Csapatmunka és alkalmazkodás

– A legújabb nemzeti konzultáció egyik kérdése: szükség van-e arra, hogy tovább erősítsük az idősek otthonainak járvány­ügyi védelmét? Milyen felhatalmazást jelent a kormánynak, ha az állampolgárok igennel válaszolnak a felvetésre?

– Mindannyian láttuk a híradásokat arról, milyen végzetes következményekkel járt a fertőzés a világ idősotthonaiban, Spanyolországtól Nagy-Britannián át az Amerikai Egyesült Államokig. A kontinensünkön elhunytak fele éppen az egészségügyi szempontból leginkább veszélyeztetett, zárt közösségeket alkotó bentlakásos intézményekből került ki, ami felettébb megrendítő. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezek az intézmények az ott élők számára nem átmeneti tartózkodási helyek, hanem otthonok, ahol a mindennapjaikat élik. Védelmükben éppen ezért speciális intézkedésekre van szükség, amelyek kellő érzékenységgel hangolják össze a biztonsági követelményeket a kényelmi igényekkel. A nemzeti konzultáció kérdése arra vonatkozik, valóban átérzi-e a társadalom ennek a különleges oltalomnak a jelentőségét.

– Ez tehát elvi támogatás a társadalom részéről?

– Gyakorlati lépéseket nyilván akkor lehet majd tenni, ha azok egyeznek a társadalom többségének akaratával. De hosszú távon nagyon komoly feladat lesz megtalálni a konkrét intézkedések közötti egyensúlyt, amely egyszerre biztosítja a járvány által megkövetelt védelmet és a bentlakók komfortérzetét.

– Mennyi ember biztonságáról beszélünk?

– Az országban 1600 olyan bentlakásos intézmény van, ahol idősekről, fogyatékossággal élőkről, szenvedély- és pszichiát­riai betegekről gondoskodnak, összesen 97 ezer honfitársunkról. A hozzátartozókat is figyelembe véve ez egy komoly társadalmi hatású szociális rendszer.

– A járvány áldozatai közül minden negyedik ember az idősek otthonaiból került ki. Hogyan értelmezzük ezeket az adatokat?

– A veszélyhelyzet idején és azóta is számos intézményt látogattam meg, nem túlzás azt állítani, hogy Vas megyétől Szabolcs-Szatmár-Beregig bejártam szinte az egész országot. Az említett 1600 otthonból mindössze 33-ban jelent meg a járvány, vagyis a fertőzés nem volt rendszerszintű. Az elmúlt két és fél hónap alatt összesen 130 ember hunyt el Covid–19 betegségben, a bentlakók mintegy két százaléka. Amellett, hogy minden egyes halálesetet veszteségként élünk meg, kijelenthető, hogy a hazai intézményrendszerben regisztrált halálozási arány messze elmarad a Nyugat-Európában tapasztaltaktól. Az Atlanti-óceán túlpartján rengeteg intézményben magukra hagyták az idős fertőzötteket a szakdolgozók, de Spanyolországban is tömeges halálesetekről számoltak be a hírportálok. Ezzel szemben a magyar szociális intézményrendszer példásan helytállt a válság idején, az ágazatban dolgozók becsülettel tették a dolgukat.

– Említene egy-két olyan példamutató történetet, amivel az országjárás során találkozott?

– Több intézményben is vállalták a dolgozók, hogy a rájuk bízott idősek védelmében beköltöznek az otthonokba, hogy még lelkiismeretesebben láthassák el fel­adataikat, de találkoztunk olyan budapesti orvossal is, aki önkéntes vidéki munkára jelentkezett. Számomra azonban az volt a legfontosabb tanulsága a látogatásoknak, hogy a példásan működő intézmények vezetői már februárban elkezdtek felkészülni a járványra, komolyan vették a megváltozott körülményekre vonatkozó szakmai ajánlásokat, és még a fertőzés kitörése előtt megtettek minden prevenciós lépést, hogy megfékezzék a betegség terjedését. A vidéki településeken a helyi társadalom támogatása is nagymértékben segítette a szociális intézmények munkáját.

– Csalódottak is az ágazat munkavállalói amiatt, hogy ők nem részesülnek az egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatásból.

– A döntésnek van egy érzelmi és egy pénzügyi oldala. A hatályos kormánydöntés értelmében az egyszeri juttatás az egészségügyi dolgozókat illeti, és bár a szociális intézmények munkatársai tisztességesen helytálltak a veszélyhelyzet idején, a támogatás kiterjesztése a költségvetés lehetőségeitől függ.

