Megismétlődhet az őszödi beszéd forgatókönyve

Miközben a Gyurcsány-kormány kártételei miatt az ország gyorsuló sebességgel rohan végzete felé, s ez a végzet egyre többeket tölt el növekvő aggodalommal, s miközben e tragikus folyamatot a polgári demokrácia eszközeivel mindmáig nem sikerült még csak fékezni sem, egy látszólag jelentéktelen civil kezdeményezés meglepő erejű visszhangot vetett, mintha ez volna nem csupán Magyarország, de a művelt Nyugat egyik legfontosabb problémája is. Mindez nem véletlen: a Magyar Gárda megszületése a kelet-európai „érdemi rendszerváltozás” botrányos lépése volt: a halottnak hitt Magyarországon szokatlan hevességgel lobbant fel a spontán polgári önszerveződés tüze. Rendkívül heves támadások érték, az volt a vád ellene, hogy kirekesztő és raszszista. Az, ami a baloldalnak és a szélsőbalnak nem sikerült, a szélsőjobbnak igen. Politikai éhségük következtében a Gárda az év végére a nácizmus jelképe lett.

A változást mindenki észrevette és akinek kellett, az meg is ijedt tőle. Megértették, hogy az átépítésnek vége, kezdődik az újjáépítés. A kettő között lényegi a különbség. Az átépítés (szakszóval: peresztrojka) felülről lefelé történik; az erre felhatalmazó dokumentumot a „formális rendszerváltozást” megelőzően az Ellenzéki Kerekasztal résztvevői írták alá, s lényege az volt, hogy a nép a rendszer átalakításában közvetlenül nem vehet részt, csak képviselői útján, hogy ezzel elejét lehessen venni a tömegekben esetleg spontán felébredő akaratnak.

Az 1998-as választást követően a konszenzus azonban felborult és az Orbán-kormány négyéves fennállása alatt elindult a társadalom mélyrétegeinek regenerálódása, mivel a magát már elég erősnek érző polgári oldal tulajdonképpen felmondta a megalázó EKA-szerződést. Azonban ez a rövid idő nem volt elég az ország teljes rehabilitálására, s a baloldali restauráció fokról fokra eltaposta a polgári-nemzeti öntudat itt-ott már lobogó tüzeit. Az utolsó akció volt a legdurvább, ami 2006. október 23-án történt.

Az újjáépítés viszont minden esetben alulról fölfelé történik. Előbb kialakul egy közös vágy a társadalomban, hogy mi az, amin változtatni kellene, aztán ez a vágy különböző cselekvésekben kezd testet ölteni, végül bizonyos dolgok megfogalmazódnak és a tömegek akarata koncentrálódni kezd néhány igazán fontos ügy körül. A koncentrálódó tömegakarat idővel kiválasztja magából azokat a személyeket, akik ezt képesek megfogalmazni, és a folyamat politikai cselekvések formájában éri el betetőzését.

Ez az, ami hiányzott az elmúlt húsz évben. A kollektív akarat ajtaját először Orbán Viktor nyitotta ki legendás TF-en tartott beszédével a 2002-es választás első fordulóját követően – „Mindenki hozzon magával még egy embert!” -, mert ez volt az első és máig az utolsó alkalom, hogy a társadalom minden egyes tagját közvetlen cselekvésre szólították fel, s ami még szebb, a társadalom nagyobbik része meg is mozdult. A Fidesz ugyan megnyerte a választást, de partner híján nem tudott kormányt alakítani. A lelkesen lobogó polgári körök azonban nem kaptak impulzust, mert a következő üzenet az volt, hogy várjanak türelemmel s majd szólnak, ha mozdulni kell. A dolog azonban nem volt hiábavaló, mert a társadalom megismerte a közvetlen demokrácia élményét. Kiderült, a közvetlen demokrácia nem abból áll, hogy az emberek kiválaszthatják, melyik gyűlésen melyik szónokot hallgassák meg, s aztán melyik pártnak adják le a kopogtatócédulájukat, hanem abból, hogy megfogják egymás kezét és együtt indulnak el egy nagy közös feladatot megoldani.

