– A tömegkommunikáció tudatformáló, a legtöbb esetben tudatromboló hatalommá nőtte ki magát. Milyen hatása lehet a társadalomra a balliberális médiumok által közvetített és minden pozitív értéket nélkülöző devianciák sztárolásának?

– A tömegkommunikáció képviselőinek kezében valóban van hatalom, de ez nem annyira meghatározó és erős, mint amennyire a köztudat ezt gyakran látja. Ez inkább politikai minősítő befolyás, illetve bizonyos közbeszédi tendenciák felerősítése. Általában a média nem kérdőjelezi meg a pozitív értékeket, és nem hirdet negatív értéktételeket. Azt lehet mondani, hogy nem úgy, nem annyira torzít, mint ahogyan ezt sokan gondolják. Azt meg különösen nem lehet állítani, hogy sztárolná a devianciákat. Inkább úgy fogalmaznék, nem utasítja vissza őket annyira, mint azt az emberek többsége talán szeretné. És azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a devianciákat terjesztené vagy hogy a társadalomra közvetlenül káros hatást gyakorolna.

– Miért?

– Azért, mert a társadalomban egyébként sem a különböző médianyilatkozatok hatására, hanem a pozitív erkölcsi minták nyomán épülnek ki az értékek. A szülők, a rokonság, a pedagógusok, a lelkipásztorok és a baráti csoportok alakítják ki az egyén értékrendjét. Amennyiben ezek az erkölcsi, viselkedésbeli értékminták valóban megfogannak, azokat nem rendítik meg a tömegtájékoztatásban fellelhető negatív hatások. Sőt, egyfajta védekező reflexként, talán még inkább meg is szilárdul és ellentmondásra ösztönzi az ilyen egyént az erkölcsi felfogása. Nem ott van tehát a fő baj, hogy a sajtóban, a televízióban mik hangzanak el, vagy bizonyos műsorok miket sugallnak. Ugyanis attól még, hogy ha be lehetne tiltani a tisztes polgári erkölcsöt, a nemzeti érzést sértő műsorokat, megnyilatkozásokat, a hétköznapi viselkedés terén alig javulna valami. Vagyis ez önmagában kevés. Az erkölcs és a jó hirdetése sajnos lepereg az emberekről. Megtapasztaltuk mindezt az 1989 előtti világban, hiszen akkor nagyon következetesen csak az úgynevezett szocialista erkölcsiség elveit hirdették. Nem is vették komolyan az emberek. Bármilyen keserű, de történelmileg a modernizáció, a vallások politikai hatalma és következetes, szinte hézagmentes értékképviselete ellenére jutottunk el a jelenkor neoliberalizmusáig. Erre nem lehet eléggé figyelmeztetni a mai jóakaratú, jobbító szándékú gondolkodást. Látni kell, hogy leegyszerűsítés a média, bármely műsora vagy annak markáns nézetének hibáztatása. A mögötte lévő valós társadalmi erővonalakat kell vizsgálni.

– Akkor úgy kérdezzük, megvédhető-e a különösen veszélyeztetett ifjúság, az egyre korábban érő gyermek a hagyományos értékeket, erkölcsöt kigúnyoló, azokat elvető műsorok hatásától?

– Nem érzem jellemzőnek, hogy a hagyományos értékeket, erkölcsöt kigúnyoló vagy elvető műsorok lennének túlsúlyban a médiában. De ha ilyen műsorok vannak is, ezek ellen fel lehet lépni, meg kell próbálni megfelelő kritikával feldolgozni. Mint már említettem, az ifjúságra gyakorolt negatív hatást elsősorban a családok, a kis közösségek védhetik ki. Például azáltal, ha ezeket a műsorokat a fiatalokkal megbeszélik, nem tanácsolják nekik, hogy ilyeneket nézzenek. Ilyen értelemben jó kezdeményezésnek tartom, hogy a televízió ismét jelzi a korhatárt, és felhívja a figyelmet, hogy felnőttel együtt ajánlja bizonyos műsorok megtekintését. Azt sugallva ezzel, hogy a felnőtt, a szülő legyen a felelős a műsorok értékeléséért, azok elfogadásáért az adott családban, közösségben. Itt említem meg, hogy azért is vonakodom a közállapotok vagy a média ilyen értelmű sommás elítélésétől a társadalmi gondok, különösen az ifjúsági problémák vonatkozásában, mert ez egyfajta felelősségelhárító reflex. Nem én vagyok a felelős a gyermekeimért, a közösségem vagy az egyházam gyermekeiért, a média rontja meg őket, meg a balliberálisok, tessék azokat megrendszabályozni, betiltani, elítélni. Ez pedig nyilvánvalóan nem megy, nem ment 2002 áprilisa előtt sem.

