Az elmúlt hetekben cigány családok sokasága kelt útra, hogy végleg elhagyják Magyarországot és Svédországban próbáljanak szerencsét. A kivándorlási hullám továbbra is tart, a hírek szerint még november végén is újabb családok vágtak neki az ismeretlennek, noha időközben többen csalódottan visszatértek, mivel nem kapták meg a menedékjogot. A vállalkozó kedvű családoknak nem ez az első próbálkozásuk, korábban már többször megkíséreltek külföldre szökni. Állítólag a nyomor elől.

Több mint hetven baranyai, főleg pécsi, komlói, kölkedi és mohácsi cigány család kerekedett föl nemrég, hogy Magyarországot elhagyva Svédországban kérjen menedékjogot. A bulvársajtó gyorsan fölkapta a hírt, egyesek igyekeztek úgy beállítani a dolgot, mintha a cigányok az elmúlt hónapok kegyetlen gyilkosságai miatti bosszútól tartva, félelmükben menekülnének Magyarországról, ez azonban nem felel meg a valóságnak. A kivándorlási szándék mögött a nyomor húzódik meg, a baranyai cigányok a skandináv jóléti országban szerettek volna új életet kezdeni, ám az ottani hatóságok, mivel Svédország is európai uniós tagállam, nem minősítették őket menekülteknek. A kaland így rövid úton véget ért, de ez sokaknak keserű csalódás, itthon ugyanis mindenüket eladták, hogy Svédországban telepedhessenek le. A vállalkozó kedvű cigányok egy része korábban már szerencsét próbált idegenben. Többen közülük megjárták Kanadát, de onnan is visszajöttek. Egy részüket a honvágy hozta haza, mások nem találták meg a számításukat. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint több mint százhúsz magyarországi cigány kért menedékjogot az elmúlt hetekben Svédországban. Ez a szám azonban folyamatosan nő, még úgy is, hogy vannak, akik már visszatértek, mivel nem kapták meg a menedékjogot. A svéd bevándorlási hivatal információi szerint a menedékkérők abban a hitben kerekedtek fel, hogy érkezésükkor lakás és munkahely vagy havi harmincezer koronás (több mint nyolcszázezer forintnak megfelelő összeg) várja őket. Sokan ezért mindenüket pénzzé tették idehaza. Kovács István, a mohácsi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke szerint ezek a hírek olyan évtizedekkel ezelőtt Svédországban letelepedett cigány családoktól származnak, akik fölvették a kapcsolatot az itthoni rokonsággal. Mohácsról és környékéről először az 1970-es években mentek tömegesen Svédországba cigányok, majd a nyolcvanas évek végén újabb hullám települt ki. Különösebb szervezettségről tehát nem lehet beszélni, inkább egy öngerjesztő folyamatról van szó.

