Csaknem tizenkétezren érkeztek szombaton Ukrajnából
Az ukrán-magyar határszakaszon 6092 ember lépett be szombaton Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5484-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-vel.A beléptetettek közül a rendőrség 414 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írta a rendőrség.
Az ukrajnai háború elől szombaton 427 ember, köztük 170 gyermek érkezett Budapestre vonattal – tudatták
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte vasárnap a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr-képzésben részt vevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – áll a közleményben.
A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton szombaton 187 menekülőnek segítettek, az éjszakát 110 ember töltötte a létesítményben – tájékoztatta Budapest Főváros Kormányhivatala vasárnap az MTI-t.
A csaknem 4400 négyzetméter alapterületű csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internet-elérhetőséget biztosít nekik a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve – írták.
A MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket.
A tranzitpontról továbbutazókat a Keleti és a Nyugati pályaudvarra, valamint a Liszt Ferenc-repülőtérre különbuszokkal viszik, a Magyarországon maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában – áll a közleményben.
