni?

– A soros elnökség leginkább arra alkalmas, hogy bizonyos témákat előtérbe helyezzünk, egyes folyamatokat felgyorsítsunk, másokat lassítsunk, hátrébb soroljunk. Azt remélem, összefüggésben egyébként a hazafias erőknek az európai parlamenti választásokon minden bizonnyal bekövetkező előretörésével, hogy az európai vidék ügye még hangsúlyosabban jelenik meg. A nemrég egész Európán végigsöprő gazdatüntetések jól mutatják, hogy az uniós agrárpolitika egy zsákutca, gyökeres fordulatra van szükség! A reform itt van a nyakunkon, ennek jegyében szeptemberben Budapestre hívjuk az összes mérvadó agrárszervezetet, hogy közösen mutassuk fel azokat a kereteket, szempontokat, amelyek szerint akarjuk a változást. Ezt a találkozót egyébként már azelőtt elkezdtük szervezni, hogy felkértek volna az európai parlamenti mandátumra, szóval nem kampányfogásról van szó. A legszorosabb, legjobb kapcsolatot a visegrádi országok agrárkamaráival ápoljuk, negyedévente találkozunk, kicseréljük a tapasztalatainkat, összehangoljuk a munkát. De kitűnő a viszonyunk az olaszokkal, az osztrákokkal és másokkal is, akárcsak a legnagyobb európai mezőgazdasági érdekvédelmi tömörüléssel, a több mint 23 millió termelőt és 22 ezer szövetkezetet tömörítő Mezőgazdasági Szakmai Szervezetek Bizottsága – Európai Unió Általános Mezőgazdasági Együttműködési Bizottságával, vagyis a COPA-Cogecával. Ha ősszel a magyar fővárosban az európai agrárium alapelveit papírra tudjuk vetni, és ezt Magyarország képes meghatározóan napirendre venni, akkor jó esély van arra, hogy az uniós agrárpolitika nemsokára nem a sötétzöld álmot álmodja tovább, hanem a realitásokhoz visszatérve értelmes párbeszéd alakul ki. Meg kell érteni, hogy mi, gazdálkodók nem vagyunk érdekeltek a víz, a levegő, a talaj, az élővilág tönkretételében, épp ellenkezőleg, hiszen ez a megélhetésünk és a következő nemzedékek megélhetésének is az alapja. Viszont látjuk a tájban az embert is, aki vidéken is szeretne normális életminőséget és egészséges élelmiszert biztosítani a családjának és a városlakóknak egyaránt.