Budapestnek patrióta fordulat kell!

– Tisztázzuk a legelején: mégis létezik Atlantisz, legalábbis a magyar változata?

– Létezik, és még mindig kiváló szőlőt terem. Csak a mi fejünkben süllyedt el teljesen, hisz mindmáig élnek ott magyarok, és sajnos nem ez az egyetlen „magyar Atlantiszunk”.

– Csak a jegyzőkönyv kedvéért: most a Szerémségről beszélünk, amelyről legfeljebb a Szerémi út vagy jobb esetben a szerémi bor jut eszünkbe. Hogy jött az ötlet, hogy elinduljon felfedezni legdélebbi vármegyénket, amelyről most jelent meg az Elesett bástya – Szerémségi utazás magyar szemmel című könyve?

– Éppen azért érdekelt, mert szinte semmit sem tudunk róla, miközben a magyar história és kultúrtörténet olyan eseményei és hősei kötődnek e területhez, amelyek-akik miatt a Szerémség megérdemelné, hogy újra felkerüljön a magyarság szellemi térképére. A könyvem munkája nyolc évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Patrióták csapatával ellátogattunk a Szerémségbe. Ott még élnek magyarok, kis számban ugyan, de van egy élő és élni akaró szórványközösség, amelynek a központja – nomen est omen – egy Maradék nevű falu. Összebarátkoztunk a maradékiakkal, biztattuk őket a nemzeti megmaradásért tett erőfeszítéseikben, jótékonysági esteket is szerveztünk nekik Budapesten a kicsiny magyar óvoda megsegítésére. Azóta egyik küldetésünkké vált, hogy a Szerémséget minél szélesebb körben bemutassuk.

– Említett fontos történelmi eseményeket, jelenségeket. Mondana párat?

– Hogyne! A Szerémség lényegében a magyar írásbeliség bölcsője. A középkor vége felé ez a terület volt a Magyar Királyság egyik legsűrűbben lakott, legfejlettebb, leggazdagabb vidéke, ahonnan a módosabb gazdák, iparosok gyerekei Európa elit egyetemeit látogatták. Így nem véletlenül itt jelent meg először a huszitizmus, ami megihlette az első magyar bibliafordítást. Ennek az egésze nem maradt fenn, de feltételezzük, hogy teljes volt ez a Huszita Biblia, amely jóval megelőzi a Vizsolyit. Ráadásul ez a vidék nyelvújításunk bástyája is, hiszen a magyar írásmód egyes elemei – például az ékezetek – ekkor jelentek meg először. És persze a török háborúk kora miatt is emlékezetes a térség, hisz a legnagyobb magyar hősi helytállások helyszínének földje ez, a Szerémségben halt meg Hunyadi János és Kapisztrán János, ezen a területen zajlottak a döntő ütközetek, de a hódoltság végjátéka is, amikor Savoyai Jenő vezetésével kiűzték a törököt Magyarország területéről.

– Milyen érzés ott magyarként járni, hogyan néznek önre a helyi szerbek? Csodabogárként vagy ellenségként?

– Nagyon örültek nekünk a helyi magyarok, hihetetlen szeretet fogadott minket mindig, de igazából mi sose voltunk ellenséges környezetben. Tehát nem tudok rá példát mondani, hogy valaha inzultáltak volna a szerbek, hisz istenigazából azon a vidéken mi már kiestünk a história lapjairól, többnyire csak a köveink maradtak. A Szerémség területén a hódoltság hosszabbra nyúlt, mint Magyarországon, az őslakosság és az épített örökség is majdnem maradéktalanul elpusztult.

– Mivel rendszeresen járnak oda, beszámolóik, kiadványaik miatt egyre többen érdeklődnek a Szerémség iránt. A sűrűbb magyarjárásra sem figyeltek fel a szerbek?

