Csak a magyar érdek

A szokásosnál is élesebb indulatok előzték meg a múlt csütörtöki rendkívüli brüsszeli EU-csúcsot. Az uniós vezetők előtte utoljára tavaly év végén találkoztak. Akkor Magyarország – noha ellenezte – nem akadályozta meg, hogy Ukrajnát meghívják az Európai Unióba; Orbán Viktor kiment a teremből, amikor északkeleti szomszédunk tagjelölti státusáról szavaztak. Azt viszont már blokkolta a magyar kormányfő, hogy megemeljék a többéves költségvetést, és abból Ukrajna újabb ötvenmilliárd eurós, hosszabb távú támogatást kapjon.

Az uniós politika fősodrában ez felháborodást keltett, különösen az Ukrajna korlátlan pénzelését támogató erők, mint például a Donald Tusk-féle lengyel vezetés vagy a baltiak jöttek ki a sodrukból, de az Orbán Viktort előszeretettel támadó liberálisok sem hagyták annyiban. A szájkarate odáig fajult, hogy a múlt heti EU-csúcsot megelőző napokban durva fenyegetések szivárogtak ki a sajtóba.

A Financial Times arról írt egy birtokába jutott dokumentumra hivatkozva, hogy Brüsszelben olyan stratégián dolgoznak, amelynek célja lényegében szabotálni Magyarország gazdaságát. Úgy értesültek, hogy kifejezetten hazánk gazdaságának gyenge pontjait akarják megcélozni, veszélyeztetni a forintot, megingatni a befektetői bizalmat, akadályozni a munkahelyteremtést és a növekedést. Állítólag azt is megpendítették a dokumentumban, hogy minden uniós forrást zárolnának. Mindezt azért, mert a magyar kormány nem a megemelt uniós büdzséből szeretné támogatni Ukrajnát, hanem máshogy.

Az Európai Unió Tanácsának egyik meg nem nevezett illetékese a Reutersnek nyilatkozva gyorsan cáfolni igyekezett, hogy a Financial Times cikke tükrözné a hazánk és az EU közti tárgyalások állását. Az mindenesetre jelzésértékű, hogy ugyanaznap Věra Jourová demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztos sokadjára is arról beszélt, hogy ha rosszabbodik a jogállamisági helyzet, ismét zárolni fogják a forrásokat.

A Financial Times cikkét komolyan vették Budapesten, Orbán Viktor a Le Point francia lapnak úgy fogalmazott, ha a Financial Times közöl egy dokumentumot, amiben részletesen leírják a Magyarország elleni pénzügyi blokád és a velünk szembeni zsarolás forgatókönyvét, akkor biztosak lehetünk abban, hogy létezik ilyen.

„A dokumentum hitelességében nem kételkedem. Brüsszelt ismerve, képesek rá”, jelentette ki. Emlékeztetett rá, Brüsszel az elmúlt években ideológiai háborút vívott Magyarország ellen, és folyamatosan zsarolni próbálja az országot.

A kormányfő megjegyezte, érti az ukránokat, „szeretnék egy hatalmas összeg garanciáját a lehető leghosszabb ideig”, csakhogy nem ez az európai érdek.

Az egynapos brüsszeli csúcsot ugyan múlt csütörtökön tartották, de már előző nap intenzív tárgyalások zajlottak. A tanácskozás után Orbán Viktor már arról számolt be Facebook-videójában, hogy „kiharcoltuk”. Elmondása szerint az egyeztetésen a téma Ukrajna volt, illetve az a kérdés, hogy támogassa-e az Európai Unió Ukrajnát és ha igen, hogyan és mennyi pénzzel.

„Féltünk attól, hogy a magyaroknak járó uniós pénzek, amit az Európai Bizottság eddig nem adott ide nekünk, előbb-utóbb Ukrajnában kötnek majd ki. És attól is féltünk, hogy túl hosszú távra, ellenőrizetlenül bocsátunk forrásokat Ukrajna rendelkezésére”, idézte fel. A kormányfő elmondása szerint csütörtök reggelre már sikerült kitárgyalni egy ellenőrző mechanizmust, amely „garantálja a pénzek észszerű felhasználását, és garanciát kaptunk arra, hogy Magyarország pénze nem kerülhet Ukrajnába”.

Érdemes visszaidézni az eredmény fényében, hogy az európai közvélemény intenzíven reagált a Financial Timeson keresztül közölt zsarolásra. A X közösségi oldalon (korábban Twitter) óriási volt a nyüzsgés a cikk megjelenését követő napokban, még a magyar kormánnyal szemben egyébként kritikusaknak is erős volt, hogy egy uniós tagállam gazdaságának romba döntését helyezzék kilátásba, amiért a kiáll a saját álláspontja mellett. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is arra a következtetésre jutott, hogy kontraproduktív volt a brit lapban megjelent írás.

