Bűnösnek találták Gulyás Marcit, de csak pénzbüntetést kapott a baloldali aktivista
A Fővárosi Törvényszék jogerősen 250 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki Gulyás Mártonra, a Partizán főszerkesztőjére a 2018-ban végrehajtott, botrányos akciója miatt, amely során narancssárga festékkel öntötte le az Állami Számvevőszék műemléki épületét – írta meg a Magyar Nemzet. Az ítélet közel hét év után született meg.
Gulyás és társai azzal védekeztek, hogy szándékosan lemosható festéket használtak, ám a szakértők szerint az anyag beivódott a burkolat pórusaiba, így helyrehozhatatlan károkat okozott az épületben. Az ÁSZ helyreállítási költségei meghaladták a hatmillió forintot, amelyhez az aktivisták 1,7 millió forintos kártérítéssel, valamint több mint hatszázezer forintos bírósági költséggel „járultak hozzá”.
A bíróság egyértelműen kimondta: a középületek megrongálása, még politikai tiltakozás címén is, elfogadhatatlan, és jogi következményekkel jár.

A baloldali Közös Ország Mozgalom aktivistái – köztük Gulyás Márton – 2018 januárjában az ellen tiltakoztak, hogy az Állami Számvevőszék jelentős bírságokat szabott ki több ellenzéki pártra. A narancssárga festékkel végzett akció szimbolikus támadás volt az ÁSZ ellen, de végül a rongálás súlyosabb következményekkel járt, mint amire az aktivisták számítottak – írja a PestiSrácok.
