Bús düledékek
Bármerre is utazunk, kirándulunk hazánk tájain, szinte biztos, hogy előbb vagy utóbb belebotlunk egy-egy elhagyatott kastélyba, kastélyromba. Óriási felkiáltójelek ezek a sorsukra hagyott épületek, hiszen mindegyikük egy szebb napokat látott nemesi vagy főúri család történetét, velük együtt pedig Magyarország XX. századi tragédiáját meséli el.A mára romos kastélyok építése szinte kivétel nélkül a XVIII. század folyamán kezdődött, pusztulásuk pedig a világháborúkra, illetve az azokat követő ideológiai rombolásra vezethető vissza. Sorsuk szinte azonos, hiszen ha egyik-másik meg is menekült a háborús pusztítástól, a távozni kényszerülő tulajdonosok csak a legritkább esetben tudták kimenteni értékeiket. 1944–45-ben előbb a németek, majd a bevonuló szovjet hadsereg katonái pakolták fel teherautóra a mozdítható ingóságokat, vagy rosszabb esetben ott helyben használták fel a bútorokat és a parkettát tüzelőként. Ami utánuk véletlenül még megmaradt, a helyiek hordták szét.
A magyarországi kastélyok zöme a II. világháborút követően állami tulajdonba került, falaik közé általában valamilyen közintézmény (óvoda, iskola, kórház, gyermekotthon) költözött. És ez volt a jobbik eset. Ha az üresen maradt épületben sem az állam, sem pedig az adott település nem látott fantáziát, a szebb napokat látott főúri rezidenciát egyszerűen sorsára hagyták. Az őrzés nélküli épület így hamar közprédává vált: a lakosság építőanyagként hordott el onnan minden mozdítható követ és téglát, ajtót és ablakot. A természet pedig szép lassan befejezte a munkát.
Bár a rendszerváltáskor felcsillant a remény, hogy az eredeti tulajdonosok visszakaphatják egykori kastélyaikat, jellemzően nem így történt. Az épületek többsége megmaradt állami, önkormányzati tulajdonban, más részüket pedig magánszemélyek privatizálták. Ezek az új tulajdonosok sokszor azonban nem tudtak megfelelni a szigorú műemlékvédelmi előírásoknak, így a felújítás nemegyszer el sem kezdődött vagy abbamaradt.
Szellemkastély a patak partján
Ez utóbbira jó példa a Zala és Vas megye határán fekvő Mikosszéplak eldugott erdejében, a Csörgető-patak mentén árválkodó Mikos-kastély. A hatalmas épület omladozó falai ellenére eleganciát sugároz, és még romjaiban is hirdeti építtetője, Mikos Ede báró egykori gazdagságát. Az 1860-as években, a Tudor-kastélyok stílusában épült, 63 szobás főnemesi rezidenciának fénykorában saját áramfejlesztő telepe volt, parkjában vízeséssel táplált tóban, szökőkútban és fürdőmedencében is gyönyörködhettek a meghívott vendégek. Köztük feltehetően Jókai Mór is, akit – legalábbis a helyiek emlékezete szerint – a kastély ihlette A névtelen vár című regénye megírására, miután Mikosszéplakra látogatott.
A kastély pusztulása a II. világháború után kezdődött, amikor a környékbeliek az épületet kifosztották, téglakerítését lebontották, tégláit elhordták. A kommunizmus évei alatt falai közt SZOT-gyermeküdülő működött, majd a privatizáció során egy német vállalkozó tulajdonába került. Ő ugyan a melléképületeket felújította, és elkészítette a kastély rekonstrukciójának tervét is, ahhoz azonban már hozzá sem fogott. A szellemkastélynak azóta sok gazdája volt, de érdemi munkát senki sem végzett. Egészen mostanáig. A legújabb hírek szerint a jelenlegi tulajdonos most elkezdte a felújítást, és ha minden jól megy, néhány éven belül a kastély visszanyeri eredeti pompáját.
Termelőszövetkezet a kastélyban
Biztatóak a Balaton déli partján fekvő Lengyeltóti központjában épült, évtizedekig üresen álló Zichy-kastély kilátásai is. A kastélyt a XIX. század elején a Lengyel család építtette, ám többszöri tulajdonosváltást követően végül a Zichyek birtokába került, akik a XX. század elején modernizálták az épületet: bevezették a villanyt, korszerűsítették a fűtést, felújították a belső tereket, új ablakokat és ajtókat készíttettek. Aztán jött az I. világháború, majd a Tanácsköztársaság, és Zichy Béla lengyeltóti uradalmából az országban elsők között alakítottak szocialista termelőszövetkezetet. A gróf ugyan a Tanácsköztársaság bukása után visszakapta kastélyát, ám soha nem tért vissza ide. A II. világháború alatt az épületben előbb lengyel katonai menekülttábort rendeztek be, majd 1944-ben szükségkórházat. A háború okozta károk kijavítását követően falai között tüdőkórház kezdte meg működését, amely 2006 nyarán zárta be végleg kapuit. A kastély magánkézbe került, új tulajdonosai terveztek bele többek között wellness-szállodát, de pezsgőpincészetet és borászatot is. Ezekből aztán persze semmi sem lett. A Lengyeltóti Városi Önkormányzat végül 2014. augusztus 5-én vásárolta meg az épületet a hozzá tartozó melléképületekkel és parkkal együtt.