Mély nyomor A kivándorlás oka egyértelműen a nyomor. A Dél-Dunántúlon, Somogyban és a mostani kivándorlásban érintett Baranyában él a hazai cigányság huszonhárom százaléka, vagyis jelentős cigány lakossággal rendelkező régióról van szó. Többségük a beás, illetve a romungro törzshöz tartozik, de vannak köztük oláh cigányok is. A különbség köztük főleg nyelvi természetű, a romungrók ugyanis nem használják az irodalmi cigánynak tekinthető lovári nyelvet. A legfőbb bajok szinte az unalomig ismertek: a cigányok elsöprő többsége alacsony iskolázottságú, képzetlen körükben a munkanélküliség nagyobb, mint az országos átlag. A közmunkaprogramok csak időleges megoldást jelentenek, és nem biztosítanak megélhetést, hiszen egy öt-hat tagú család számára nyilvánvalóan édeskevés harmincöt-negyvenezer forint. Amiből vagy a rezsit fizeti ki a család, vagy kenyér kerül az asztalra. Abban majdnem mindegyikük megegyezik, hogy eszükbe se jutna a kitelepedés, ha anyagi szempontból biztonságban élnének. A mohácsi cigány kisebbségi önkormányzat minden módon igyekszik lebeszélni az elkeseredett embereket a kivándorlásról, de a legtöbben olyan kilátástalannak ítélik a helyzetüket, hogy inkább vállalják a bizonytalanságot idegenben, hogysem továbbra is napról napra tengődjenek. Vannak olyanok is, akik szorult helyzetükben kölcsönöket vettek föl lelketlen cigány uzsorásoktól. Sokan előlük menekülnek. Szekó József, Mohács polgármestere úgy látja, a kormánypárti sajtó az utóbbi időben haszonleső kalandoroknak állítja be a cigányokat, holott szerinte nem erről van szó. – Az a nő, aki a gyermekével a karján nekivág a nagyvilágnak, csupán a nyomorból kivezető utat keresi – állítja az elöljáró. Elmondása szerint Mohácson, ahol a lakosság hét-nyolc százalékát teszi ki a cigányság, nem jellemzők az olyan faji villongások, mint amelyekre az elmúlt hónapokban főleg Kelet-Magyarországon számos példát láthattunk. – Sajnos a közmunkaprogramokra a Munkaügyi Minisztérium nagyon kis összeget biztosít, pedig feladat lenne bőven – mondja Szekó József. – A munkahelyteremtés önerőből nem megy, Mohács kis város ahhoz. Rövid távon megoldást jelentene, ha megépülne végre az M6-os autópálya, illetve a tervezett dunai kikötő, mert ezek a fejlesztések vonzóvá tehetnék a várost és környékét a befektetők előtt. Szekó József kiemelte, hogy az elmúlt három évben Baranyában sokat romlott a gazdasági helyzet, a munkanélküliség pedig megduplázódott, most tizenkilenc és fél százalék. A mohácsi cigányoknál ez az arány sokkal rosszabb: nyolcvan százalékuknak nincs munkája. A városban az utóbbi időben több ezer munkahely szűnt meg, miután gépesítettek egy német tulajdonú farostüzemet, egy belga tulajdonú varroda helyi üzemegysége pedig Romániába költözött. Ennek ellenére a városvezetés, a cigány kisebbségi önkormányzathoz hasonlóan, igyekszik lebeszélni a cigányokat a biztos csalódást jelentő svédországi kivándorlásról. A kudarccal végződő kaland miatt ugyanis a többség mindenét pénzzé teszi, eladják a házaikat, mindent felégetve. A kényszerű visszatérés után pedig nem lesz fedél a fejük fölött. Szekó József szerint égető szükség lenne szociális bérlakások építésére, de mint mondta, ehhez valódi program kellene, márpedig mindeddig csak egy kormánybiztosra futotta a kormány részéről, használható tervekre nem.

