Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Fazekas Csilla és Böröcz László
Hirdetés

A 2019-es önkormányzati választásokon a Fidesz–KDNP jelöltjeinek összesen hét kerületben sikerült megszerezniük a polgármesteri széket és a közgyűlési többséget, egy független – de a Fidesz–KDNP által támogatott – jelöltet leszámítva a kerületek többségében a baloldali összefogás került hatalomra. A Fideszt nemigen rázta meg az ellenoldal budapesti diadala, sokan úgy vélték, hogy az a közel tíz év tekinthető rendkívülinek, amíg a jobboldal vezette a hagyományosan baloldali fővárost. Az utóbbi időben lezajlott időközi választások azonban azt mutatják, hogy a Fidesz–KDNP képes fordítani a fővárosi erőviszonyokon, hiszen nemcsak hagyományosan polgári, de kifejezetten baloldali kerületekben is fontos győzelmeket aratott.

Budavár visszavétele

A Várnegyed hagyományosan konzervatív erőd, így vörösbe fordulása csalódást okozott a jobboldalon. Visszatérésére azonban nem kellett sokat várni, a 2022. április 3-ai országgyűlési választásokon a Momentum bejutott a parlamentbe, Gelencsér Ferenc, a párt elnöke alpolgármesteri és képviselői helyét a parlamenti képviselőségre cserélte. Távozása miatt az I. kerületben időközi választást kellett kiírni, amelyet végül a Fidesz–KDNP jelöltje, Fazekas Csilla nyert meg, legyőzve a baloldali összefogás indulóját, a momentumos kötődésű Korsós Borbála Erzsébetet. Ezzel a baloldal elvesztette testületi többségét, a polgármester, V. Naszályi Márta, aki három éve mindössze 120 szavazattal előzte meg jobboldali riválisát, „béna kacsaként” áll majd ezután a kerület élén.

Fazekas Csilla győzelmének értékét növeli, hogy a jellemzően jobboldali kerület balra húzó körzetében – a Bécsi kapu tértől a Lovas út, Várfok és Ostrom utca irányába a Széll Kálmán térig – sikerült elnyernie a polgárok bizalmát. Korábban itt a 2018-as és ’22-es parlamenti és a 2019-es önkormányzati választásokon is a baloldal jelöltje győzött. Szakértők szerint a kerületi lakosság fluktuációja nagyban hozzájárult az utóbbi évek politikai mozgásaihoz. Ez a főváros I. és az V. kerületében a legmagasabb, a Várnegyed lakosságának 10-15 százaléka kicserélődött az utóbbi négy évben. Eközben nagy mértékű elvándorlás is megfigyelhető, a hetvenes években még 46 ezren laktak az I. kerületben, ma megközelítőleg 25 ezren.

– Sokszor az örökösök felújítják, majd bérbe adják vagy eladják a lakást, és inkább az agglomerációba költöznek – mondja egy kerületi lakos. Úgy véli, V. Naszályi Márta polgármestersége is a kicserélődött lakóközösség miatt vált lehetségessé. A széljárás azonban megváltozott, a lakók többsége csalódott a baloldalban, mivel az elmúlt években gyakorlatilag semmit nem valósítottak meg választási programjukból.

Korábban írtuk

– A győzelemhez nem elegendő a választói elégedetlenség, alternatívát kell kínálni a polgároknak – mondja megkeresésünkre Böröcz László, akinek kampányfőnökként oroszlánrésze volt Fazekas Csilla győzelmében. A fiatal politikus 2018 és ’22 között a Fidesz parlamenti képviselője volt, korábban pedig az V. kerület alpolgármesteri tisztségét is betöltötte. Néhány éve családjával a Széll Kálmán tér közelébe költözött, ezután látott hozzá az I. kerületi Fidesz újjászervezéséhez. Hogy a fővárosi Fidesz tudatosan keresett-e tapasztalt szervezetépítőt, vagy a véletlen játéka volt, hogy Böröcz Lászlóhoz került a feladat, nem tudni. Az azonban tény, hogy Böröcznek nemcsak politikai tapasztalata van, hanem a párton belül az egyik leghatékonyabb szervezet­építőként tartják nyilván. Az elismerést azzal érdemelte ki, hogy a Fidelitas legsikeresebb időszakát élte meg elnöksége alatt – nagyjából 4000 fővel bővült a szervezet létszáma. Fazekas Csilla ifjúságpolitikai, valamint parlamenti munkája során is segítette Böröcz Lászlót, és az I. kerületi Fidesz, illetve polgári közösség újjáépítésében szintén közreműködött.

Az ifjúsági szervezetben egykor aktív tagok közül többen elmondták, hogy Fazekas Csillát mindenki precíz és nagy munkabírású emberként ismeri, akit kiváló kommunikációs készségei alkalmassá tesznek arra, hogy megszólítsa a választókat.

– Sosem készültem politikai pályára, de volt lehetőségem megtapasztalni, milyen nagyszerű közösséget építeni hasonló értékrendű emberekkel. A Budai Polgári Közösség elnökeként a közelmúltban elsősorban kulturális programok szervezésével foglalkoztam. Fontosnak tartom a személyes találkozásokat, hogy próbáljunk közösen célokat és a felmerülő problémákra megoldást megfogalmazni. Közös célok, közös sikerek, ez áll a programom középpontjában – mondja Fazekas Csilla.