– Erdővel benőtt templom- és várromokhoz vittünk nemzeti színű szalagot, koszorút, és észrevettük, hogy az utóbbi időben a környéken élő szerbek is felfigyeltek ezekre az emlékekre. Addig nem voltak nekik fontosak, nem különösebben törődtek a középkori romokkal, és most hirtelen a magukénak érzik őket. Nem egy ilyen középkori magyar helyszínből hirtelen szerb nemzeti intézmény lett, jó példa erre a Tarcal-hegy mélyén lévő szerleki templomrom. Egy délvidéki magyar régész, Nagy Sándor tárta fel, és bizonyíthatóan nyugati keresztény, tehát magyar templomról van szó. Miután elkezdtük oda járni, és más magyarok is, a szerb ortodox egyház lényegében kisajátította.

– Hogyan?

– Romantikus esküvői helyszínné változtatták, vagyis üzleti vállalkozás lett belőle. A templomromot kitakarították és „ortodoxosították”, odatették a saját jelképeiket, a pravoszláv keresztet és ikonokat. A mellette lévő telken kivágták az erdőt és felépítettek egy hatalmas rendezvényközpontot, úgyhogy mostanra az újvidéki szerbek kedvelt esküvői helyszínévé vált. Mi ezt döbbenten látjuk, mert előttünk ott a madár sem járt, rókaösvényen kellett felkapaszkodnunk, egy régi, Monarchia kori térkép alapján találtuk meg a romokat. Hasonló történt a redneki váral is, oda még libegőt is építettek.

– Talán senki sem köszöntötte fel úgy Wittner Máriát a 84. születésnapján, mint a Patrióták egyesülete: Csepel teherautóval, katonai hagyományőrzőkkel, az Előre mind, pesti srácok! című dalt énekelve. Hogyan jutott eszükbe a meglepetés?

– A mi korosztályunk számára Wittner Mária nemcsak ’56-os hős volt, hanem egy élő példakép, aki itt járt közöttünk, és megtestesítette mindazt, ami nagyon közel állt a szívünkhöz, egészen gim­nazista korunk óta: a harcos antikommunizmust, a megalkuvás nélküli igazságszeretetet és a feltétlen hazaszeretetet. Tiszteljük, hogy a nemzet élő lelkiismereteként járta be a Kárpát-medencét, mindenhol tevékenykedett. Élete utolsó pillanatáig őrizte a lángot és azon volt, hogy továbbadja. Nagyon sokat foglalkozott a fiatalokkal, és ha őt bármikor hívtuk, jött és tette a dolgát. Volt több közös kezdeményezésünk, és így adta magát az ötlet tavaly, hogy ő bizony már 84 éves, világjárványok korát éljük, és ki tudja, meddig van még velünk. Illene valahogyan megköszönnünk a sok segítségét. Amikor megszólalt az Előre, pesti srácok, budaiak, kinézett az ablakon, és a meghatottságtól csak annyit tudott mondani: „Megjöttek a pesti srácok!”

– A Haza ifjú hősei című vándorkiállításukon is szerepelt Wittner Mária. Járja még az országot a tárlat?

– Középiskolásoknak és általános iskolásoknak találtuk ki ezt a vándorkiállítást, hogy végre arról is beszéljünk: a XX. században csodálatos magyar hősök támadtak a zord történelmi időkben. És ráadásul fiatalok! Éppen ezért azt gondoltuk, hogy a fiataloknak a fiatalokat mutatjuk be, mert a hazaszeretet nem valamiféle muzeális érzelem, amit csak idős, sétapálcás bácsik, kosztümös nénik tudnak átélni, és a többiek számára felfoghatatlan kategória, merthogy állítólag korszerűtlen. Szó sincsen erről, hisz amikor azt látjuk, hogy tizen-huszonévesek, a harmincas éveik elején járó fiatalemberek és fiatal lányok a legdrágábbat, az életüket adták a hazájukért, akkor ez egyáltalán nem korszerűtlen gondolat. Éppen ellenkezőleg: nagyszerű érzelmi többletet ad tartozni valahova és azért a közösségért áldozatokat hozni. Ennek a kiállításnak a pannóin a tíz történelmi példakép közül egyedüliként Wittner Mária szerepelt élő személyiségként, a kiállítást is ő nyitotta meg 2020-ban, Kecskeméten. Készséggel jelentem be, hogy ezt a kiállítást ki szeretnénk bővíteni és Wittner Mária emlékének dedikálni.