– Mennyire vezethető vissza az ifjúság fogékonysága erre a tudatrombolásra, illetve mindez a viselkedésforma az iskolázottság hiányára, általánosságban a hazai oktatás amerikai típusú liberalizálódására?

– Ha az ifjúság fogékony a médiabeli hatásokra – ez még nem bizonyosodott be a vizsgálatokból, és sok jel mutat arra, hogy a valóságshow-k és az amerikai típusú műsorok inkább ellenszenvet, ellenállást váltottak ki fiatalok körében is -, az valóban nem a műsorok hatékonyságát mutatná, hanem a család, a közösség, az egyház vagy az iskola gyengeségét. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a bajok ügyében itt kell kereskedni. Egyfajta szekularizációs, liberalizációs folyamat kétségtelenül halad a fiatalság körében, aminek összetevőit, mechanizmusait meg kell ismernünk. Hosszú távon ebben bizonyosan benne van a televízió, a média hatása is, de nem direkt módon, hanem életstílusok, viselkedésmódok, kielégülési formák közvetítésén át, és ezek gyakran nem is a fellazítónak vélt műsorokban mutatkoznak meg, hanem a szórakoztatáson, a sportközvetítéseken vagy éppen a szappanoperákon át. A legnagyobb gondot abban látom, hogy sajnos hiányoznak a pozitív értékközvetítő csoportközegek, szabadidő-eltöltési módok, példaképek és tekintélyszemélyek, akik pozitív értékeket sugallnának a mai fiatal korosztályok számára. Azt legtöbbünk nem szívesen vizsgálja, hogy ez miért van és ebben mi a felnőttek közvetlen szerepe, a mi szerepünk a magunk személyes környezetében.

– Miért van az, hogy az ilyen műsorokban szereplők szülei, testvérei, barátai is oly lelkesen asszisztálnak szeretteik irányított exhibicionizmusához?

– Ma a társadalmi nyilvánosság és közélet virtuálissá vált, a televízióban való megjelenés ennek a csúcsa. Akármilyen műsorban siker a megjelenés, és ha sokan szívesen nézik az üres bohóckodást, minden érintett örül a dolognak. Ha nem így lenne, a környezete lebeszélné a fiatalokat e szokatlan, megbotránkoztató szereplésről. Nem ez történik. Ha valaki szerepet kap akár egy valóságshow-ban, a karrier útja nyílik meg előtte…

– Ahogy a sportolók előtt az 50-es években. Érezhető-e ebben az elmúlt ötven év diktatúrája, avagy ez az értékromboló manipuláció már a rendszerváltás terméke, amire nem készült fel a társadalom?