Amikor a Magyar Gárda mozgalom megszületett, sokan ráismertek az új alakban a régi tartalomra: közvetlen demokrácia és szolidaritás mélyen a politika szintje alatt, az egyszerű emberek között, egyenrangú módon. Igen, ez az, amire vártunk! A sikerhez persze kellett a hisztérikus médiakampány is, amit nem volt könnyű átvészelni, mert a tomboló hangorkán könnyen legitimálhatta volna a hatósági erőszakot, de szerencsére, s nem kevéssé a magunk ügyességének köszönhetően nem így történt.

A Gárda megszületett és kiderült, semmi nem igaz abból, amivel vádolják. Nem félkatonai szervezet, nem náci, nem nyilas, nem rasszista, nem kirekesztő, ellenben tiszta, hétköznapi, tagjaival és környezetével barátságos és jóindulatú. Lassan kezdett kiderülni, hogy a Magyar Gárda valóban az, aminek a tíz alapító akarta, hogy legyen, egy olyan szellemi, lelki s bizonyos értelemben fizikai mozgalom, amely az egyetemes magyar értékek tiszteletének helyreállítását tűzte maga elé célul.

Ha úgy tetszik, a Gárda a nemzeti önszeretet, a nemzeti büszkeség, a nemzeti szuverenitás intézménye kíván lenni, s e tekintetben sokkal inkább hasonlítható egy szerzetesrendhez, mint egy katonai egységhez.

A katolikus egyházban is központi irányítás érvényesül a papok és a szerzetesek között. A cél is hasonló: egy sokak által elfogadott közös eszmény kultuszának alázatos szolgálata. Az alapítók azt is leszögezték, a Gárda nem lehet semelyik politikai pártnak sem eszköze, mert az egyesület és a mozgalom célja az aktuálpolitikánál távlatosabb. Hogy mire gondoltunk, azt Bogár László közgazdász a múlt héten Visszafordulás a lejtőről című félkolumnás cikkében remekül összefoglalta a Magyar Nemzet hasábjain. Itt tizenkét pontban írja le egy lehetséges nemzetprogram lényegét. Az első pont szerint a nemzetnek mint közösségnek a történelmi mélységű roncsoltságát kellene orvosolni, a második szerint a nemzet spirituális talapzatának lepusztultságán kellene javítani, a harmadik szerint a nemzeti szuverenitást kellene helyreállítani, a negyedik pontban a nemzet önmagával folytatott diskurzusát hiányolja és így tovább.

Amit Bogár László fölvázolt, az tökéletesen megfelel a Magyar Gárda eredeti célkitűzéseinek. Ezért terveztünk népfőiskolát, ezért kívántunk súlyt fektetni a környezetvédelemre – igen, a parlagfűirtásra is -, a hagyományőrzésre és ápolásra, a tömegsport intézményének újraélesztésére, a polgári védelemhez való kapcsolódásra, a katasztrófák elleni küzdelemre és így tovább, mert úgy véltük, s az idő bennünket igazolt, hogy a nemzet újjáéledésének folyamatában eljött az a pillanat, amikor már nem fentről mondják meg az állampolgárnak, hogy mit kell tennie, hanem maga éli át a törvények adta kereteken belül a szabad cselekvés, az önkéntes szerveződés élményét. És ez az élmény vezetheti el őt a dolgok természetes útján akár a parlamentáris demokráciák harci terepére, a politikába is. Ehhez a küldetéshez türelem és nem kevés alázat kell. A Gárda azonban a médiavihart követően saját súlyához képest felértékelődött, s amire nem számítottunk, az ambiciózus, de eddig még sikertelen Jobbik sietve használni kezdte.

