Cián a kockacukorban

A hajmáskéri református lelkész nemrég különös istentiszteletet tartott, amelyet a határainkat védő katonák és rendőrök tiszteletére ajánlott. Egy katonazenekar református énekeket játszott, Bikádi László Károly, a lelkész pedig a hazánkat és Európát fenyegető veszélyekről beszélt. A balliberális tábor felhördült az igehirdetés hallatán, ami valóban nem állta ki a politikai korrektség próbáját. De nem is akarta.

– Az írják, ön rasszista és idegengyűlölő. Kemény vádak, nyilván ezekkel kell majd szembenéznie az egyházi vizsgálat során is…

– Miről beszél?

– A Népszabadság honlapja jól értesült egyházi forrásokra hivatkozott, amikor megszellőztette, hogy vizsgálat indul Bikádi László Károly hajmáskéri református lelkész ellen a szószékről elhangzott szavai miatt.

– Nincs szó vizsgálatról. Tudnék róla, ha indulna, hiszen az egyház legfelsőbb bírói testületének tagja vagyok. Úgy mondják: zsinati bíró. Ismerem a cikket, látszik, hogy a szerző önkényesen értelmezte az igehirdetésemet, nem ismeri a Bibliát, és a hazai Református Egyház felháborodására hivatkozik, holott én még sohasem kaptam annyi támogató üzenetet lelkésztársaimtól, mint most.

– Azért szidják is…

– Érkezett néhány névtelen és arctalan üzenet, olyanok, hogy „rohadj meg, te kis köcsög”. Már maga a stílus meg a gyáva névtelenség is arra vall, hogy ezek a balliberális politikai táborból jöttek.

– Az ön igehirdetése volt az első markáns állásfoglalás a reformátusok részéről migránsügyben. Miért vártak ennyit?

– Szerintem voltak jó páran, akik hasonlóképpen beszéltek a gyülekezetükhöz, csak azokat az eseteket nem kapta fel a média. És persze vannak, akik valóban hallgatnak. Szörnyű, hogy református lelkészek olyan helyzetbe kerülnek, hogy úgy érzik, nem mondhatják el a véleményüket. Mert féltik a családjukat, a jövőjüket, a reményeiket. Nem a feletteseik intik csendre őket. Szabó István püspök úr nemrég ugyanazt mondta el egy sajtónyilatkozatában, mint én, csak vattába csomagolva. Persze, létezik az a közeg, amelyik érti a kipárnázott beszédet, de én egyszerű emberek között élek, itt igent vagy nemet kell mondani.

– És ők mit mondanak majd október másodikán?

– Nemet, mert felelős emberek. Hozzáteszem, a migránskérdés még mindig nem éri el kellő mértékben az érdeklődésüket. Amíg nem érzik saját bőrükön a bajt, addig muszáj újra és újra figyelmeztetni őket a veszélyre. A jelenben élnek, és most nincs baj. De ha rosszul döntünk, abból annál nagyobb baj lesz jövőre, tíz év múlva pedig katasztrófa.

– Ön ismeri a migránsokat?

– Amikor a Keletiből vonultak az M1-es autópályán Ausztria felé, egy barátommal kocsiba ültünk, teleraktuk a csomagtartót vízzel, csokoládéval, minden mással. Mentünk segíteni, mert segíteni kell mindenkit, hogy minél gyorsabban elérhesse a célját. Jó szándékú emberek szinte minden földi jóval elhalmozták a migránsokat, gyerekruhával, élelemmel, de még babakocsikkal is. Egy anyuka úgy hozott oda egy szinte vadonatúj gyerekkocsit, hogy a kislánya még a kedvenc maciját is beletette. Ezt a kocsit a tömeg előtt járó portyázók vették ki az asszony kezéből. Telerakták mindenféle adománnyal és eltűntek vele. Másnap egy Zsámbékon készült fotón láttam a babakocsit. Felborulva, elhagyatva, félredobva a gazos fűben… Elhajítva vele szeretetet, jóindulatot, törődést. Nemcsak az asszonyét, de a kislányáét is.

– Igen, de szabad-e általánosságokban gondolkodni?

