Budapestnek identitást kell adni

– Az ön szakmai vezetésével megalakult a Budapest Műhely, amelyet egy interjúban nemzeti műhelynek nevezett. Ezek szerint a nemzeti oldal nem tett le a fővárosról?

– Országunk egyetlen négyzetméteréről sem kell lemondanunk, ez mindannyiunk közös hazája. Szakmai tekintetben pedig a konzervatív városfejlesztésnek megvannak a maga nélkülözhetetlen erényei, amelyek Budapestnek is javára válnak. A legfontosabb ezek között, hogy mi tisztelettel tekintünk a múltra, arra alapozva építjük a jövőt. Ez a konzervatív hagyomány, ezt hagyta örökül Steindl Imre, a főváros nagy építésze és modernizálója. A mester úgy kezdte pályáját, hogy körbeutazta az akkori Magyarországot, mialatt több mint 500 vázlatot készített a kor meglévő magyar építészeti emlékeiről. Majd azt mondta, hogy ebből a hagyományból fog szakmailag táplálkozni. Az élet pedig őt igazolta, épületei ma is időtálló alkotások. Harmincéves településfejlesztési pályafutásom során én is mindig azt javasoltam önkormányzati ügyfeleimnek, hogy a település hagyományait tekintsük mintának, ami az elmúlt 300-400 évben megépült. A hagyományok ellenében nem lehet egészséges fejlődési irányt szabni. Keresztény emberként is azt a mentalitást érzem közel magamhoz, hogy közösségi fókusszal tekintsek a feladataimra, ne individualistaként. Nem azt kell megvalósítani, amit én akarok, hanem ami illeszkedik a közösség lelki alkatához. Elvégre első sorban nekik akarok jót, őket szolgálom.

– Kik a partnerei a múltra való építkezésben?

– Kizárólag olyan szakembereket kértem fel az együttműködésre, akinek van szakmai előéletük Budapest fejlesztésében. Elsőként Almássy Kornélt, a BBK-Közút korábbi vezérigazgatóját nevesítettem, aki legjobb saját szakterületén. De más neves építészek, kulturális és pénzügyi szakemberek is csatlakoztak a csapathoz. Szerteágazó tudást kell csatasorba állítani, a városfejlesztés ugyanis multidiszciplináris tevékenység, ami szervezett csapatmunkát kíván. Mindezek mellett közvélemény-kutatásokat készítünk, civilekkel konzultálunk, hogy minél szélesebb merítés segítse a közösség véleményének a megismerését. Egy város ugyanis összetett ökoszisztéma. Ha valahol megváltoztatunk valamit, az egészen váratlan helyeken is hatást fejthet ki.

– Budapest eddig sem panaszkodhatott a fejlődés tekintetében. Ha csak az állami beruházásokat tekintjük, az elmúlt évtizedekben rengeteget gazdagodott a főváros.

– Szakmai szemmel tekintve az elmúlt 30 év városfejlesztési eseményei szigetszerűen, egymástól elkülönülve valósultak meg. Sok esetben átgondolatlanul történetek a dolgok. Elég csak a 4-es metró nyomvonalának a kijelölésére gondolni, vagy a 3-as metró továbbépítésének az elmaradására. Ma már egyértelmű, hogy egy koordináló szerepet vállaló műhelyre van szükség, amely a meglévő tudást koncentrálja. Budapest ugyanis minden tekintetben az ország szíve, minden erő itt összpontosul. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban rengeteg tudás halmozódott fel, amely szinte egyáltalán nem hasznosul. Márpedig a szakértelemnek nincs világnézete. Minden ötletet értékelnünk kell, amennyiben az embereket szolgálja. Nem nevelni, hanem kiszolgálni akarjuk a polgárokat. Az ötleteket kivisszük az emberek közé, megvitatjuk velük, mondják el a budapestiek, hogy mit várnak ettől a várostól. Egy egyetemista, egy családos és egy nyugdíjas szempontjai merőben különbözhetnek. Össze kell őket hangolni.