Sajnos rossz kézzel és rossz célra igyekszik kisajátítani, miáltal a mozgalom fejlődése során egy újabb válsághoz érkezett. Amíg a Magyar Gárda programját tíz felelős ember hónapokon át tartó vitával fogalmazta meg, s aztán számtalan önkéntes közreműködő áldozatos munkájával született meg a Gárda teste, addig a Jobbikban ez idő alatt semmiféle társadalmi elemző munka nem folyt, ehelyett a szerény támogatottságú párt néhány ambiciózus tagja úgy gondolta, hogy az a népszerűség, amit a Gárda tőlük függetlenül már elért, remek eszköz lehet saját népszerűségük építésére. Mivel e személyek gondolkodása nem túl bonyolult, úgy vélték, minél nagyobbat kell rikkantani, mert arra felfigyel a média, s a médiafigyelem majd meghozza a népszerűséget. A Jobbik ifjú és sikeréhes politikusai észrevették, amit a hivatásos politika nem mert észrevenni, hogy a liberális politika által kialakított „emberjogizmus” egyik kellemetlen mellékhatásaként a cigányság lumpensorban élő rétegei nemhogy kiemelkedtek volna, hanem másokat is magukkal sodorva sodorva egyre mélyebbre süllyednek, amiből egy új civilizációs katasztrófa körvonalazódik elő. A baj már globális: Olaszország hazatoloncolja a romániai romákat, Nyugat-Európa a szerbiai romákat, s ezeknek a száz ezreknek otthon még rosszabb lesz a helyzetük, nem szólva azokról, akikhez hazakényszerítik őket…

A Jobbik azonban ahelyett, hogy elemezte volna e kényes és bonyolult válság okait és következményeit, az úgynevezett radikális körökben divatos kocsmapolitizálást választotta és bevezette a „cigánybűnözés” fogalmát, ami vegytiszta náci beszéd, amivel a problémát egy csapásra rasszista színezetűvé, azaz tárgyalhatatlanná tette.

A Gárda az alapítók határozott akarata és tiltása ellenére sétált bele ebbe a csapdába. Tatárszentgyörgyi bevonulásának célja csupán az volt, hogy értésre adja, a törvény mindenkire vonatkozik, s hogy a lét biztonsága mindenkit megillet, s érte mindenki egyformán felelősséggel tartozik. Ekkor azonban Bíber József, a Jobbik alelnöke beleordította a világba (lásd keretes írásunkat) a maga náci őrültségét. Ráadásul Tatárszentgyörgyön megjelentek a nyírségi nemzetőrök, karjukon egy vidám nyilas karszalaggal, amit ugyan a mai korosztályok aligha ismernek fel, de sajnos ettől függetlenül az nyilas karszalag, s a Gárda tökéletesen kompromittálódott. Amit politikai ellenfelei nem tudtak rásütni, azt politikai szövetségei égették a homlokára. A Gárda a modern nácizmus egyik jelképe lett.

A köztársasági elnök – jogosan és helyesen – élesen elhatárolódott a náci sürgölődéstől, a főügyészség újabb vizsgálatot kíván indítani, ami akár az egyesület felszámolását is eredményezheti.

A jobboldali parlamenti pártok is egységesen elítélik a Gárdát. A Magyar Nemzet napilap még jóindulatúan semleges, a stréber Heti Válasz szerkesztője azonban már kezecskéjét dörzsölgetve „pocsék válasznak” nevezi a Gárdát.

A Gárda azonban nem jó vagy rossz válasz kérdése. A Gárda maga a válasz. Olyan válasz, mint az eső vagy a mennydörgés. Mint a pofon vagy a csók. Szükségszerű válasz egy nyilvánvaló helyzetre. De most félő, hogy azoknak, akik félnek az igazság fényétől, az ostoba provokációkra hivatkozva talán sikerül elhallgattatni.

Ebből a csapdából csak egy kiút van. A búzát az ocsútól el kell választani. A Magyar Gárda tíz ember akaratából jött létre, s egyetlen célja a megsérült nemzeti értékek helyreállítása. Vagy képes lesz a tíz alapító ezen az úton a Gárdát erős kézzel megtartani, vagy pedig sötét és ostoba érdekek eszközévé válik és megsemmisül.

A Jobbik most újabb butaságra készül: azon parlamenti képviselők háza előtt kíván esténként tüntetni, akik megszavazták az egészségbiztosítás magánosítását. Ez nem túl ízléses elképzelés, van benne némi lincsaroma, de ez az ő gondjuk. Az azonban viszszataszító, hogy az alapítók megkérdezése nélkül bejelentik, oda várják a Magyar Gárdát is. Hogy nyilvánvaló legyen a fenyegetés? Nos, szögezzük le, a Gárda nem verőgép. Azért sem, mert a Gárda becsületkódexében az áll, a gárdista „köteles tisztelni a magyar törvényeket és hagyományokat, a nemzeti értékeket, az emberi méltóságot, az isteni szentséget, a természet tökéletességét. Köteles védeni a gyengéket és az elesetteket, a közösség rendjét, békéjét és nyugalmát, a társadalom és a természet tisztaságát.”