– Mint már utaltam rá, a médiában nem érzek szisztematikus vagy rendszeres értékromboló vagy manipulatív tendenciát. Vannak rossz, ízléstelen műsorok, vannak durva megnyilvánulások, de nagyon sok az értékes, nemes, színvonalas műsor is. A véletlen úgy hozta, hogy a húsvéti ünnepek hazai televíziós és rádiós műsorait láthattam, hallhattam, és szerencsére, nagyon sok értékes, élményadó adás volt köztük. Igaz, valóságshow-t már régen nem nézek, Heti Hetest nem kapcsolok be, kerülöm a sajtóbeszélgetéseket, amelyek agitálnak a jobboldali szélsőségek ellen, hiszen ezekben is a jó lenini hangnem érvényesül. De most nem vagyok köteles hallgatni. Tapasztalom, hogy ez az agitáció is visszaüt, sokakat éppen eltávolít attól, amit az ilyen műsorok el akarnak érni. Egykoron, 1989 előtt nem volt választék, egy tévé volt. Most van. Ha igaz lenne a média meghatározó szerepe, éppen a pozitív értékeknek kellene uralkodóknak lenniük, hiszen ismétlem, a műsorok nagyobb része értékeket közvetít. Antall József ravatalához annak idején közel egymillió ember zarándokolt el kimutatva nemzeti érzelmeit. A mostani választásoknál pedig látszania s érzékeltetnie kellett volna a hatását a több ezer országzászló-átadási, közösségi ünnepnek, és akkor talán nem következik be a baloldal földcsuszamlásszerű választási győzelme. Ezeken a köztudat nem gondolkodik el, pedig bármilyen fájdalmas, az ebben rejlő tények feldolgozásán át vezetne az út az értékek megértése és védelme felé is. Az elmúlt ötven év a kisközösségek szétverésén, a fortélyos félelem lelki szervülésén, a „hol lehet altiszt, azt kutatja…” lelkületen, a fogyasztói mentalitáson át rombolt és manipulált. Ebből most nehéz a polgárosodás, a személyes autonómia és érett önazonosság megtalálása. A köztudati sablonok, mondjuk a média egysíkú hibáztatása is, éppen a lelki felnőtté válásunkat, a bajokkal való tényleges szembenézést akadályozza. Ezért is hívom erre fel a figyelmet, azonkívül, hogy az ebből eredő konklúziók, cenzúra, a vétkesek eltávolítása, az úgymond megbízható, jó emberek felruházása hatalommal stb., éppen olyan üresek és hatástalanok, mint például az alkohol vagy a dohányzás betiltásának gyakran hangoztatott igényei. Jó lenne, ha megvalósulhatna, de ez gyakorlatilag sajnos lehetetlen, illetve elfogadhatatlan társadalmi ára lenne.

– Meddig tolerálható, mivel korlátozható a társadalom alapját jelentő családi kötelékek szétverését is célzó népbutító folyamat?

– Sajnos a család gyengítése nem mostani népbutító folyamat eredménye. Talán meglepődnek, de én nem is látok ilyen folyamatot. Ismét egyfajta felelősségelhárító leegyszerűsítésről van szó ebben a hiedelemben. A család szocializálós ereje körülbelül egy évszázada gyengül, ennek következményeit az integráltabb nyugati társadalmak is megszenvedik. Butaság jelenkori törésről beszélni, hiszen itt nem tudunk gyorsan intézkedni, hanem széles körű társadalmi mozgalmak, életformaváltások, szerves közösségformálódások, új és közvetlen emberi kommunikációs folyamatok kellenének. Ám ezeket sajnos nem lehet csak úgy megrendelni.

– Teljesen elveszettnek tekinthető a gyökereiben keresztény, konzervatív értékeket tisztelő magyarság?

– Nem tekinthető elveszettnek a keresztény és konzervatív értékvilág Magyarországon! Ez ma is megvan és erős. Éppen ezt kellene fejleszteni, kibontakozásában segíteni, és ezt a kibontakozást gátolja a szimpla neoliberális bűnbakolás, a média hibáztatása, mert az igazi értékvilág nagyon sok pozitív vonása egyébként megjelenik akár a rádióban, de egyes televíziós műsorokban is. Még több kellene ezekből, azonban itt a hatás sajnos nem dózisfüggő, és nem lehet infúzióban adni. Itt, hogy orvosi műszóval éljek, „vérszinteket” kell kialakítani, fenntartani. A média olyan pozitív értékeket is fel tud mutatni, amelyek léteznek és működnek, vagy legalábbis voltak és hiteles emlékekben élnek tovább. Távolról sem reménytelen a helyzet, bár természetesen a valóságos belső megújulás, megtisztulás lenne a lényeg, és akkor nem maradna el annak jótékony hatása sem.