– A szakmaiság emlegetése mindig jól cseng, a tapasztalat azonban az, hogy Budapest a pártpolitikai csatározások fogságába került. Hogy lesz ebből valami más, mint ami eddig volt?

– Pártpolitikai kérdésekkel mi nem foglalkozunk. Kizárólag a városfejlesztési szakma érveit jelenítjük meg az érdemi vitákban. A döntéshozatalnak ugyanis egy város irányításában semmi köze az ideológiákhoz. Az utcák tisztasága, a tömegközlekedés minősége nem politikai kérdés. A politikának annál is inkább kívül kell maradnia a szakmai kérdéseken, mivel a településfejlesztésben 20-50 év az az időtávlat, amiben gondolkozni szabad. Az ötéves önkormányzati ciklusok nem fogják át a tervek megvalósulását. Az áthidaló megoldás az, hogy konszenzusokat teremtünk, amelyek alapján fejleszteni lehet a várost. A Budapest Műhely feladata, hogy ezeket az egyetértési pontokat szakmai szinten létrehozzuk. Ha sikerül, azaz olyan szakemberekkel is megállapodunk, akik más világnézeti értékrendet vallanak, akkor sokkal könnyebb lesz a politikai szférának is megegyeznie.

– Önök tehát határozottan a pártpolitikától függetlenül működnek?

– Nyilvánvalóan patrióta szellemű, konzervatív szakemberek vagyunk. Ilyen értékszemlélettel tekintünk a világra, de jól kivehető távolságot tartunk mindenfajta pártpolitikától. Ez még akkor is így van, ha a számunkra evidens kapcsolatok a jobboldalon vannak. Mi azonban minden gondolatra nyitottak vagyunk, mindenkire partnerként tekintünk, aki szakmai megközelítéssel szól hozzá a munkánkhoz. Még pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy nekünk nincs dolgunk a politikában, nekünk nem politikusokkal kell vitatkoznunk, sokkal inkább a szakmai érveket kell vonzóvá tennünk. Jelenleg ugyanis úgy néz ki a városfejlesztési folyamat, hogy a döntéshozó megkapja a 250-300 oldalas fejlesztési tervet, belelapoz az összefoglalóba és kiválasztja, hogy melyek hoznák a legtöbb szavazatot, ha a kampányban megígérné. Végül nem történik semmi. A mi célunk az, hogy a döntéshozatal számára úgy készítsünk terveket – mint például a pesti fonódó villamos, amely által megépül végre a Bajcsy-Zsilinszky úton a villamos-összeköttetés –, hogy azok a megvalósításukat a döntéshozatal is akarja. A színes rajzokkal teli papírok jól mutatnak a közösségi médiában, de végül asztalfiókban végzik.

– Vannak azonban olyan kérdések, amelyek mélyen megosztják a szakmát is. Ha visszatekintünk, a budai vár reprezentatív épületeinek visszaépítése és felújítása is jelentős vitákat gerjesztett. A pártoknak mindig sikerül olyan szakembereket felmutatniuk, akik ellenkezőleg érvelnek, mint a rivális párt szakértői.

– Legyen akkor nyílt vita. A párbeszédtől sosem féltünk. A mi álláspontunk és világnézetünk szilárd, szakmai kérdésekben pedig meggyőzhetők vagyunk. Már amennyiben a mi állításunkkal szemben szakmai megközelítésű érveket vonultatnak fel. Leülünk, beszélgetünk és vagy meggyőzzük a vitapartnereinket, vagy mi fogadjuk el a miénkkel ellentétes álláspontot. A végén azonban mindenképpen jutunk valamire. A győzelem nem öncél, a vita ugyanis annak érdekében zajlik, hogy Budapest fejlődjön. A budavári rendbetétel kapcsán pedig azt ki kell emelni, hogy a végeredmény a kormányt igazolta, a budai vár ugyanis több évtizedes kopottságából kiszabadulva visszakapta méltóságát. A trendek tekintetében megelőztük Európát, Franciaországban az 1910-es évek stílusát idéző új épületeket emelnek. A városainkról való gondolkodásunk tehát folyamatosan fejlődik, az értékalapú, konzervatív attitűd teret nyer.