– Csak erős közösséggel lehet sikert elérni a politikában – teszi hozzá Böröcz László.

A kampányt végig ellenszélben folytatta a jobboldali közösség. A kerületi lap kizárólag a baloldali vezetés üzeneteit közvetíti, minden felületről V. Naszályi Márta polgármester köszön vissza. A kampányban Dobrev Klára és Karácsony Gergely is aktív jelenlétével korteskedett a momentumos jelölt mellett, a polgármester is személyesen járta a körzetet jelöltjük érdekében. Nem mellékes az sem, hogy Korsós Borbála Erzsébet Gelencsér Ferenc lemondása után megkapta az alpolgármesteri posztot, amely komolyanvehetőségét erősítette a választók szemében.

A kampány sokáig kulturált keretek között folyt, az utolsó héten azonban megkezdődött a baloldali sárdobálás, amely abban csúcsosodott ki, hogy a választás napján a baloldali jelölt csalást emlegetett.

– Állítólag valaki tízszázalékos kuponokat osztogatott egy választóhely közelében. Csak később derült ki, hogy az egyik baloldali aktivista azért támadott le egy hölgyet, mert szórólapokat osztogatott a szavazókör, a Kosztolányi-gimnázium udvarán, a fáradt olaj gyűjtésére biztatva a lakókat – meséli Böröcz László.

Fazekas Csilla most abban bizakodik, hogy a baloldali vezetés konkrét ügyekben kész lesz együttműködni a Fidesz–KDNP képviselőivel, a választók érdeke legalábbis ezt diktálja. A Fidesz-frakció nem kívánja kihasználni a megváltozott erőviszonyokat, nem kezdeményezi V. Naszályi Márta eltávolítását. Sokkal előbbre valónak tartják jelen helyzetben az önkormányzat működésének racionalizálását, illetve Böröcz László javaslatára kerületi fűtéstámogatás részletein dolgoznak. Mindezek mellett át szeretnék világítani a pénzgazdálkodást, miután egyes információk szerint egymilliárd forinttal többet költött saját működésére az önkormányzat, mint utolsó évében a fideszes vezetés.

A budai munkásparadicsom

Egy héttel a várnegyedi győzelmet megelőzően Óbudán ugyancsak bravúrt vitt véghez a Fidesz–KDNP jelöltje. A különbség „mindössze” annyi, hogy Csikósné Mányi Júliának egy jellemzően baloldali kerületben sikerült győznie DK-s ellenfelével szemben. A III. kerületben egy hangos politikai botrány lezárása után kellett időközi voksolást kiírni. Hazai Iván András, a kerület DK-s alpolgármestere belső torzsalkodások miatt kilépett pártjából, majd az önkormányzati képviselőségéről is lemondott. A baloldal megosztottsága azonban nem lett volna elegendő a Fidesz–KDNP győzelméhez, döntő tényező volt, hogy Csikósné Mányi Júlia erős helyi emberként a baloldali szavazók számára is meggyőző jelöltnek bizonyult. Riválisa, a DK-s Kappeller Zsuzsanna így mindössze a szavazatok 38 százalékát szerezte meg.

A baloldali pártok minden rendelkezésükre álló erőforrást megmozgattak a siker érdekében, a kampány első pillanatától világos volt, hogy számukra létfontosságú az óbudai győzelem. A DK presztízskérdésként kezelte az ügyet, ugyanis a baloldali párt saját jelöltje mérkőzött meg a képviselői helyért, az összefogáson belüli erőviszonyokat pedig nagyban meghatározzák az időközi választásokon elért eredmények. Így az első pillanattól kezdve irtózatos erejű negatív kampányt folytattak a Fidesz–KDNP jelöltje ellen.

– Arra számítottunk, hogy mivel időközi választásról van szó, csendesebb lesz a kampány. Tévedtünk. Olyan intenzitású mozgósítás zajlott, mint egy ország­gyűlési választáson – meséli Gyepes Ádám, a Fidesz óbudai önkormányzati képviselője, aki a kampányfőnöki feladatokat is ellátta.

Elképesztő mennyiségű plakát és szórólap jelent meg a kerületben. A baloldal csak negatív üzenetekkel kommunikált.

– Nem vált be a gyűlöletkeltő stratégia. Programjuk sem volt, csupán egy-egy elemet átemeltek Júliáéból, de érezhetően nem volt mit mondjanak a választóknak – magyarázza Gyepes Ádám.

A szórólapok jelentős része névtelen, pontosabban fogalmazva ismeretlen feladótól származott. Nem véletlenül: olyan gyalázkodó szövegek szerepeltek a lapokon, amelyeket egyetlen párt sem mert felvállalni. Alaposságukra azonban jellemző, hogy három hullámban juttatták el a lapokat a körzet összes otthonának postaládájába.

– Iszonyatos mennyiségű pénzt, erőforrást mozgattak meg – mondja Gyepes Ádám, aki tapasztalt kampányvezetőként is meglepődött az intenzitás mértékén.