– Itt ülünk most hárman. Jön a kávé. Előttünk tíz darab kockacukor egy tálban. Az egyikbe egy csepp ciánt oltottak. A többi normális, kívülről egyébként semmit sem látni. De tudjuk, hogy a múlt héten lefordult itt valaki az asztaltól kávézgatás közben. Mit mondunk? Azt, hogy köszönjük, de cukor nélkül innánk a feketét… Elfogadom, hogy a migránsok hetven százaléka azért indult neki, mert jobb életet remél Európában. Húsz százalékot úgy küldtek valakik, s van egy dühös és megkeseredett tíz százalék, aki gyűlöli Európát és az európai embert. Nem is várhatjuk el, hogy szeressen bennünket. A térségben kezdett háborúinkkal, majd az arab tavasszal felborítottuk, tönkretettük az életüket. Nem tudtunk demokráciát teremteni sehol, sőt nem találtunk új, „együttműködő diktátorokat” sem. Csak egy eredményt értünk el, vadul fellángoltak a törzsi háborúk.

– Biztos, hogy terrorista lesz belőlük?

– Nem kell annak lenniük. Sokan katonaviselt fiatalemberekként jönnek abból a forgatagból. Szereznek egy kést, nyakon szúrják azt az európai rendőrt, aki még vért sem látott ez idág. Elveszik a fegyverét, azzal lerohannak egy vadászboltot, összeállnak ötvenen-hatva­nan, túszul ejtenek egy kicsi, ötszáz fős osztrák vagy német falut a hegyekben, összeterelik az embereket, ultimátumot adnak… Folytassam? Nem kell terroristának lenni ehhez. Az ilyesmi majd akkor következik be, ha megkezdődik egyes migránscsoportok hazaszállítása. Nem véletlen, hogy sehol sem mernek ebbe komolyan belekezdeni, inkább szétosztanák őket.

– Tudjuk, hogy az eleve értelmetlen: már most is visszamennek oda, ahol a legtöbb juttatást kapták.

– Ismeretlenek, névtelenek, kortalanok, azt sem tudjuk, honnan érkeztek. Amit tudunk, az az, hogy segélyekből szeretnének élni. Különös lépték alakult ki, másfél millió migránsból 60 dolgozik… Akkor hárommillió kell ahhoz, hogy majd 120-an dolgozzanak. Miközben 22 millió munkanélküli el Európában, a spanyol fiatalok már Dél-Amerikában kénytelenek munkát keresni. Tanult, civilizált, a mi kultúránkban nevelkedett ifjúságról van szó. Kizárt, hogy írástudatlan vagy félanalfabéta migránsok helyettesíthetnék őket valamilyen modern munkahelyen. Nem véletlen, hogy a Suzuki magyar autó lett, és nem mondjuk egyiptomi.

– Még a pápa nyilatkozataiban is elsikkad a keresztények irtásának szomorú ténye. Az európai politika pedig nem is foglalkozik vele. Miért?

– Jordánia, Szíria a kereszténység bölcsője. A hetvenes években ott a lakosság negyven százaléka keresztény volt. Most öt-tíz százalék talán. A muszlimok demográfiai robbanása játszott benne szerepet, vagy a kereszténység módszeres visszaszorítása? Esetleg mindkettő? A keresztény gondolkodás azt jelenti, hogy jól kell sáfárkodnunk az Istentől kapott tehetségünkkel és a ránk bízott javakkal, és kötelességünk ezeket az Isten és a közösség javára kamatoztatni. A térség keresztényei így tettek, gazdagok is voltak. Ez már eleve ingerelhetett egyes muszlim közösségeket. És elvették, ami kellett nekik. Mélyről jövő dolgok ezek. Az iszlám terjeszkedő vallás. Amit mi missziónak hívunk, azt ők szent háborúnak nevezik. A Biblia azt mondja, „tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak nevében”. De hány olyan ember van, akit megkeresztelünk, aztán legközelebb a konfirmációján látjuk, majd az esküvőjén, végül pedig a temetésén. A közbeeső időkben meg sem karcoljuk életének felületét. Ehhez képest egy muszlim születésétől a haláláig a Korán jegyében él. Ha gyengülünk, magunkat is hibáztatnunk kell.