Kalandnak jó Eddig több mint hetven család próbált szerencsét a messzi északon. Kétségtelen, hogy a menedékjog megtagadása ellenére sokaknak ez mégis élményt jelent. Kovács István szerint többen arról számoltak be, hogy legalább egy kis ideig azt ehettek-ihattak, amit akartak. A svéd állam ugyanis még az elutasítás ellenére is hét-nyolcezer svéd koronát (több mint kétszázezer forintnak megfelelő összeg) utalt ki amolyan gyorssegélyként a mohácsi cigányoknak, akik néhány napig úri módon éltek ebből Malmöben. Talán ez lehet a magyarázata, hogy minden tájékoztatás ellenére továbbra is számos család szedi a sátorfáját, hogy szerencsét próbáljon Svédországban. A svéd bevándorlási hivatalnak komoly fejfájást okoznak a beadott kérelmek, eddig ugyanis nem fordult elő, hogy egy európai uniós tagországból tömegesen kérjenek menedéket. Mint több illetékes kifejtette, nem gondolták, hogy Magyarországon ennyire súlyos a helyzet. Pedig a kivándorolni szándékozóknak semmi esélyük sincs menedékkérelmük elfogadására. A hivatal honlapján (www.migrationsverket.se) megtalálható tájékoztatásból az derül ki, hogy az európai uniós tagországok állampolgárai menedékjogra nem jogosultak. Ahhoz ugyanis bizonyítani kellene, hogy a kérelmezőre hazájában üldöztetés vár. Törvényesen persze munkát vállalhatnak az uniós polgárok, csakhogy ahhoz számos költséges papír és nem utolsósorban szakképzettség szükséges. A szokásos eljárás mindenesetre az, hogy ha elutasítják a menedékkérelmet, az illetőnek el kell hagyni Svédországot. Igaz, a svéd állam fizeti a hazautat. Vagyis a baranyai cigányoknak a skandináviai kísérlet gyakorlatilag csak az odaút költségébe kerül, ami az úgynevezett fapados repülőjáratok esetében már harmincezer forint körüli összegből kijön. Ha meggondoljuk, kalandnak nem is rossz… Ugyanakkor a svédországi fogadtatás korántsem olyan barátságos, ahogy azt korábban gondolták. A menedékkérőket ügyük elbírálásának idejére a bevándorlási hivatal tulajdonában lévő apartmanokban helyezik el. A körülmények jók, viszont a menedékkérők nem választhatják meg, hogy hová kerülnek. Így aztán előfordul, hogy két, otthon szomszédos család szándékuktól eltérően akár egymástól száz kilométerre kerül. A kedélyes szomszédolás így lehetetlenné válik. Nem egészen a témához tartozik, de a svéd bevándorláspolitikáról alkotott kép teljessége miatt érdemes megemlíteni, hogy a bevándorlási hivatal malmői kirendeltségének vezetőjét úgy hívják, Karima Abouhgabal. Ő az egyik, aki elbírálja az uniós polgárok kérelmeit…

Beszédes csönd Kovács István, a mohácsi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke szerint a már hazatért családok kedve nem ment el a kivándorlástól. Sokan közülük azt mondják, szerencsét próbálnak máshol. Mások a többiek beszámolói ellenére továbbra is Svédországba készülnek. Úgy tudjuk, lapunk megjelenésének hetében közel ötven mohácsi cigány száll repülőre az északi ország felé. A kétségbeesett próbálkozások kapcsán nem lehet szó nélkül elmenni egy különös (vagy talán nem is annyira meglepő) jelenség mellett. Amikor az 1999-ben Zámolyban gyilkosságba keveredő cigány családok nagy csinnadrattával Franciaországba utaztak, a szociális, kisebbségi és emberi jogi visszásságokra állítólag rendkívül érzékeny hazai balliberális értelmiség egymásra licitálva igyekezett külföldön bizonygatni, hogy az akkor hivatalban lévő polgári kormány faji megkülönböztetést alkalmaz, a magyar társadalom pedig úgy általában előítéletes és fajgyűlölő. Az akkori menekülést egy Katz Katalin nevű jeruzsálemi ügyvéd segítette anyagilag, ama bizonyos „negyven értelmiségi” pedig köszönőlevelet írt Jacques Chirac francia köztársasági elnöknek, amiért hazája menedékjogot adott a „zámolyi” gyűjtőnév alatt hírhedtté vált cigányoknak. Akiket egyébként később különböző bűncselekmények miatt rövid úton kiutasítottak Franciaországból. Most a pusztán szavakban kimerülő szocialista-liberális kormányzati cigánypolitika, valamint a Mohácson az elmúlt három évben megduplázódó munkanélküliség, a romló gazdasági helyzet elől menekülő cigány családok sanyarú sorsa épp elég okot adna a megszólalásra. Adna, ha a balliberális értelmiség egy kicsit is komolyan gondolná a szociális és emberi jogi érzékenységet. De mint tapasztaltuk, s most már bizonyítani is tudjuk, erről szó sincs. Ágoston Balázs