Ebbe a hitvallásba a náci beszéd, a nyilas karszalag, a rasszista fellépés, a politikusok és családjuk ijesztgetése nem fér bele. A Gárda sikeresen megvédelmezte magát a szélsőbal támadásaival szemben. Most a szélsőjobb kísértéseitől kell őt megóvni. Bízom abban, hogy sikerülni fog. És akkor a Gárda felsőbb osztályba léphet.

*

Itt akartam a cikket befejezni, amikor elért a hír Csintalan Sándor megveréséről. Sajnálom őt, szörnyű dolog ilyen brutális támadást átélni, együttérzek vele. Azonban elfogadhatatlan, hogy organikusan fejlődő szenvedéstörténetéből nem csupán politikai tőkét kovácsol magának, sűrűn telenyilatkozva az egész magyar médiát, de nyílt támadásba megy át, és mit tesz Isten, az éppen aktuális Gárda-ellenes hangulatra fűzi rá a saját meséjét. Szinte azt mondaná az ember, Csintalan Sándornak vagy nagy malaca volt, hogy éppen jókor verték meg, vagy pompás idegei vannak, hogy ott a földön, vérben fetrengve eszébe jutott, előbb a Hír Tv-t kell értesíteni és csak azután a mentőket, mert ez sztori! Sztori! Sztori!

Csak a tények kedvéért szögezzük le, az elmúlt húsz évben egyetlen baloldali újságírót sem támadtak meg, pedig lett volna kit és miért. Ha nem érte fizikai támadás a legagresszívabb baloldali médiaszereplőket – neveket bőven ismerünk -, miért pont egy onnan ide átszivárgó, régi elvtársaiba is bele-belerúgó renegátot vernének meg?

A dolgot még valószerűtlenebbé teszi a meglehetősen magyartalan nevű „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg” jelentkezése, amelynek hallatán az embernek az az érzése támad, hogy viccelnek vele. A hadsereg közleményéből csak a lényeg nem derül ki, hogy miért bántalmazták Csintalant. Megtudjuk viszont, hogy a szolgáltatásért tényleg kértek pénzt, ami szerintük méltányos volt, mert úgymond „ennyi járt”. Egy könnyű verésért uszkve hétezer forint. Számla nélkül. Plusz két fotó a slusszkulcsról. Héber felirattal, hogy mindenki értse a dörgést.

*

Egy évvel ezelőtt az őszödi beszéd nyilvánosságra hozásával egy nap alatt sikerült feldühíteni a lakosságot. Az emberek az utcára tódultak, mert a beszéd arcul csapta őket. Titkosszolgálati eszközökkel több hetes utcai csetepatét provokáltak ki. A botrány következtében az önkormányzati választásokon a baloldal a feldúlt fővárosban jelentős mértékben meg tudta védelmezni állásait, így az elkerülhetetlennek látszó bukást a Gyurcsány-kormány mégis elkerülte. Most az egészségbiztosítás magánosítása, a közelgő népszavazás és az egyöntetű elutasítás látszik olyan pontnak, amelyen a kormány megbukhat. Mintha ismételné magát az idő, vagy mintha nem volna már pénz újabb forgatókönyvre: lám, ismét előbukkan az agresszív szélsőjobb és ütlegelni, fenyegetni kezd. A Gárda közben lelkesen masírozik: a statisztéria nem túl hálás szerepét szánták neki. Már csak egy alkalmas botrány kell és elszabadul az őrület… és Gyurcsány talán ismét megmenekül…

Élve alapítói jogommal, ezennel nyilvánosan felszólítom a Magyar Gárda tagjait, hogy maradjanak otthon! Felszólítom továbbá a Magyar Gárda Egyesület tagjait, hogy kezdeményezésemet a nemzeti kibontakozás érdekében haladéktalanul támogassák.