– Milyen veszélyt rejt magában a baloldali hatalom időszakában a hazai igazságszolgáltatásnak a liberális engedékenység iránti elkötelezettsége – a drogtörvény liberalizációja, a bűnözés elterjedése, az előbbiekben említett konzervatív erkölcsiség gyengülése – a polgári világra?

– A hazai jog- és igazságszolgáltatás, a rendőrségi munka, a bűnözési helyzet gond, probléma. Ennek gyengesége bizonyosan káros a társadalomra. A drogtörvény liberalizációját sem látom olyan jelentősnek, mint ez a törvény megváltoztatása körüli időszakban tűnt. A jelenlegi törvénykezés is korlátozó, a korábbi kriminalizáció nem volt hatásos. Sehol a világon nincs jó, hatékony jogszabály a drogok ellen, sajnos itt is bonyolultak a viszonyok, és nem lehet egyszerű tiltással, büntetéssel eredményt elérni. Ez külön, nagyon komoly, alapos társadalmi vita tárgya kellene legyen. Ezen a területen is károsak a leegyszerűsítő sablonok.

– Milyen kapcsolat lehet, illetve fűződhet-e profitérdekük bizonyos kereskedelmi és bulvármédiumoknak, újságoknak a „halálosztó” kábítószer sztárolásához?

– Nem érzékelem a kábítószerek sztárolását, és nem is látok profitérdeket emögött. Az úgynevezett puha drogokat sokan kipróbálják, elsősorban fiatalok. A kipróbálással kapcsolatos megértő attitűd persze növelheti egyes lapok vagy műsorok népszerűségét. Az is lehet politikai érdek, hogy túlzott reakciókat váltanak ki az ilyesmivel, polgárpukkasztó effektust érnek el. Kimutatják, hogy a konzervatív oldal milyen merev, címkéző. Sajnos a konzervatív oldal tényleg belemegy ebbe a primitív csapdába.

– Az európai demokráciák, bár sokan ezt is megkérdőjelezik – éppen az amerikai hatás miatt, ahol a fiatalabb generációkon szinte már a teljes morális szétesés jelei láthatók – stabil értékrenden alapulnak. Nem gondolja, hogy Magyarországon a bűnözésre való felhívásnak tekinthető lágydrogok használatára, a marihuána szívására biztatás megállíthatatlan folyamatokat indít el?

– A nyugati demokráciákban is sok gond van az értékekkel, és ezek a gondok nem magyarázhatók egyedül az amerikanizálódással, vagy ahogyan a brit társadalomkritikai irodalom mondja, a „McDonald’s”-izációval. Mint említettem, a lágy drogokkal kapcsolatosan nyílt bátorító felhívás nem hangzik el, de a dekriminalizáció igénye a jelenlegi közvélemény kontextusában és a média ábrázolásában valóban jelenthet bizonyos támogatást. Ezt azonban nem tartom veszélyesnek. A legújabb közvélemény-kutatási adatok is azt mutatták, hogy inkább a társadalmi elutasítást erősítették meg – amely nálunk egyébként is nagyfokú – ebben az aspektusban. Ismétlem, a média azért nem akkora úr, hogy megállíthatatlan folyamatokat indítson el, és a puha drogok önmagukban még nem azonosak a bűnözéssel. Van tehát még védekezési tér is, de a veszély sem olyan akut, mint ezt az aggódók most érzik.

– Bízik abban, hogy a magyar társadalomban, a családokban elég erős az erkölcsi tartás, az értékek tisztelete, amivel védekezni tudnak a devianciák és az önfelszabadítást hirdető, mindent elborító neoliberalizmussal szemben?