„Magyarország zsarolása, megfenyegetése és a finanszírozási szankciókkal sújtása visszaütött azokra, akik ezt a tervet kidolgozták”, nyilatkozta a közmédiának a hétvégén. „Olyan heves nemzetközi reakciókat kaptak, hogy itt nem a jogállamisággal és az átláthatósággal van probléma, hanem nyílt hatalmi zsarolásról van szó”, mondta. Orbán Balázs szerint „ez növelte Magyarország mozgásterét, hozzájárulva ahhoz, hogy olyan jó kompromisszumot” tudtunk elérni, ami „megegyezik a magyar nemzeti érdekkel”.

Az uniós csúcson kiharcolt megállapodással kapcsolatban úgy fogalmazott, „az Ukrajnának megszavazott 50 milliárd eurós támogatás kapcsán sikerült elég komoly és szigorú eljárásrendet kialakítani, amelynek keretében folyamatosan monitorozni kell a források felhasználását, figyelembe kell venni a következő évek uniós költségvetését, illetve az Európai Tanácsnak minden évben tárgyalnia kell erről a kérdésről”.

Hozzátette: ha a tagállami kormányfők egyetértenek, akkor a kifizetés le is állítható vagy módosítható.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyanebben a témában a belga VRT TV-nek azt mondta, Magyarország mindkét elvárása teljesült, így nem volt oka rá, hogy ne támogassa az Ukrajna pénzügyi megsegítéséről szóló javaslatot. A fentebb említett monitorozás részletezése mellett a tárcavezető is kiemelte, hogy garanciát kaptunk, Ukrajna nem azt a pénzt kapja, amely Magyarországnak járna. A nemzetközi sajtóban megjelent támadásokra reagálva úgy reagált, „ez nem alkudozás volt, mi soha nem kevertünk össze olyan dolgokat, amiknek semmi közük egymáshoz”. Szijjártó Péter szerint az a legfontosabb, hogy az Európai Unió ne finanszírozza a fegyverek szállítását Magyarország részvételével.

„Az Ukrajnának szánt pénz az állam működését szolgálja, szociális és egyéb kiadásokat fedez, ami nagyon fontos, mert azon kevés uniós országok közé tartozunk, amelyek nem szállítanak fegyvereket Ukrajnának, és nem tervezzük, hogy ezen a politikánkon változtatni fogunk, nem vagyunk hajlandók részt venni semmilyen közös akcióban, amelynek célja a fegyverszállítás”, fejtette ki.

A már említett médiatámadások természetesen a honi sajtóban sem maradhattak el. Ahogyan az lenni szokott, a liberális orgánumok és véleményvezérek mindig arról beszélnek, hogy a kormány vesztett, meghátrált, megsemmisült – teljesen függetlenül attól, mi történt az uniós csúcson, bizonyos elemzések mindig előre borítékolhatók. Szintúgy előre lehet tudni a balliberális ellenzéki politikusok reakcióit is, amelyeket nem kis részben az a frusztráció fűt, hogy már tizennegyedik éve nem ők azok, akik betehetik a lábukat a brüsszeli tárgyalásokra. A Demokratikus Koalíciótól nem meglepő, hogy alkatilag taszítja a nemzeti érdekekért való kiállás, hiszen eleve európai egyesült államokban gondolkodnak. A balliberális elképzelések szerint az úgynevezett uniós érdek, vagyis amit a nagy országok ráerőltetnek a kicsikre, az automatikusan magyar érdek is, de ha mégsem az, akkor sem illendő szembemennünk vele. Tanuljunk meg kicsik lenni, ne bosszantsuk kuruckodásunkkal a brüsszeli elitet; ha elég sokszor meghajlunk előttük, akkor majd kegyesek lesznek hozzánk, amikor mi kérünk szívességet.

Szerencsére nincsenek abban a helyzetben, hogy kipróbálják ezt az elképzelésüket a gyakorlatban is. A gyakorlat ugyanis az, hogy ha a tagállamok a magyar álláspont szerint olyan döntésre készülnek, ami sem nekünk, sem általában az EU-nak nem érdeke, akkor meg kell próbálnunk elég szövetségest találni ahhoz, hogy fordítsunk az események alakulásán. Ha ez nem lehetséges, akkor pedig olyan kompromisszumokat, olyan biztosítékokat kell szerezni, amelyek kizárják – vagy legalább minimalizálják – az esélyét annak, hogy a rossz döntések levét mi is megigyuk. Ilyen egyszerű.