– Elvileg a Rákosrendező pályaudvar rehabilitációja kapcsán is mindenki jót akart, végül egészen élesen egymásnak feszültek a felek.

– Rákosrendező a legerőteljesebb példa arra, amikor elszabadul a politika, és semmit nem számítanak a szakmai érvek. A kormány terveivel kapcsolatban durva riogatás zajlott mindvégig, semmi nem volt rögzítve, miközben a csapból is az folyt, hogy arab enklávé létesül a Hősök tere szomszédságában. Persze a projekt ellenzői is tudták, hogy álhíreket terjesztenek, de tudomásul kellett venni, hogy ilyen a politika. Az azonban közismert tény, hogy én magam is felhőkarcoló-ellenes vagyok, illetve mindent megtettem volna, hogy egy moderált megoldás jöjjön létre, amelynek nem része az 500 méteres üvegépület. Mindennek már semmi jelentősége, a megállapodási folyamatot megakasztották. A fővárosnak pedig fogalma sincs, hogy mihez kezdjen a „győzelmével”. Azt csupán érdekességként említem meg, hogy amikor 1889-ben átadták az Eiffel-tornyot Párizsban, valóságos öngyilkossági hullám söpört végig a városon tiltakozásként. Nem tudjuk, hogy milyen lenne egy budapesti felhőkarcoló megítélése száz év múlva. Lehet, hogy valakik éppen azért jönnének a magyar fővárosba, hogy megcsodálják azt az építészeti bravúrt, amellyel megépült a magyar felhőkarcoló. Azt pedig tekintetbe kell venni, hogy a várost mindig az unokáinknak építjük. Mindig azzal a szemmel kell nézni a fejlesztéseket, hogy a jövőben milyen értéke lesz egy-egy építménynek. Rákosrendező kapcsán én ma is azt mondom, hogy adjunk magunknak időt. A városépítészetnek nem az a dolga, hogy az aktuális közízlést kiszolgálja, hanem hogy egy kicsit előre tekintsen, előre lásson. Ezért is fontos, hogy a konzervatív gondolat képviseletet nyerjen, mert akkor tudjuk jól megtippelni a jövőt, hogyha biztosan látjuk a múltunkat. Illetve ha merünk belőle meríteni.

– Mi Budapest identitása? A világ magyarságának fővárosa, a Kárpát-medence egyetlen valódi metropolisza, a progresszió szigete a mélykonzervatív magyar óceánban?

– A kérdésfelvetés önmagában jelzi, hogy a magyar fővárosnak nincs saját önképe. Úgy érzem, hogy nagyon fontos feladat, kifejezetten a Budapest Műhely küldetésének érzem, hogy ezt a kérdést felvessük, és hozzásegítsük a fővárost, hogy kitalálja saját magát. Rá kell mutatni arra, hogy mitől egyedi ez a város. Ha piaci szereplőként, versengő áruként látjuk, mivel valóban verseng a befektetők, a turisták, az egyetemisták, a karrierkeresők, letelepedni vágyók piacán, akkor szembesülnünk kell azzal, hogy Bécs elég jól ki van találva, Prága úgyszintén. Ezen a piacon úgy lehetünk versenyképesek, ha van egy stabil identitásunk. Csak akkor tud valóban befogadó, otthonos lenni mindenki számára, hogyha biztos abban, hogy mi is valójában.

– Önnek mit jelent Budapest?

