Több száz millió forintos csalás miatt elítélték a Kisbandiként ismertté vált Lakatos Andrást és öt másik vádlottat Debrecenben, az ítélet nem jogerős.

A Debreceni Törvényszéknek az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írták, különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményekkel elkövetett csalás bűntettében mondták ki bűnösnek azt a hat vádlottat, aki 2009 és 2012 között több tucat nemzetközi fuvar szállítmányát a saját raktáraiba irányította, 355 millió forint kárt okozva a megrendelőknek.

A bíróság halmazati büntetésként 3,5-5 év közötti fegyházbüntetést szabott ki, továbbá 4-5 évre eltiltotta a vádlottakat a közügyek gyakorlásától.

A hatodrendű vádlott, L. András, aki az 1990-es évek magyarországi szervezett bűnözésének közismert alakja volt, 5 év fegyházbüntetést kapott – írták.

A törvényszék fejenként 6,4 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt, és az érintetteknek a csaknem 1,5 milliós bűnügyi költséget is meg kell fizetniük. Két vádlottat 5 évre kiutasítottak Magyarország területéről.

A bíróság történeti tényállása szerint a bűnszervezet fuvarszervező cégek szállítmányaira jelentkezett be az interneten fővállalkozóként. A cégnyilvántartásban legálisan működő cégként jelentek meg, de a fuvarozáshoz nem rendelkeztek megfelelő eszközzel. Ezért a megbízások megszerzését követően azokat olyan jóhiszemű alvállalkozóknak továbbították, akiknek megvolt a szállítási infrastruktúrájuk.

A megrendelőknek megadták az alvállalkozók járműveinek rendszámát, az alvállalkozók felrakodták az árut. Ezt megelőzően egyes esetekben hamisított szállítási okmányt küldtek az alvállalkozónak, amelyre lerakási helyként már a bűnszervezet által bérelt raktárt írták. Máskor a felrakodást követően a bűnszervezet tagjai által megbízott személyeket küldtek a felrakodás helyére, akik a sofőröket a fővállalkozó cég nevében tájékoztatták arról, hogy a lerakodási hely megváltozott, az áru így ismét a bűnszervezet raktáraiba került. Arra is volt példa, hogy az általuk igénybe vett alvállalkozót, vagy a sofőrt menet közben tájékoztatták arról, hogy megváltozott a lerakodás helye.

A bűnszervezet tagjai álnéven a megbízott képviselőjének, vagy a sofőrnek adták ki magukat, és a megrendelőkkel telefonon hamis információkat közöltek a szállítmányok aktuális helyzetéről, pozíciójáról. Sz. Zoltán Zsigmond Romániában embereket szervezett be cégek alapításához, F. István L. Andrást sofőrként szállította az országon belül és kívül, a két romániai vádlott pedig informatikai ismereteivel erősítette a társaságot.

L. András teljes körűen irányította az alárendeltségében működő további vádlottakat. A bűnszervezet tagjai részben személyesen, részben telefonon tartották egymással a kapcsolatot.

A közlemény szerint a vádlottak hazai és nemzetközi szinten is nagy nevű társaságokat károsítottak meg. Ezek között volt több ismert édesség-, tisztítószer- és gyógyszergyártó is.

A bűnszervezet budapesti raktárában rakodtak le például 24 millió forint értékű, 22 tonnányi márkás csokoládét, amelyet Belgiumból Ausztriába kellett volna szállítani. A sofőrt menet közben hívták, hogy megváltozott a lerakodás helyszíne.

Nyírbátorból Ausztria és Bécs helyett 14,5 ezer eurónyi súrolószer szintén csak Budapestig jutott. Csaknem 21 tonna fagyasztott kukorica Nyírlugosról és Debrecenből Belgium helyett ugyanúgy a magyar fővárosig ment. Hasonlóképpen „nyoma veszett” egyebek mellett mintegy 6,5 tonna gyógyszernek, 27 hűtőpultnak és 100 ezer eurónyi gumiabroncsnak.

A bűnszervezet összesen több mint 355 millió forint kárt okozott, amelyből mintegy 84 millió forintnyi térült meg.

A bűncselekmények elkövetése után L. András ismeretlen helyre távozott, így 2013 februárjában nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Kiderült, hogy Varga Tibor néven Brazíliába szökött, ahol elfogták, és 2015 áprilisában kiadatási fogva tartásba került. Tavaly szállították haza.

A negyedrendű vádlott, P. A. V. jelenleg is ismeretlen helyen tartózkodik, az ítéletet távollétében hirdette ki a bíróság.

A tanácselnök az indoklásban kiemelte, hogy szokatlan volt a bizonyítási eljárás: sem tanú, sem okirati bizonyíték nem volt. A közreműködő vádlottak nélkül a nyomozó hatóság nem sokra jutott volna, szükséges volt az első-, a másod- és a hatodrendű vádlott feltáró, beismerő vallomása, amelyet a többiek is megerősítettek.

Az eljárás során egy dolgot kifogásolt mindenki: a bűnszervezeti formát. A tanács elnöke szerint azonban egyértelműen bűnszervezetről kell beszélni.

Az ítélet nem jogerős, mind az ügyész, mind L. András és védője három nap gondolkodási időt kért, a többiek fellebbeztek. A többség azt szeretné, hogy mentsék fel a bűnszervezeti minősítés alól – olvasható a közleményben.

MTI