– Az idősek otthonaiban meghalt magyar betegek csaknem 40 százaléka a fővárosi fenntartású Pesti úti intézményben élt. A járvány hazai gócpontjaként elhíresült otthonban eddig 312 lakó és 36 dolgozó fertőződött meg, 50 ember életét vesztette. Az ellenzék mégis azzal vádolja a kormánypártokat, hogy politikai támadásra használják fel a szomorú statisztikát…

– Egy szociális intézmény fenntartója azért felel, hogy a hatályos jogszabályok betartása mellett biztonságos életkörülményeket és szolgáltatásokat nyújtson az ott élőknek. Ez nem politikai kérdés! Úgy vélem, hogy a számok magukért beszélnek, és nyilvánvaló, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem tudott megbirkózni azzal a feladattal, amit az ország többi helyhatósága kiválóan teljesített.

– Összefügghet ez azzal is, hogy egy több mint 500 főt ellátó intézményről beszélünk?

– Az elmúlt hetekben jártam például olyan 350 fős önkormányzati intézményben Salgótarjánban, ahol nem ütötte fel a fejét a vírus, de ugyanezt mondhatom el a Baptista Szeretetszolgálat 400 fős pécsi otthonáról is, és jócskán akadnak még ellenpéldák.

– Az országos tiszti főorvos jelenleg is vizsgálatot folytat a Pesti úton történtek ügyében, és a kormányhivatal is több­irányú ellenőrzést végzett. A nyilvánosságra került információk szerint az otthonban a járványhelyzet idején sem biztosították folyamatosan a jogszabályban előírt napi nyolcórás orvosi felügyeletet, a szükségeshez képest fele­akkora személyzet látta el az időseket, elfogadhatatlanok voltak a higiéniai viszonyok, és szabálytalanul dokumentálták az orvosi jelenlétet is. Utóbbi miatt nemrég 200 ezer forintos bírságot szabtak ki az intézményre, amelynek vezetője májusban a nyugdíjaztatását kérte. Egy idős asszony rendkívüli halála miatt pedig a rendőrség is nyomoz. Elborzasztó lajstrom…

– Különösen annak tükrében, hogy a Fővárosi Önkormányzat évente közel hatmilliárd forintos költségvetési támogatást kap bentlakásos otthonai működtetésére.

– Függetlenül attól, hogy nem állami otthonról van szó?

– Igen, a normatív hozzájárulást megkapják az állam, a helyhatóságok, az egyházak és a civil szervezetek által fenntartott intézmények is. Ennek éves kerete összesen 87 milliárd forint. A felkészülésre tehát mindenkinek rendelkezésére állt az anyagi forrás. A járványhelyzetre való tekintettel ezenkívül védőfelszerelést is biztosítottunk az otthonok számára, az intézmények fertőtlenítését a Magyar Honvédség látta el, számos helyen több alkalommal is.

– A Bajcsy-Zsilinszky- és a Péterfy-kórház dolgozóinak nyilatkozatai szerint már a járvány kitörése előtt is rendszeresen szállítottak hozzájuk a Pesti útról alultáplált, kiszáradt, felfekvésekkel küzdő és rühes betegeket. Hogyan lehetséges, hogy hivatalosan csak áprilisban derült fény ezekre az esetekre?

– A szociális intézmények a közelmúltban sokkal inkább reflektorfénybe kerültek. A kormányhivatal azonban nem tud mind az 1600 intézményben folyamatosan jelen lenni, az előírásoknak megfelelő működést a fenntartónak kell rendszeresen ellenőrizni.

– Mi a helyzet most az otthonokban? A látogatási tilalom feloldásával visszatért az élet a korábbi kerékvágásba?

– A gyermekvédelem terén maradéktalanul feloldottuk a korlátozásokat, az idősek otthonaiban és a fogyatékossággal élőket ellátó intézményekben pedig részlegesen: engedélyezett a látogatás megfelelő védőfelszerelésben, a szociális távolság betartásával az arra kijelölt területeken, de az intézményekből kijárni még nem lehet. Bízom benne, hogy a helyzet további javulása esetén a tiltást talán már júniusban fel lehet oldani, és az érintettek visszatérhetnek korábban megszokott életükhöz.

– Mit gondol, mennyit árthatott a szociális szféra megítélésének a Pesti úti otthon körüli botrány?

– Én inkább arról beszélnék, hogy a váratlan helyzethez való gyors alkalmazkodás a legtöbb intézményben korábban soha nem tapasztalt szintre emelte a csapatmunkát, és addig ismeretlen képességeket csalogatott elő a munkatársakból. A szociális államtitkárság telefonon minden állami fenntartású intézményt megkeresett, hogy segítsünk oldani a válsághelyzet szülte pszichés feszültséget. Személyes látogatásaink során pedig azt tapasztaltuk, hogy ha egy adott intézmény „békeidőben” hosszú távon stabilan, a szabályok betartásával működik, biztos, hogy krízishelyzetben sem vall kudarcot.