– A rákosmezei Királydombot a Patrióták javaslatára nyilvánította nemzeti emlékhellyé az országgyűlés. Kevesen tudják, hogy a Belvárostól fél­órányira egy hatalmas zöld terület van, amit jó lenne megőrizni, hisz Mohács előtt itt tartották az országgyűléseket, itt választották királlyá Mátyást. Fenyegeti-e bármilyen veszély a helyszínt?

– Ha Csíksomlyó a magyarság szakrális emlékhelye, a nemzeti összetartozás zarándokhelye, akkor a rákosmezei Királydomb nemzeti szuverenitásé. Amit ott eldöntöttek, az egész ország sorsára hatott. Nekünk, Patriótáknak az a feladatunk, hogy élettel töltsük meg a Királydombot, ezért rendeztük meg idén másodszor a főváros különleges középkori hagyományőrző rendezvényét, a Királyfesztet. A reformkorig mindenki tudta, hogy ez a Rákos mezeje, de a kommunizmusban ki akarták irtani az emlékét: a Rákosváros nevű XIV. kerületet ekkor nevezték át Zuglóra, és tervek készültek a terület beépítésére. Szerencsére ezek meghiúsultak, különben a Királyfeszt területén ma egy lakótelep állna. Csoda folytán maradhatott beépítetlen ez a terület, és nemcsak azért fontos, mert nagy része mindmáig „zöld”, hanem mert ez a terület megőrizte az arculatát, és párhuzamba állítható az ötszáz évvel ezelőtti látképpel, hisz a táj nem sokat változott. Akkor is szabadtéri gyülekezőhelyül szolgált, a török korban is kaszáló volt, ahogyan a közelmúltig is. Ennek így kellene megmaradnia.

– A fővárosnak sokan csak a kozmopolita oldalát propagálják, pedig van egy másik arca is. Ehhez a másik arculathoz tartozik az önök által szervezett Királyfeszt?

– A rendszerváltozás után Budapesten megjelent egy nagyon erős kozmopolita emlékezetpolitikai irány, ami mindmáig töretlenül érvényesül. Mi azt gondoljuk, hogy Budapestnek patrióta fordulatra van szüksége. Sajnos Pesten, főleg ebben az utóbbi időben alig-alig maradt olyan helyszín, ami nem kozmopolita, hanem szerves kapcsolatot ápol a magyar történelmi hagyománnyal, és ilyen rendezvények befogadására alkalmas. Meg kell mutatnunk, hogy Budapest nemcsak a Sziget „köztársaságát”, hanem a Királyfeszt magyar világát is felkínálja a világnak és a fővárosiaknak, ezt az arculatunkat is meg kell jelenítenünk. Ezért is hívtuk életre a Királyfesztet, mindezt családbarát rendezvényként, középkori viseletbe öltözött hagyományőrzőkkel, hadi és mesterségbemutatókkal, bajvívással és érdekes előadásokkal, régi zenei és népzenei programokkal. Nagyon nagy sikere volt már rögtön az első évben és utána is; úgy látszik, hogy komoly igény van rá a fővárosban.

– Jövőre is megszervezik?

– Az ilyen rendezvények megvalósítása pályázati támogatás nélkül szinte lehetetlen. Nagyon bízunk benne, hogy a helyzet jövőre is lehetővé fogja tenni, hogy ez az immáron hagyományossá vált nagy rendezvény 2023-ban is megvalósuljon. Ezen dolgozunk, és ha kell, küzdünk is érte.