Ifj. Lomnici Zoltán emlékeztetett az Európai Néppárt 2009-es nyilatkozatára, amely szerint olyan szervezet nem lehet a tagjuk, amely együttműködött elnyomó totalitárius rezsimekkel. Vagyis ha az EPP ragaszkodik a saját elveihez, akkor a Tisza Párt persona non grata kell, hogy legyen a számára – tette hozzá.

Hirdetés

A továbbiakban arról beszélt, hogy a magyaroknak tisztában kell lenniük azzal, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök, illetve Varga Zoltán médiatulajdonos együttműködik a Globsec „migránsbarát és háborúpárti” nemzetközi szervezettel. Hozzáfűzte: ez alapján Bajnai Gordon és Varga Zoltán migránspárti és háborúpárti politikus, illetve médiamogul.

Csizmadia László, a CÖF alapítója közölte, hogy a június 1-jére tervezett Békemenettel azt üzenik Európának: Magyarország a béke szigete kíván maradni. Továbbá arra biztatják a választókat, hogy június 9-én szavazzanak a békére.

Tordai Máté, a CÖF-CÖKA szakkoordinátora ismertette az CÖF-CÖKA „NGO Lokátorának” újabb eredményeit.

Korábban írtuk

Elmondta: megkezdték az Ökotárs Alapítvány átvizsgálását, amit a szervezet közreműködésével megvalósuló, a független média támogatására létrehozott amerikai „közpénzdollárokból” finanszírozott pályázat második kiírása indokolt. A pályázat a „Soros-hálózathoz köthető” alapítvány és a Mérték Médiaelemző Műhely közös kiírásában valósult meg – fűzte hozzá.

A pályázati kiírásból idézve jelezte: „amerikai dollárokra” azok a médiumok pályázhattak, amelyek pártatlanul, minőségi tartalmú közéleti támájú cikkeket közölnek, vagyis az Ökotárs közreműködésével ismét lehetőség nyílt, esetlegesen idegen érdekek mentén megvalósuló oknyomozó munkára 30 millió forintból; például négymillió forintot kapott „az elfogultan kormánykritikus Magyar Narancs”.

Felidézte, hogy a pályázat első kiírásában 5 és 8 millió forint közötti összegeket nyert el a „nőgyalázó” Klubrádió, a Nyugat.hu, a Qubit és a Telex. Közel 10 millió forintban részesült a Magyar Hang, az Átlátszó, a Jelen és a Magyar Narancs. Több mint 10 millió forintot kapott „Soros György blogja”, a 444.hu, illetve a Tilos Rádió, amelynek egyik műsorvezetője a keresztények kiirtására bíztatott – sorolta.

Az Ökotárs beszámolójából kiderül: a szervezet 2022. évi támogatói között egy az Egyesült Államok nemzetbiztonsága érdekében tevékenykedő amerikai szervezet mellett, a Soros-féle Open Society, illetve több, az amerikai milliárdos támogatta szervezet is feltűnik – mondta.

Az Ökotárs ugyancsak jelezte, hogy 2022 végén útjára indítja az EU támogatásával a Közös értékeink elnevezésű pályázati programot. Eddig a program forrásaiból támogatáshoz jutott az Átlátszónet Alapítvány, a K-Monitor Közhasznú Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért – tájékoztatott Tordai Máté.

Ugyancsak segítették a Háttér Társaság LMBTQ-emberek jogait támogató kampányát, illetve támogatták a szervezet jogérvényesítést segítő stratégiai pereskedését – fűzte hozzá.

Jól látható, hogy miközben Magyarország nem juthat hozzá a Norvég Alapból neki jogosan járó forrásokhoz, addig a külföldi pénzek jóvoltából az Ökotárs szisztematikusan végrehajtja az idegen érdekeknek megfelelő ideológiailag és politikailag is elfogult elosztási mechanizmust – fogalmazott Tordai Máté.