Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, a NATO-csúcs alapvetően tért el a korábbiaktól amiatt, hogy az Egyesült Államok új vezetése és új elnöke teljesen világossá tette, hogy Ukrajna jövője nem a NATO-ban van.

Hirdetés

A miniszter elmondta, az európai uniós csúcs lényegesen nehezebb volt, mert Európában hasonló változás nem következett be. Hozzátette: az egyértelmű magyar véleménynyilvánítás is megtörtént a miniszterelnök részéről, és Brüsszelnek el kell fogadni annak a kétmillió embernek a véleményét, akik a Voks 2025 szavazáson foglaltak állást.

Emlékeztetett arra, hogy a korábbi bővítésekkor az unió saját biztonságát úgy garantálta, hogy NATO tagországokat vett fel tagjai sorába. Ez Ukrajna esetében az új helyzetben azt jelenti, hogy Ukrajna a NATO tagja nem lehet, ezért hasonló biztonsági garanciát az Európai Unió sem kaphat, ezért Ukrajnával másféle kapcsolatra kell törekedni – összegzett.