Elképzeljük ezt a kozmikus látomást, ahogy húszezer kerékpáros, mint valami magába fordult honfoglaló nép rója a köröket az Oktogon-Andrássy út-Deák tér-Astoria-Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Attila út-Moszkva tér-Széna tér-Margit körút-Margit-híd-Teréz körút-Oktogon útvonalon. Ez a példátlan méretű vízió pénteken este Budapesten valósággá vált, s eltekintve néhány elborult agyú bunkótól, a főváros motorizáltan közlekedő népe elfogadó beletörődéssel várta a közel háromórás felvonulás végét, amikor végre beindítván a motort, egy iszonyú dugóban lassan araszolva hazatérhetett.

A Demszky Gábor által fémjelzett liberális városvezetés minden harciasan autentikus médiapropaganda ellenére hatalmasat bukott. Kiderült ugyanis, hogy a főváros nem végzetszerűen és nem megmásíthatatlanul olyan büdös, koszos és zajos, amilyen, hanem csak azért, mert alkalmatlan, tehetségtelen és tartunk tőle, rosszindulatú emberek nem akarják, hogy élhető legyen. Kiderült azonban még valami, s ezt talán nem ártana a rendezvénytől nem tudni, mi okból tüntetően távolmaradó hivatásos politikusok figyelmébe ajánlani: Budapest népe fellázadt a motorizált terror ellen. Hatalmas tévedés volna ugyanis azt hinni, hogy a pesti és budai biciklisek büntették meg az autósokat. Enyhe szociológiai érzék nélkül is látható volt ugyanis, hogy a húszezer kerékpáros nagy hányada más napokon az autósok táborát erősíti. Igen sok volt a felnőtt korosztályhoz tartozó kerekes, számos család vonult föl, s bár tagadhatatlan, hogy a fiatalabbak nagyobb arányban vettek részt a nem kis fizikai teljesítményt követelő felvonuláson, ez korántsem volt az ifjúsági vagy egyfajta réteg rendezvénye, még akkor sem, ha a szervezők eredeti szándéka szerint talán eleinte annak indult.

Ebből bizony tömegrendezvény lett. Olyan méretű és intenzitású, amilyet korábban csak a Csurka István által szervezett nagy MIÉP-es felvonulások tudtak megmozdítani a hőskorban, vagy Orbán Viktor, amikor 2002-ben a TF-re, majd az Országházhoz hívta a polgárságot. A Critical Mass elnevezésű tömegrendezvény nevéhez méltón túllépte azt a kritikus tömeget, ameddig az eseményt bárki képes lett volna kisajátítani, s innentől fogva a budapesti emberek egy igen sajátos, karneválszerű, derűs és roppant egészséges tiltakozó akciója lett.

Kiderült például, hogy ha a városvezetés egy merész húzással betiltaná mindenfajta autó és motor közlekedését mondjuk a Nagykörúton belül, a város nemcsak megtisztulna és csendesebb lenne, de nem mellékesen az emberek sokkal hamarabb érnének célba kerékpáron, mint autóval vagy tömegközlekedéssel. Kétségtelen tény, hogy ez az olajimportőröket és a fővárosi tömegközlekedésben szolgálatot teljesítő zsebeseket érzékenyen érintené, de rajtuk kívül mindenki más jól járna. Ha az Oktogontól Oktogonig terjedő irdatlan körgyűrűt kerékpárral két óra alatt kényelmesen körbe lehetett járni, akkor nem nehéz belátni, hogy ezt a területet átlósan fél óra alatt bárki átszeli, a terület középpontját pedig 15 perc alatt eléri. Ez a mozgási sebesség elérhetetlen álom a budapesti közlekedésben hétköznap reggel 6 és este 10 óra között.

Mindez azonban csak álom. A felvonulók sem ezért tüntettek. Hanem csak azért, hogy a kerékpáron közlekedő ember – figyelem: minden felnőtt kerékpáros egy otthon maradó autót jelent! – olyan megbecsülésben részesüljön, amilyet megérdemel. Az autós ne ugassa le, hanem lassítva engedje át és alázatosan süvegelje meg, mert neki csinál helyet. A teherautós ne szorítsa a járdához, mert minél többen kerekeznek, annál több hely jut neki. A taxis ne parkoljon pimaszul a sávjában, a kiszálló utas pedig ne nyissa rá az ajtót. A gyalogos ne átkozódjon, ha elsuhan előtte, hanem áldja őt mindkét kezével és szórjon virágot elé, mert a kerékpárosok által lesz csendesebb és szebb a világ.

Akiknek száma folyamatosan nő. Ez a trendi mozgalom nem nézi sem a kort, sem a politikai hovatartozást, sem az anyagi helyzetet. Bécsben ezer kilométer kerékpárút van, Budapesten párszáz talán, ami alig használható. Bécs tiszta és lakható. Budapest zajos, koszos, ronda és büdös. Bécsben például az ottani Nagykörút, a Ring egyirányú, mert ez gyorsabb haladást tesz lehetővé, Budapesten a körutak mind kétirányúak, mintha még mindig konflisok járnának, hadd tolongjon a sok hülye autós, legalább jobban fogy a benzin. A kerékpáros pedig dögöljön meg.

Végezetül a tudósító megosztja a tisztelt olvasóval látomását, ami annak volt köszönhető, hogy a kerékpárosok néhány órára elfoglalták Budapest főbb útjait. Az Erzsébet hídon jártunk, már szürkület volt, égtek a fények. A hídról letekintve szemünkbe ötlött a sötétbarna Duna két partján hömpölygő autóáradat. Ekkor meglátánk, hogy Budapestnek a Duna két partján jól elrejtve összesen három autópályája is van! Az egyik, a legvédettebb lent a rakparton: két sáv az innenső, két sáv a túlsó oldalon. S további kétszer két sáv fent, mindkét oldalon. Így jön ki a három autópályányi hely. Amit azért nem veszünk észre, mert valami eszelős városgyűlölet folytán mindhárom pályán sávonként szembe közlekednek a járművek. Miáltal minden le- és felhajtónál tartósan akadályozzák egymást. Ha e pályák úgy működnének, ahogy működniük kellene, a budapesti átmenő forgalom jelentős része ide terelődhetne, s csökkenne a belső utcák terhelése.

A Demokrata egy bizonyítási kísérletet ajánl állításának alátámasztására: tereljék kétszer kétsávos oda-vissza üzemmódba egy hétköznap pár órára valamelyik pesti bevezető autópálya forgalmát. Legyen egymás mellett két egysávos oda-vissza autóút. Ha ekkor a forgalom érezhetően lelassul, akkor nekünk volt igazunk, Demszky pedig mondjon le.

Ha nem történik semmi, akkor viszont a Demokrata ajándékba ad Demszky Gábornak egy szép piros városi biciklit, csengővel és lámpákkal. De kerekek nélkül. A kerekeket majd akkor kapja meg, ha aláírásával igazolja, hogy hajlandó hétköznap Budapesten tetszőleges irányban legalább húsz utcasaroknyi távolságot megtenni.