– Az EU vezetése hivatalos politikájává tette az ateizmust, pontosabban a keresztényellenességet… Vannak országok, ahol egy-egy megzavarodott lelkész maga fűrészeli le a keresztet a templomról, hogy ne zavarja a migránsokat.

– A liberális Európa parttalanná tette az elfogadás elvét. Ott tartunk, hogy ma már olyanok magyarázzák nekem a Bibliát, akik nem is olvasták. Az ATV egyik kommentárjában az hangzott el, hogy Bikádi László Károly a Biblia tanításával ellentétesen hirdette az igét, amikor azt mondta, hogy nem lehet mindenki a felebarátunk.

– A feketék, az arabok, a migránsok nem, ezt így értelmezte a balliberális média és így született a rasszizmus vádja is.

– Hamisan és tévesen magyarázzák az írást. Jézus világosan kimondja, hogy felebarátod az, aki kegyelmességet cselekszik veled. Olvassák csak el a jó szamaritánus történetét. Nem mindenki a felebarátod, hanem az, aki kegyelmességet cselekszik veled…

– Márpedig ez nem így él a köztudatban…

– Akkor helyére kell tenni. Őrálló vagyok, hirdetnem kell az igét, ki kell mondanom az igazságot. És odatartanom a fejemet, ha ezért ütni akarják. Reménykedem, hogy néhány bevert fejű lelkész példája is arra indítja a népet most a referendumon, hogy ne adja a papjait, a Bibliáját, ne adja a kultúráját, az egyházát és az országát.

– Azzal is megvádolták, hogy sáskázott.

– A Biblia sáskahadhoz, sáskajáráshoz hasonlítja a mindent letaroló tömeget. És a benyomuló migránstömeg tarol, ez látható.

– Lehet, hogy ön kilóg a sorból?

– Egyesek így látják. Én elejétől fogva vallom azt, amit a Cantus Hungaricus mond. Testvérem minden magyar, és először a magyar jön nálam a sorban, nem a többi, nem az idegen kultúrák, az arab térség vagy Afrika menekültjei. Vallom, vallottam, vallani fogom. Nem tehetek mást, ezt ki kell mondani. Nos, ezt ferdítették el, ebből lett a rasszistázás vádja a balliberális oldalon.

– Előbb a magyar… Nagyjából ebbe bukott bele Mindszenty bíboros is.

– A rockzenész Ákos azt mondta, karnyújtásnyi körben felelős vagy a világért. A karnyújtás elsősorban a saját családodat, aztán a szűkebb pátriádat, majd a nemzetedet jelenti. Ezért érzem magam előbb magyarnak és csak azután európainak. De megközelíthetjük úgy is, hogy a hajmáskéri gyülekezet tagjai tudják, nekem ők fontosabbak, mint a Kálvin téri reformátusok. Mert ők rám bízattak Isten által. Ez az én utam. Lehet persze, ez az út az oka annak, hogy itt vagyok lelkész Hajmáskéren, és nem a Kálvin téren.

– Felvetődik a kérdés: politizálhatnak-e a keresztény egyházak, vagy sem?

– Kötelességük politizálni. Vigyázat, ez nem pártpolitikát jelent, de jelenti a különféle életfilozófiák, világnézetek közötti harcban való részvételt. A magyarországi szocializmus kezdetén falujárók rótták a vidék útjait, és ahol megálltak, ott a kollektivizálás mellett agitáltak. A helyben szolgáló papok és lelkészek azonban bebizonyították a híveknek, hogy amit a marxizmus mond a jövőről, az butaság. Ekkor a hatalom visszaszorította a hazai egyházakat a templomfalak mögé. És azok ott is maradtak, mind a mai napig. Szerintem viszont az őrállók feladata az, hogy mindenütt jelen legyenek. Ez a vita köztem és az egyházam néhány lelkésze között.

– Mi legyen azokkal a migránsokkal, akik már itt vannak Európában?

– Vissza kell küldeni őket. A demokráciaexportban érdekelt hatalmak elvették az életterüket, az energiaforrásaikat, a nyersanyagaikat, sok évszázados rendjüket. Kapjanak vissza mindent. Ez lenne az első és legfontosabb lépés.

Sinkovics Ferenc