A Magyar Gárda maradjon az, aminek született, nyugodt erő.

Bencsik András

Szilánkok

Csintalan Sándor a támadóit – noha állítása szerint egyáltalán nem ismerte fel őket – kapcsolatba hozza a Magyar Gárdával. (Info Rádió) „Elindultam a lépcsőház felé, akkor láttam, hogy mint a támadó kuruc csapatok, négy fekete ruhás, fekete csuklyás fiatalember hosszú vasdarabokkal rohanva közelít felém. És azonnal ütlegelni kezdték Sanyit. […] Rühellem az antidemokráciát. Nagyon nem bírom ezeket a gárdázós, kurucinfós, tiszaeszlári vérváddal előálló, befelé forduló, bezárkózó tébolyokat. És ezt meglehetősen keményen képviselem is…”

* * *

Csintalan eljut a náciveszély elleni népfrontos összefogásig. (Klub Rádió, kérdező: Orosz József) „Én nem szeretem a festett vérzéseket. Erről a dologról is nagyrészt éppen azért beszélek, mert a rendőrség itten elkezdett rablást emlegetni, ami a világ vicce, mert ugye rablás is történt és a végén elvettek tőlem hétezer forintot, de egy ilyen helyzetben, ahol most élünk, ahol az őrület kezd elszabadulni, és az emberi agresszivitás ilyen félnáci-náci eszement szervezetekben kezd testet ölteni, ilyenkor hogy ha bármennyire is mondjuk az ember szégyenlős és nem akarja a központba állítani magát, ha hallgat, akkor mások megveretésének is megágyaz. […] Azt mondtam abban a pillanatban, amikor a Gárda megjelent, hogy először is én nekem itt most ne jöjjenek azzal, hogy mit fognak és mit nem fognak csinálni, mert ez a félkatonai szervezet teljesen nyilvánvaló, hogy attól félkatonai, hogy ugyan fegyvere még nincs, de egyébként militáns módon viselkedik. Kettő, én azt gondolom, hogy a hadisír-gondozásnak és a kultúrának az égadta világon nincsen semmi köze…” (Orosz József gúnyosan közbeszúrja, hogy a parlagfűirtás se felejtődjék el… Csintalan veszi a lapot) „…a masírozáshoz. Ja, a parlagfűirtásnak semmi köze a masírozáshoz. Ezek az emberek csak parancsokat hajtanak végre. A szabolcsi nemzetőrökön a hungarista jelvény, meg a rovásírással kiírt H betű is eléggé nyilvánvaló jelentés. Tatárszentgyörgyön elég egyértelműen ráutaló magatartást tanúsított a Gárda, hogy át szeretné venni az állam erőszak-monopóliumát, ami tilos.” (Orosz alákérdez: „Sándor, magad is megerősíted, hogy mit jelent a Magyar Gárda masírozása Tatárszentgyörgyön. Ám ezt megelőzően vajon a hazai politika meghatározó alakjai, Gyurcsány, Orbán, Sólyom miért nem jelennek meg együtt, hogy ők maguk demonstrálják, hogy ebben a parlamenti demokráciában, a III. Magyar Köztársaságban ez megengedhetetlen? Ami kijárt Szetey államtitkárnak, amikor az auschwitzi kép elé montírozták be a fotóját, rajta a rózsaszín háromszöggel, és a kormány demonstratív módon kiállt mellette, kijár-e mindenkinek? Miért nem képes erre a közös elhatárolódásra a politikai osztály egésze?”) „A sárga irigység töltött el, amikor Prágában politikai oldaltól függetlenül, együtt akadályozták meg a nácik vonulgatását.”

