Beneda Attila a Magyar Kórházszövetség XXXIV. kongresszusán a Családbarát egészségügy – egészséges családok című előadásában példaként hozta fel, hogy a nők hosszabb ideig élnek, de a házas, családban élő férfiaknak nagyobb a védettségük a korai haláltól, a súlyos betegségektől, és a nem családos férfiakhoz képest jobb eséllyel épülnek fel komoly betegségekből.

Hirdetés

A helyettes államtitkár szerint az egészségmegőrzés szempontjából fontos az egészséges táplálkozás, a közös étkezés a családi asztalnál, ahol a családtagok megosztják egymással a napi örömöket, bánatokat, kihívásokat, valamint a háromgenerációs együttélési forma is, amelyet szétrombolt a kommunizmus, majd a fogyasztói társadalom.

A háromgenerációs együttélési forma visszaépítése rendkívül lényeges a nemzetnek, mert az „egy egészen másféle”, unokát és nagyszülőt is összekötő szeretetközösség, amelyben a nagyszülő át tudja adni tapasztalatait a legfiatalabb generációnak – mondta.

Beneda Attila szavai szerint családorientált népegészségügyi rendszer megalkotására van szükség, ahol az unokák, gyermekek éppúgy jeleznek a szülőknek, nagyszülőknek, hogy egészségesen éljenek, sportoljanak, mint a szülők a gyermekeknek, a nagyszülők az unokáknak.

A helyettes államtitkár az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése érdekében felhívta az figyelmet a családi életre nevelés előnyeire, valamint a reproduktív egészségtudatosságra. Utóbbival összefüggésben megjegyezte, hogy Az 1980-as évek elején a nőknek átlagosan 20 éves korukban született az első gyermekük, ma 30 éves korukban.

„Nemzetstratégiai érdek ennek a rossz tendenciának a megváltoztatása, mert bár a születéskor várható élettartam és az egészségben eltöltött életévek száma nőtt, a reproduktív lehetőségek a kor tekintetében nem változtak” – fogalmazott.

Úgy vélte: tudatosítani kell a munka és a család megfelelő egyensúlyának megteremtését, hogy a kívánt gyermekek megszülethessenek.

Beneda Attila elismerően szólt a védőnők munkájáról, hungarikumnak nevezve a védőnői hálózatot, amelynek kiemelkedő szerepe van a családok egészségének megőrzésében, a problémák korai felismerésében.

Az eseményen kiosztották a Magyar Kórházszövetség, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom közös Családbarát Kórházi Innovációs Díját.

A legjobb és leginnovatívabb egészségügyi ellátórendszeren belüli családbarát újításért járó elismerést a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának Gyermeklélektani és Pszichoszomatikus Osztálya, a Békés Megyei Központi Kórház, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja, a Szent Margit Kórház, a Kátai Gábor Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya, valamint a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya kapta.

Újvári Enikő, a díjat odaítélő zsűri egyik elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, a díjazott intézmények közül volt, amelynek ötlete a betegek kapcsolattartását, tájékoztatását segítette, más online felületet hozott létre tanácsadásra, segítségkérésre vagy támogatta az egészségügyi dolgozók regenerációját a koronavírussal összefüggő nagy munkateher után.

Korábban írtuk