– Bár remélem, hogy a magyar társadalomban sok erkölcsi tartás van és erősek a konzervatív értékek is, ebben önmagában nem lehet bízni. A neoliberális eszmék életmintaszerűen terjednek, a drogozás és deviáns megnyilvánulások kortárscsoportokon át, ezekkel szemben a családokat és a társadalmat aktívabb ellenálláshoz kellene segíteni. De ezt nem a médiakritikán vagy médiaszabályozáson át lehet megoldani, össztársadalmi, közösségi tevékenységet igényel.

– Egyik interjújában azt mondta: „Magyarországon él egy illúzió is – és ez az előző politikai kurzusnak (Antall-kormány – a szerk.) szerintem meghatározó, a saját túlélését károsító jelensége volt -, hogy valamiféle pozitív képpel lehet hatni a társadalomra. E törekvés megvalósíthatatlan, és ugyanaz, mint a kommunizmus. Ez vonatkozik a valláserkölcsre is, hiába próbálunk mindent elkövetni, mindent ennek a célnak alárendelni, attól nem lesz erősebb az erkölcsiség.” Ma is helytállóak ezek a gondolatai?

– A fentiek talán bővebb összefüggésbe helyezik, hogyan gondolom, hogy nem elég deklarálni, hirdetni az értékeket. Azokat élni kell, azokat a mai korra és viszonyokra újra kell értelmezni, azokat közösségek vezér-eszméivé kell tenni. Ma is úgy érzem tehát, hogy fenntarthatom ezt a véleményem, sajnos a magasztos erkölcsi elvek nem „csereszabatosak” a neoliberális eszmék hirdetésével, és a cserét sem lehet végrehajtani, de, mint mondtam, elég sok a pozitív értékmegjelenítés. Azonban, sajnos nem tud hatni a Habermas-féle értelemben vett „életvilág” közvetlen hatásaival szemben. Nyersen és konkrétan szólva, egy társadalomban, amelyben a felnőttek nagyobb hányada iszik és dohányzik, és amelyben a legális drogokat a fiatalság nagyobb része még a felnőttkor előtt kipróbálja, a kémiai anyagabúzus és függőség mintája bőségesen jelen van. Innen már logikus a lépés a marihuána és a többi könnyűdrog kipróbálása felé, és ehhez nem kell médiahír, kendermagos biztatás. A fiatalok 20-25 százaléka már kipróbálta ezeket a tiltott szereket 2002 előtt is.

– Az elmondottakat figyelembe véve a társadalom, a család, az egyén miképpen juthat hozzá a pozitív értékekhez, ha – ezt is nyilatkozta korábban – az egyházak erre nem igazán alkalmasak, az iskolák, a nevelés pedig a liberalizmus fogságában vergődik?

– Sajnos nem tudom, mi a pozitív értékek társadalmi terjesztésének útja. Ha fel is hívom a figyelmet, hogy az egyház is és az iskola is gyenge, ez nem jelenti azt, hogy ne ezeket kellene a morális megújulás bázisintézményeinek tekinteni, vagy megpróbálni azokká tenni. Értelmes párbeszéd, okos publicisztikák, a pozitív értékeket képviselő pártok türelmes építkező, fejlesztő munkája, a hiteles pedagógusszemélyiségek hatása, az egyház kiváló lelkipásztorainak, szakértőinek és laikus aktivistáinak tevékenysége a záloga a változásnak. De csodát nem lehet várni. Sok jel mutatja, hogy a fogyasztói társadalom kritikája erősödik, az emberek öntudatosabbak, sok a jó törekvés, talán ezek felerősödhetnek. Ezt mindenkinek a maga terén kell munkálni. Én például azt tehetem, hogy most elmondom a véleményem, és vállalom, hogy jobboldalinak titulálnak e fórum, a lap miatt, és fellazítónak, kripto-liberálisnak, mert nem átkozom ki egyértelműen a más nézeteket képviselőket. Az eszmék mozgása kiszámíthatatlan, Ady hasonlatával élve, a „fehér lótuszok” kivirulhatnak a szennyes vizeken is.

– A jelen magyar társadalomban durva hasonlattal élve, nehéz a „szeméttelepen” igazi értékeket találni. Változhat-e mindez az EU-ba való belépéssel?