– Nekem a szülővárosom, gyermekkorom színhelye. Emellett mindenféleképpen a Kárpát-medence központja és a legnagyobb városa. Illetve gazdasági értelemben is főváros, ebben a tekintetben is csak egységként tudom kezelni a Kárpát-medencét. Ne felejtsük, hogy a trianoni határok a mai napig gátat vetnek annak a természetes gazdasági együttműködésnek, ami 1100 év alatt létrejött. Régen Debrecenben volt az állatvásár és Nagyváradon a feldolgozóipar. Tehát Debrecenbe hajtották át akár Nagyvárad mellől is az állatokat, ott történt meg az adásvétel, a levágás, a feldolgozás pedig Váradon. Miskolc és Kassa viszonya hasonló. A kohászat Kassán, a bányászat Miskolc környékén volt. Pécs, Szabadka, Szeged is saját gazdasági egységet alkotott. Számtalan olyan természetes együttműködésről tudunk, amelyeket Trianon szétzilált. Közben nem szabad róla megfeledkezni, hogy Kolozsvárról, Temesvárról, de Ungvárról és Kassáról és még számtalan kisebb vagy nagyobb Kárpát-medencei településről is Budapestre jönnek az emberek a repülőteret használni. Közelebb van számukra, mint az adott ország fővárosában levő. Sok esetben kulturális kínálatában is vonzóbb és sokszínűbb Budapest, mint regionális vetélytársai. Településszerkezetileg tehát egy egységes Kárpát-medencében érdemes gondolkodni. Budapestnek is ennek figyelembevételével kell kitalálnia önmagát. Hatalmas felelősség hárul a fővárosra, nem szabad hűtlenül bánni vele.

– Bezzeg Bécs? Oda kell egyszer eljutnunk, ahol jelenleg a császárváros áll?

– Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy szolgaian másoljuk a tetszetős mintákat. Ami Bécsben, Párágában, Berlinben működik, az nem biztos, hogy a budapestiek ízlésével is találkozik. A bécsi megoldások a bécsi polgárokra vannak szabva, nekünk a sajátjainkat kell megtalálnunk. Külföldi kapcsolataink azonban ezzel együtt is kiválók, Béccsel különösen. Budapestnek pedig számtalan olyan erénye van, amelyeket Bécsben is elismernek. Nekünk azonban sürgősen fel kell zárkóznunk a közlekedés fejlettsége és a köztisztaság területén a szomszédunkhoz. Illetve azt is figyelmeztető jelnek tekintem, hogy 1990-ben Bécsben 1,6, Budapesten kétmillióan laktak. Mára ez megfordult Bécs javára. Budapest szépen lassan elveszíti a lakosságát, ami nem azt jelzi, hogy a polgárok elégedettek azzal, ahogy a dolgok mennek. A belvárosi területekről kiköltöznek a külső kerületekbe és az agglomerációba, viszont a városi funkciókért, iskolába, dolgozni, szórakozni visszajárnak mindennap. Ez elképesztő méretű ki- és bemenő forgalmat gerjeszt, ami kárára van a városnak. Budapest büszkélkedhet a világ legnagyobb egységes architektúrájú belvárosával, amit napról napra pusztít a filléres buliturizmus. A Múzeum körút 3 szám alatt nőttem fel, abban a házban ma már csak az 5. emeleten él valódi lakó, a többi lakásban hostelek és Airbnb-lakások működnek. A rövid távú lakáskiadással foglalkozó tulajdonosokat nem érdekli az épület homlokzata, csak a lakásaikat tartják rendben. Nem járnak társasházi gyűlésekre, célbefizetést sem fognak megszavazni. A VI., VII, VIII. kerületek ütemesen szlömösödnek el. A fővárosnak az az érdeke, hogy a várost valódi lakók és ne filléres bulituristák népesítsék be. A kocsmaturizmus a legkárosabb jelenség Budapest vonatkozásában. Konkrétan költséget jelent, hogy Budapestre jár berúgni Nyugat-Európa alacsonyan iskolázott ifjúsága. Olcsó kocsmákban, olcsó éttermekben fogyasztanak, olcsó szállásokon laknak. Külföldi számlaszámról külföldi számlaszámra érkezik a szállás díja is, miközben lelakják a főváros legszebb részeit. Sürgős szemléletváltásra van szüksége a fővárosnak, mielőtt visszavonhatatlan károkat szenved el közös örökségünk!