* * *

Jelentkezik egy ismeretlen szervezet és magára vállalja a Csintalan elleni támadást, miáltal az ügy valódi politikai tartalmat nyer, egyben igazolódik, hogy a szélsőjobb veszélyes és akár vérontásra is képes. (Közben Kóka János házánál is Molotov-koktélokat robbant valaki.) „Közlemény Csintalan Sándor a mai politikai elit tipikus figurája, minden pártnak volt már a tagja, bűnözőkkel tartja a kapcsolatot. Tény: vascsővel vertük meg, azért nem kapott többet, mert ez csak figyelmeztetés volt, nem akartuk megölni, könyörgött az életéért kétségbeesve. A verés alatt egy mondat sem hangzott el. Pénzről: szétlopták az országot az ilyenek. Ennyi járt. Bizonyításképpen csatolva vannak a képek a kulcsáról, melyen héber feliratok vannak. Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg”

* * *

Az egyértelműen náci nyilatkozat, ami rossz fényt vetett a Magyar Gárdára, a Jobbik egyik alelnökétől származik. A nyilatkozatot a Jobbik máig nem vette le honlapjáról, ami sajnos azt mutatja, hogy a párt ezzel alighanem egyet ért. (A degenerált cigány közösségek újratermelik a cigánybűnözést – Jobbik honlap, 2007. december 05.) „A cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó, ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigánybűnözés egy részét, amelyben – a vérfertőzésből származó, majd a bűn útjára lépő utódok esetében – a genetika is szerepet játszhat. A döbbenetes tény, miszerint csak Baranyában 6 vérfertőzéses esetre derült fény néhány nap leforgása alatt, felveti a kérdést, hogy látens módon milyen mértékű a vérfertőző kapcsolatból született populáció aránya a cigányságon belül, s ez a jelenség milyen összefüggésben áll az elharapódzó cigánybűnözéssel? […] Bíber József Tibor, a Jobbik alelnöke”

* * *

Levélrészletek a Magyar Gárda honlapjáról, amelyek világosan jelzik annak a társadalmi válságnak a súlyát, amelyre a Magyar Gárda tatárszentgyörgyi fellépése világított rá, de amelyet a Jobbik alelnökének náci beszéde, a nyírségi nemzetőrök nyilas karszalagjai, illetve a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg ütései sajnos tárgyalhatatlanná tettek. „Végre valaki… 33 éves vagyok és amióta szavazhatok, soha nem szavaztam egyik pártra sem. Soha nem éreztem, hogy nevem kéne adni hozzá, mert nem győzött meg semelyik párt programja. De most olyan dolgot kezdeményez a Magyar Gárda, ami engem lenyűgöz. A vidék közbiztonságára való odafigyelés és törődés hihetetlen örömet szerez számomra. Ha pártként funkcionálna a Gárda, azonnal letenném mellette a voksomat. Üdvözlök minden tevékenységet, amit a Gárda végez. Mély tisztelettel, Sz. Sz.”

„Tisztelt Magyar Gárda! A mai felvonulásuk kissé megijesztett, de ha mások is így és itt éltek volna, vagy élnének, tudnák, hogy ez valahol nekünk csak jó, hogy önök vannak és eljöttek. Személy szerint pont a cigányság miatt kellett elköltöznöm, mert nem csak ismerőseimet zaklatták és verték meg, de hozzám is betörtek, és nem tehettem ellene semmit… Remélem, a jövőben az önök segítségével talán valami változik szülőfalumban (megjegyzem: déd-, ük- és szépszüleim is itt éltek). Remélem, tényleg szebb lesz az a jövő! Tisztelettel, A. A.”

„A Szolnok megyei Jászladányon a cigányok megvertek 2 idős nénit és meg akarták erőszakolni őket. A nagynénim ott lakik. Kéthetente megy haza, mindig feltörik a házat és ellopnak valamit. Ráadásul gyerekekkel végeztetik el a munkát. Az önkormányzat és a rendőrség nem csinál semmit. Tudnátok valamit tanácsolni vagy csinálni? D. Zs.”

„T. Magyar Gárda! 2007. okt. 14-én felkerestem bérlakásomat (nem tartózkodom ott állandóan). Megdöbbenéssel tapasztaltam – akkor már a rendőrök is ott voltak -, hogy teljesen kirabolták és elfoglalták a cigányok. Azóta folyamatos levelezésben vagyok a polgármesterrel, önkormányzattal, vagyonkezelővel, rendőrséggel. Mindenki visszautasít és rám testálja a felelősséget, hogy miért hagytam ott a lakást, de ez nem hatalmaz fel senkit, hogy ezt tegye. […] A tegnapi megmozdulásuk kapcsán bátorkodtam írni Önöknek. Köszönettel, A. T.”