– A Népszabadságban megjelent Könyörgés című cikkében nagy társadalmi, politikai bajokról írt. Orvoslásukra a nagykoalíciót tartotta a legalkalmasabbnak. Rendkívül sok érv hangzott el azonban az ön ötletével, azaz a nagykoalícióval szemben. Szűrös Mátyás például azt nyilatkozta a Demokratának, hogy a nagykoalíció nyomasztó mandátumtöbbsége miatt tulajdonképpen a demokrácia végét jelentené…

– Ott van Spanyolország, ahol legalább egymillió halottja volt a három évig tartó polgárháborúnak, igaz, évtizedek múlva, de mégis meg tudtak békülni a szemben álló felek, illetve azok politikai örökösei. Meglepett Szűrös álláspontja, mert – német szakos lévén – jól ismeri Németország példáját is, ahol korábban a kereszténydemokrata, a keresztényszocialista és a szociáldemokrata párt alkotott nagykoalíciót, s ez nem jelentett problémát. Azóta ezek a pártok ellenfelekből versenytársakká váltak, s ha Németország külpolitikai érdekeiről van szó, azonos álláspontot képviselnek. Jó példa erre Schröder és Stoiber, akik sokat vitatkoznak otthon, de az EU-val szemben közösen képviselik Németország érdekeit.

– Igen, de a spanyol baloldal spanyol gyökerű maradt, nem hódolt be sem Brüsszelnek, sem Moszkvának, sem Washingtonnak. Németországban pedig megvolt, s ma is megvan az a bizonyos nemzeti minimumnak nevezett mérce- és értékrendszer, amely azonos alapkövetelmények elé állít minden politikai erőt.

– Magyarországon is nagy szükség lenne a nemzeti minimum rendszerének megalkotására, de eddig még csak kísérlet sem történt erre. Pedig a nemzeti minimumot akár parlamenti keretek között, a pártok ünnepélyes aláírásával is meg lehetne teremteni. Az általam elképzelt nagykoalíció sem más, mint a nemzeti minimum megteremtése. A mértékrendszer maradna hosszú távon is, a pártok koalíciója azonban csak átmeneti lenne, az ország stabilizálásáig tartana.

– Mi férne bele ön szerint a nemzeti minimum fogalmába?

– Például a határainkon kívül élő magyarságért érzett kötelező felelősség. Aztán fontos lenne megállapítani, milyen helyet foglalhat el a magyar mezőgazdaság Európában, és képviselni a magyar agrárium érdekeit. A magyar mezőgazdaság érdekeinek közös képviselete próbaköve is lehetne a nemzeti minimumnak, illetve a minimum alapjain álló nagykoalíciónak. A másik pedig, hogy stabilizálni kellene a közszférát. Képtelenség, hogy négyévente lefejezik ezt a rendszert, ami többek között a rendőrség működésképtelenségéhez vezethet. Csak az a szakmai gárda tudná megteremteni a közbiztonságot, amelyik legalább 10-12 évre tervezhet. Ugyanúgy ellenzem a közigazgatási államtitkárok, vagyis nem a politikusok, hanem a szakemberek cseréjét is.

– Ön azt érzékelteti, hogy a nemzeti minimum kialakításának akadálya az SZDSZ.

– A koalíciónak Magyarország megmentésére, a magyar érdekek védelmére és érvényesítésére kellene létrejönnie. Az SZDSZ azonban sohasem mutatott nagy megértést ezekhez a kérdésekhez. Hadd tegyem hozzá, a nemzeti kérdés gyenge pontja volt a baloldali, pontosabban a szocialista mozgalmaknak is. A szocialisták mindig attól féltek, ha sokat foglalkoznak a nemzeti kérdésekkel, átlendülnek a nacionalizmus terepére. Sokat vesztettek ezzel. Nos, a nemzeti kerekasztal-tárgyalásoknál az SZDSZ nem volt hajlandó aláírni a verítékkel összehozott zárónyilatkozatot, aztán megfúrta Pozsgay Imre köztársasági elnökké választását. Attól féltek, ha Pozsgay elnökként megszemélyesíti Magyarország rendszerváltását, ha megerősíti az MSZP reformszárnya és az MDF politikai kapcsolatát, akkor már egészen más helyzet alakul ki, hiszen erős konzervatív és baloldali együttműködés jön létre. És akkor természetesen Horn Gyula sem emeli maga mellé az SZDSZ-t, annak ellenére, hogy az MSZP-nek az 1994-es választások után abszolút többsége volt a parlamentben. Meg is hálálták neki, a ciklus utolsó másfél évében szinte mindent elrontottak. Most pedig fogják a pórázt.

– Ha már itt tartunk, mi a véleménye az MSZP jelenlegi vezetéséről, mennyire áll baloldali, s mennyire liberális alapon?

– Liberálisabb mint amilyennek látni szeretném. A vezetés egy része kifejezetten liberális irányultságú. Kimondom ezeket annak ellenére, hogy amikor elkészültem a cikkel, több barátom is baljósan figyelmeztetett, túl sokat foglalkozom az írásban az SZDSZ-szel.

– Ma úgy fest, hogy a nagykoalíciót jogi, politikai és ideológiai téren is lehetetlenségnek tartja a magyar társadalom, de a nemzeti minimum ötletét minden további nélkül elfogadná és üdvözölné. Az intézmény egyébként kimondatlanul létezik és működik például Lengyelországban vagy Horvátországban. Csakhogy azt mondják majd az emberek, miért éppen Berecz János, az MSZMP KB egykori titkára, s az a politikus veti most fel, aki a rendszerváltás szellemi alapját képező 1956-os magyar forradalmat ellenforradalomnak nevezte, még könyvet is írt róla…

– Én csak a könyv címét tartom elhibázottnak, s azt, hogy elfogadtam a Nagy Imre-tárgyalás korábban rendelkezésre álló szövegét. Sokat fejlődtem ebben a kérdésben. 1984-ben adtam például egy interjút a Mozgó Világnak, amelyben már népfelkelésre utaló kifejezések is szerepeltek. Egyébként sokan felemlegették egykori beosztásaimat és tevékenységemet a cikkel kapcsolatosan. Ezt hibának tartom. Nem a játékos bokájával, hanem a labdával kell törődni. És éppen Kövér László, a Fidesz politikusa volt az aki, viszont csak azzal foglalkozott a Magyar Nemzet hasábjain, hogy bajokat is jelentene egy nagykoalíció a magyar politikai élet számára, s miért lenne értelmetlen dolog azt meggondolni. A személyemmel azonban nem foglalkozott. Ez az a vita alapú politikai stílus, amelyet tisztelni tudok, ami már önmagában is egy lépés Magyarország megmentése felé.

S. F.