Hidvéghy Norbert
Hirdetés

A múlt század első felében főként az arisztokraták múltja állt a családfakutatások középpontjában, igazolandó az ősök nemesi származását. Bár a szocializmus évtizedeiben megcsappant az érdeklődés, a rendszerváltás után újból felszökött a kutatási láz. A tudományos kutatók többsége hely- és családtörténetet tár fel, velük ellentétben a személyes vagy családi históriák iránt érdeklődőket többnyire a kíváncsiság vezérli.

– Középiskolás koromban elveszítettem két nagyszülőmet is. Akkor döbbentem rá, hogy nem is ismerem a saját történetünket. Elkezdtem beszélgetni a családról az akkor még élő nagymamámmal, megkerestem egyházakat, levéltárakat, és mire észbe kaptam, már hivatásszerűen űztem a hobbimat – meséli a Demokratának Hidvéghy Norbert családfakutató.

Eltérő motivációk

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

Hidvéghy Norbert fő profilja az ősök kutatása a történelmi Magyarország területén, valamint a populációkutatás. Előbbi az egyenes ágú felmenők kutatását, utóbbi az ősök mellékági rokonainak a felderítését, valamint egy bizonyos családnév előfordulásának és gyakoriságának a feltárását foglalja magában. A néveredet-kutatás az apai ágon történik, azonban az idegen eredetűeknél a magyarosítások és néveltorzulások miatt sokszor csak valószínűsíteni lehet a nemzetiséget.

A megrendelők elképzelése és motivációja széles skálán mozog, tudjuk meg a családfakutatótól. A 2010-ben bevezetett egyszerűsített honosítás után megnövekedett azoknak a főként amerikai és ausztráliai diaszpórához tartozó ügyfelei­nek a száma, akik a kettős állampolgársághoz szükséges adminisztráció miatt veszik igénybe szolgáltatásait. Ehhez akár egyetlen, a XIX. században itt élt felmenő elegendő. Az elcsatolt területek lakói­nak esetében ennek felkutatása azonban nem mindig zökkenőmentes, ugyanis az ősöknek a trianoni békeszerződés előtt kellett hogy magyar állampolgárságuk legyen, vagy pedig a visszacsatolások – mint a bécsi döntések, Délvidék és Kárpátalja visszavétele – után.

Sokrétű nyomozómunka

– Az ügyfelek általában nem nemesi származásúak, de előfordult már olyan, akinek tudta nélkül voltak arisztokrata ősei. Sokkal jellemzőbb a fordítottja. Szép számmal akadnak, akik nemes felmenők felkutatásának reményében bíznak meg engem, de sokszor csalódást kell okozzak, mivel a családi legendáriumok nem fedik a valóságot – szögezi le Hidvéghy Norbert.

Fontos, hogy mielőtt hozzáfognánk, megfogalmazzuk a céljainkat. A családfakutatás rendkívül időigényes, sokszor részsikerekkel, néha pedig kudarcokkal jár, de ez nem szabad hogy kedvünket szegje.

Mielőtt eredetkutatásba fognánk, és belemerülnénk a száraz adatokba, célszerű a még élő rokonok kikérdezésével kezdeni az információgyűjtést. Bár a szájhagyomány útján elbeszélt történetek nem mindig hitelesek, összegyűjtésük nagymértékben segítheti a munkát. Megtudhatjuk, hogy felmenőink hol éltek, mivel foglalkoztak, milyen szerepük volt egy település társadalmában. A legfontosabb dokumentum azonban az ősök születési, házassági és halálozási anyakönyve.

A Magyar Szent Korona országainak etnográfiai térképe

Az egyházak szerepe

Magyarországon az állami anyakönyvezés 1895. október 1-én vette kezdetét, előtte az egyházak vezették az anyakönyveket. Utóbbiakat az amerikai egyesült államokbeli központtal tevékenykedő mormon egyház technikai segítségével az Országos Levéltár mikrofilmezte a hatvanas–hetvenes években. A mormonok mindezért cserébe az elkészült mikrofilm­anyagokat kérték, ugyanis hitük szerint a hívőknek az őseikig visszamenően kell gondoskodniuk az üdvösség megszerzéséről. Néhány évvel ezelőtt a Magyar Országos Levéltár megkezdte a digitalizálást, így nagy részük kereshető online vagy a levéltárakban.

Bár a Magyarország területén megtalálható állami és egyházi anyakönyvek nagy része fenn van az interneten, ne gondoljuk, hogy a kutatás kimerül az online böngészésben, valójában ennél sokkal több rétű nyomozómunka.

– Az anyakönyveket volt hogy latinul, németül vagy cirill betűkkel írták, sok esetben pedig épp a digitalizálás következtében váltak olvashatatlanná. Az is előfordul, hogy hibás adat, elírás található bennük, különösen az életkorok és családnevek tekintetében. Megsemmisült anyakönyvek esetében célszerű más irat­anyagokban, egyházi másodpéldányokban, választói névjegyzékben vagy iskolai iratokban is keresgélni – mondja lapunknak Hidvéghy Norbert, hozzátéve, hogy a szálak sok esetben az elcsatolt területekre vagy még azokon is túl vezetnek.

