Csaknem 500 millió forintos beruházásból újul meg a szászvári várkastély
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0004 azonosító számú, „Szászvár – középkori élet a várkastélyban” című pályázati támogatás keretében 498.300.000,- forintos támogatási összegből valósítja meg a szászvári műemlék-együttes helyreállítási munkálatait. A tervezett munkák során a kizárólagosan állami tulajdonban tartandó vár főépületének teljes helyreállítása, a korábbi palotaszárny és kaputorony részleges tömegrekonstrukciója és lefedése, valamint a többi középkori falmaradvány romjellegű konzerválása valósul meg. A munkálatok költségeit az MNV Zrt. saját forrásaiból közel 150 millió forinttal egészíti ki, melyből a további régészeti kutatások költségeit fedezi, illetve megvalósítja a várfallal egybeépült barokk kori gazdasági épület teljes rekonstrukcióját.
A helyreállítás célja a térség gazdasági életének és turizmusának fellendítése, valamint a várkastély turisztikai pozícionálása. A fejlesztéseknek köszönhetően a vár éves látogatószámának jelentős növekedése várható, ugyanakkor a turisztikai attrakció működtetésével lehetőség nyílik munkahelyteremtésre is. A megújult létesítmény korszerű, hagyományos és interaktív installációkkal várja majd az érdeklődőket, egyebek mellett 3D filmélménnyel, tapintható tárlattal, érintőképernyős időszalaggal, valamint a várkastély korai állapotát bemutató kronoszkópokkal.
A beruházást követően a várkastély egész évben fogadja majd a látogatókat. A főépületben kap helyet „A boszorkányság kultúrtörténete – Boszorkányüldözés és boszorkányperek a késő középkorban” című interaktív kiállítás, létesül továbbá egy középkori játszóház is.
A rekonstrukció befejezése 2014 decemberére várható. A munkálatok során megújulnak és kibővülnek a közműrákötések, megvalósul a megújuló energia-hasznosítással üzemelő fűtési rendszer, a szellőztetés és a hűtési rendszer is.