– A kastélynak azóta új tulajdonosa van, aki hozzákezdett a park rendbetételéhez és a kastély állagmegóvása érdekében azonnali beavatkozást igénylő munkálatokhoz. Első ütemben az úgynevezett B épület felújításával kezdi a szociális intézménynek szánt épületegyüttes revitalizációját. Mindeközben folyik az önkormányzat tulajdonában maradó volt istálló felújítása is, ebben a jövőben a kistérségi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, valamint a szociális alapszolgáltatási intézmények működnek majd – mondja Zsombok Lajos, Lengyeltóti polgármestere, hozzátéve, hogy a romos melléképületeket saját pénzből újította fel az önkormányzat. Bennük jelenleg a városüzemeltetést szolgáló raktárak, garázsok és műhelyek találhatók.
Jobb híján állagvédelem
A magyarországi kastélyok, köztük az elhagyatott, felújításra váró épületek számáról nincsenek pontos adataink, már csak azért sem, mert maga a „kastély” szó definíciója sem tisztázott, jelentése időről időre változott. A szó eredetileg a főurak, jómódú személyek lakhelyének megjelölésére szolgált, később azonban már a lakóépülethez kapcsolódó melléképítményeket, valamint kastélyparkot is magában foglalta. A 2000-es évek tájékán az akkori Országos Műemlékvédelmi Hivatal 2000 körülire becsülte a kastélyok számát, ami nagyságrendileg megegyezik dr. Virág Zsoltnak, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosának, a Magyar Kastélylexikon sorozat szerzőjének felmérésével, aki könyvében elsőként vette számba és dolgozta fel lexikális tömörséggel Magyarország valamennyi kastélyát és kúriáját. Műemléki védettséggel a kastélyok közül mintegy 500 rendelkezik, amelyek a védettségnek köszönhetően nagyobb figyelmet kapnak, ám sokszor még ez sem elegendő ahhoz, hogy megmeneküljenek a pusztulástól.
A kastélyok közül kétségtelenül a legjobb helyzetben a megfelelő funkcióval ma is működő épületek vannak. Idesorolhatók Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramba bekerült, kiemelkedő örökségi értékeik miatt állami tulajdonból ki nem adható együttesek. A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. a program megvalósítójaként több fejlesztett helyszín vagyonkezelését és üzemeltetését is ellátja. A társaság vagyonkezelésében 59 helyszín van, túlnyomó többségük kastélyegyüttes, de akadnak köztük egyéb műemléki helyszínek, várak és kisebb romok is.
– Ezek közül a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram során 14 saját helyszínt állítottak helyre, amit további egyéb szervezetekkel – például önkormányzatokkal – közösen megvalósított fejlesztés egészít ki. Így összesen mintegy 30 helyszínen történt örökségi értékekre épülő beruházás – mondja Szabadics Anita, a NÖF Műemlékkezelési és Műemlékfejlesztési Igazgatóság műemlékfejlesztési főosztályvezetője. – Természetesen van jó pár ma még fejlesztésre váró helyszínünk, amely a maga térségében szintén kiemelkedő értéket képvisel. Amíg átfogó felújításukra nincs elég pénz, addig is meg kell oldani ezen együttesek állagvédelmét, hogy a meglévő értékek tovább ne pusztuljanak. Mindez persze jelentős költséggel jár, hiszen évtizedek óta elhanyagolt, sok esetben azóta üresen álló műemlékegyüttesekről beszélünk.
Mindezek fényében nem lehet kétségünk, hogy egy új iskolát, szállodát, kulturális létesítményt felépíteni feltehetően olcsóbb, mint felújítani egy összedőlés határára jutott évszázados kastélyépületet. A történelmi emlékezet ezen mementóit megmenteni azonban erkölcsi kötelességünk. Feltérképezésükre számos Facebook-csoportok is alakult, amelyeknek tagjai sorra járják és fotózzák le a magukra hagyott, omladozó épületeket. Csak bízhatunk benne, hogy mielőtt sorsuk végleg megpecsételődik, megmentőre találnak.
A Kastélyok kora összeállítás további cikkei ide kattintva olvashatók.