Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A szándék egyértelműen a hangulatkeltés, annak sejtetése, hogy a katonai repülőgépeken politikusokat hordanak kirándulni. Az ellenzéki lapok módszere jól ismert, pontosan tudják, hogy a gépek utaslitái, illetve az úti cél olyan adatok, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium nem hozhat nyilvánosságra minden egyes rosszindulatú cikk megjelenése után, elsősorban a katonák védelmében, így viszont már napok óta könnyűszerrel hergelhetik az olvasókat az egzotikus honvédségi repülőutakkal.

A demokrata.hu információi szerint a valóság sokkal prózaibb. Az Átlátszó többek között arról is beszámolt, hogy idén a 604-es, és a 605-ös lajstromszámú honvédségi Airbus is leszállt a Kanári-szigeteken található Fuerteventura repülőterén, természetesen nem mulasztották el megjegyezni, hogy a város igen népszerű a turisták körében. A 605-ös gép 2019. május elején, a 604-es pedig november elején töltött három napot a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek második legnagyobb tagján.

Honlapunk azonban úgy értesült, a gépen katonák utaztak, méghozzá mindkét esetben konkrét céllal. A Maliban működő magyar misszióba utaztak, a gépek pedig azért töltöttek el három napot a közeli Kanári-szigeteken, mert itt találtak biztonságos repülőteret, ahol kivárhatták, míg megtörténik a váltás, az afrikai országban viszont nem.

A Magyar Honvédség 2013 óta vesz részt az EUTM Mali misszióban, a magyar katonák Bamakóban, a főparancsnokság törzsében, illetve a koulikoro-i kiképző központban végzik napi feladataikat. A Koulikoróban szolgálók fő feladata a mali hadsereg katonáinak komplex kiképzése és felkészítése, amellyel Magyarország is hozzájárul az Európa szempontjából kulcsfontosságú Száhel-övezet, azon belül a Mali Köztársaság biztonságához – írja a Magyar Honvédség online hírportálja, a honvédelem.hu.

Úgy tudjuk, Benkő Tibor honvédelmi miniszter hamarosan a Parlament előtt számol be arról, milyen küldetéseket teljesítettek idén a honvédség repülőgépei, de nem lennénk meglepve, ha egytől egyig kiderülne, hogy a Mali-misszióhoz hasonló feladatokat láttak el. Emlékezetes, hogy korábban Demeter Márta sült fel, amikor a mostanihoz hasonló módszerrel támadta a Magyar Honvédséget.