A baloldal teljes vezérkara felsorakozott a DK-s jelölt mögött. Lecsófőző fesztivált rendeztek a szavazás előtti szombaton a polgármesteri hivatal előtt, amelyen olyan politikai celebritások jelentek meg, mint Dobrev Klára, Szabó Tímea, Tordai Bence, Kiss László polgármester. Vágó István és Kálmán Olga lakossági fórumokon győzködték a szavazókat. A választási bizottság elmarasztalta a kerületi baloldalt, miután Kiss László, az óbudai polgármester saját Facebook-oldalán, fizetett hirdetésben kampányolt a baloldali jelölt mellett, felhasználva az önkormányzat honlapját is egy átirányító link beillesztésével. A hivatalban levő polgármester tehát a közpénzből működő portálon úgy szerepeltette a DK-s Kappeller Zsuzsannát, mintha az önkormányzat embere volna, nem pedig pártjelölt. Ez ebben a formában viszont választási csalásnak minősül. Sőt, a polgármester számtalan hivatalos rendezvényre is magával vitte Kapeller Zsuzsannát, teszi hozzá Csikósné Mányi Júlia.

– Okospad átadásától elkezdve az idősek rendezvényein át mindenütt jelen volt a DK-s jelölt. Egy idő után a polgároknak is feltűnt, hogy úgy szerepeltetik, mintha már meg is választották volna – meséli a képviselő asszony.

Csikósné Mányi Júlia és Gyepes Ádám egyetértenek abban, hogy a Fidesz–KDNP behozhatatlan előnyre tett szert azzal, hogy egy egységes, értékelvű jobboldal állt szemben egy széttöredezett, jövőkép nélküli baloldallal. Az óbudai Fidesz alapvetően erős és jól szervezett, stabil közösség áll a jelölt mögött.

– Ez nem az én győzelmem, ez a közösségé. Annak is része volt benne, aki plakátot ragasztott, aki kint standolt az utcán vagy imádkozott értünk – mondja Csikósné Mányi Júlia.

Csikósné Mányi Júlia a nagybetűs helyi ember. A 2006–10 közötti időszakban körzete egyéni önkormányzati képviselője volt. Alapos helyismerete van, a jobboldali városvezetés alatt az önkormányzat civil referense volt, a civil szférával így kitűnő kapcsolatot ápolt.

– A kerületben 2-300 civil szervezettel tartottam kapcsolatot, világnézettől függetlenül szót értettünk egymással; vannak olyan területei az életnek, amelyet nem kell átpolitizálni. A szakmai kérdések sosem ideológiafüggőek – magyarázza Csikósné Mányi Júlia.

Ő maga is egy civil szervezet, az Összefogás Óbudáért Egyesület elnöke. Számos kulturális programot rendeztek az elmúlt évek alatt, hét éven át pedig rászoruló gyermekek reggeliztetését is megszervezték Békásmegyeren.

– Iskola előtt a gyerekek bejöhettek az egyesülethez, reggeliztek, kaptak egy tízóraicsomagot. A program végül forráshiány miatt 2019-ben megszűnt, sem a helyi, sem a fővárosi önkormányzattól nem remélhettünk segítséget – emlékszik vissza Csikósné Mányi Júlia.

A posta közelében állva érdeklődünk járókelőktől a jelölt megítélését illetően. Egy középkorú hölgy elmondja, hogy ismeri a Fidesz jelöltjét, és bár nem tartja magát elkötelezett kormánypártinak, Csikósné Mányi Júliát támogatta a választáson.

– Csak látásból és hallomásból ismerem, de nem hittem el, amiket a szórólapokon írtak róla. Megszoktam, hogy ezek egymást savazzák, én a saját megérzésemre hallgattam – mondja a postára igyekvő hölgy.

Csikósné Mányi Júlia hasonló tapasztalatokkal szolgált, sokszor találkozott olyanokkal, akik a nagypolitikai csatározások keltette érzelmek miatt elutasítják a kormánypártokat, helyben azonban a legmegbízhatóbbnak tűnő jelöltet támogatják, leginkább azt, akit ismernek.

Kell a közösség

A baloldal áprilisi kudarca óta több mint 180 időközi választást tartottak országszerte, amelyek nagyrészt az összefogásban részt vevő pártok további térvesztésével jártak együtt. A Fidesz–KDNP-nek számos kifejezetten balos fellegvárban sikerült győzni, a két budapesti körzet példája pedig azt mutatja, hogy a fővárosban is képes fordítani a jobboldal: ciklusról ciklusra több szava­zót tudhat maga mögött Budapesten, ám a hiszterizált közéleti diskurzus a baloldalnak kedvez a mozgósításban. A felmérések azt erősítik, hogy a választók többsége a jövőt illető aggodalma és általános elégedetlensége dacára is sokkal inkább bízik a Fidesz–KDNP-ben, mint a baloldalban. A jobboldali jelöltek könnyen szavazatokra tudják váltani a bizalmi tőkét, ennek előfeltétele azonban az erős helyi közösség megszervezése.