Határon túl

A határon túli magyar területeken a XX. század történelmi viharaiban számos levéltári anyag megsemmisült. A legnagyobb veszteségeket Kárpátalja szenvedte el. Egyesek szerint az egyházi iratokat a szovjet megszállás utáni években a hatóságok bedarálták, míg mások szerint inkább a nemtörődömség és a nem megfelelő tárolási körülmények végeztek az anyakönyvek jelentős részével.

A kommunista diktatúrák és a két világháború által okozott károkat Erdély is megsínylette, a felekezetek közül pedig a zsidó, evangélikus és a görögkatolikus közösséget érte a legnagyobb veszteség, az anyakönyvi dokumentumok java része eltűnt. Hidvéghy Norbert elmondja, hogy a zsidók tekintetében sok esetben csak másodpéldányból lehet kutatni, de jelentős részt azok is elvesztek, sőt, maguk a hitközségek is megszűntek, amelyek megőrizhették volna őket. Ilyenkor érdemes a román állampolgársági jegyzékekből és az állami halotti anyakönyvekből továbblépni, mert azok nem semmisültek meg, sőt, két példányban vezették őket.

Bár több helyen, mint például Délvidéken is megkezdődött a digitalizálás, a dokumentumok azonban itthonról nem vagy csak kis részben hozzáférhetők, így a kutatás utazással jár. Aki az elcsatolt területeken való adatgyűjtésre szánja rá magát, kemény fába vágja a fejszéjét. Délvidéken például külön-külön engedélyt kell kérni minden egyes levéltárra, ahol kutatni szeretnénk. Nehezítő körülmény még az elcsatolt területeken, hogy míg az anyakönyvek egy része az állami levéltárakba került, más részük a plébániá­kon maradt, vagy épp az önkormányzatnál található.

A családfakutató úgy látja, hogy a tria­noni utódállamokban egyre nagyobb súlyt fektetnek arra, hogy legyen leg­alább egy magyarul beszélő levéltári dolgozó az archívumokban, ez különösen Felvidékre és Vajdaságra igaz. Ez amiatt is fontos, mivel az 1920 előtt keletkezett iratok nagy része magyar nyelven íródott.

– Tapasztalataim szerint a szerb–magyar kapcsolatok is jelentősen javultak, délvidéki utazásaim során soha nem ért atrocitás, sőt barátságosan viszonyultak hozzám a szerb nemzetiségűek is. Erdélyben sajnos ért már többször magyarellenes incidens. Egyszer egy anyakönyvvezető részéről: az illető, csak hogy ne férhessek hozzá az adatokhoz, a kákán is csomót keresett, pedig minden hivatalos dokumentumom megvolt az anyakönyv kikéréséhez. Az eset pikantériája, hogy a megbízóm román őseit kutattam. Végül ügyvédi segítséggel, de megkaptam a kívánt adatot. Ez szerencsére egy kivételes, ámde emlékezetes ügy volt – meséli Hidvéghy Norbert.

Anyakönyvek az Arad Megyei Állami Levéltárban

Vissza az Árpád-korig

Hidvéghy Norbert számos magyar híresség családfáját kutatta, többek között a háromszoros olimpiai bajnok magyar ökölvívó Papp Lászlóét, akinek székely őseit derítette fel, unokája megbízásából.

A kutató elmondja, hogy a nem nemesi származású keresztények esetében 250-300 évre visszamenőleg lehet hiteles adatokat szerezni. Az izraelita felekezetű személyeket csak 1851-től kezdték anyakönyvezni Magyarországon, azonban a halotti anyakönyvek és zsidó összeírások segítségével egyszer sikerült már egy megrendelőjének XVIII. században született zsidó ősét meglelnie. Nemesi származásúaknál sokkal korábbra nyúló kutatásokat lehet folytatni.

– Több alkalommal is sikerült az Árpád-korig visszamennem. Egy Maros megyei megrendelő őseinek anyakönyveiből kiindulva a XVIII. században találtam magam, onnan pedig peres iratok az 1500-as évekbe vezettek. A nemesekkel kapcsolatban számos esetben előkerülnek ilyen okmányok, periratok, ugyanis a vagyonért sokszor komoly családi belharcok folytak. A XVI. századtól vizsgáltam a régi nemesi összeírásokat, majd a szakirodalom segítségével eljutottam az Árpád-korig – meséli a szakember.

A kutató előremutatónak gondolja az online családfakutató oldalak megjelenését, azonban úgy véli, a felhasználók által feltöltött anyagok mennyisége és hitelessége nem feltétlenül elegendő az alapos és eredményes munkához.

Aki hiteles és leinformálható családfát szeretne, annak alaposan utána kell járnia, hogy kit bíz meg a feladattal. A kikutatott adatokat mindenképpen dokumentumokkal kell bizonyítani – szögezi le végezetül Hidvéghy Norbert.