– Van itt nálunk is érték, meg lehet találni. Az európai csatlakozás mégiscsak nagyobb szabadságot ígér, talán segíthet a regionalitás, illetve a helyi társadalom, a kisközösség értékeinek képviseletében. Elősegítheti az értékigenlő mozgalmak kibontakozását is. Ugyanakkor az Európai Unióból értékek importjára nem számítok.

– Napjaink betegségi és halálozási statisztikáit tanulmányozva látható, hogy ezek alakulását erőteljesen befolyásolják az olyan életmódbeli tényezők, mint például az alkoholfogyasztás, a dohányzás és az ifjúságot különösen veszélyeztető kábítószer-fogyasztás. Miként vélekedik erről?

– Komoly népegészségügyi problémát jelentenek a szenvedélybetegségek, a megengedett és tiltott kémiai szerabúzusok. A magam szakmai munkája évtizedek óta ezek ellen irányul, a lelki egészség védelmében. Számomra fontos tapasztalat, hogy ezek megelőzése és gyógyítása érdekében sokat lehet(ne) tenni. Meg is indultak a kedvező folyamatok a magyar társadalomban. A halálozási helyzet javulása várható, ezt éppen most mutatták ki a kutatások. De mi lesz a születésekkel? Itt is kellene változás és ezt igazán nem lehet drogkultúrára vagy liberalizációra fogni.

– A neoliberális oldal azt mondja (lásd: „Kendermag-ügy”), a lágy drogok kevésbé ártalmasak, mint az alkohol, ráadásul árban is hasonlóak. Ön mit gondol erről? Lehet-e ilyen összefüggésben vizsgálni a kérdést?

– A drogfogyasztásban valóban tükröződik a társadalom sokféle diszharmóniája, de közvetlenül mégiscsak a felnőtté válás bonyolultsága, megnehezülése, a család és a rokonsági, közösségi rendszerek meggyengülése vagy a fiatalok lelki traumatizációja a közvetlen oka a folyamatos fogyasztásnak vagy hozzászokásnak. Itt meg kell említeni, hogy a kipróbálók többsége szerencsére valóban nem lesz tartós fogyasztó.

– Igaz-e az a megállapítás, hogy a narkózás oka a társadalom ellentmondásaiban keresendő?

– Igen, nagyon sok szabályszerűséget ismerünk e téren, de a helyzet részletezése nagyon messzire vezetne.

– Lehet-e ennek oka egyes rétegekben, vagy az egyénekben erőteljesebb?

– Ahogy már beszéltünk róla, a jó családi háttér egészséges személyiségfejlődést munkál, és így kevesebb az olyan feszültségforrás, a mesterséges élmény, pontosabban az izgalomigény, amely a rendszeres fogyasztás felé tereli a kipróbálót. A megfelelő családi háttér nem is engedi annyira a drogfogyasztó kortárscsoport hatása alá kerülni a fiatalt.

– Mennyiben befolyásolja a családi háttér azt, hogy a fiatal csak kipróbálja a kábítószert vagy idővel már él is vele, vagyis függővé válik?

– A drogkipróbálás és -fogyasztás a serdülőkor és a fiatal felnőttkor jellegzetes viselkedésmódja. Részben a felnőtté válás nehézségei, részben a kortárscsoportok erős hatása az ok, de van olyan motívum is, hogy a fiatal nemzedékek elhatárolódnak a korábbi értékektől. A drog a lázadás egyfajta szimbóluma is, ám ez a lázadási igény hamar lecseng, sokszor az erős tiltás inkább konzerválja, mintsem elmúlását segítené.

– Hány éves korosztályban a legjellemzőbb a drogfogyasztás?

– A fogyasztás, a hedonizmus, az önmegvalósítás és autonómia, a csúcsélmények keresése ma a társadalmi közhangulatban valóban alapdallam, ami sok vonatkozásban megjelenik, erre építkeznek a reklámok, a modern zenedarabok, dalok. Nem médiaajánlatból kapják ezt az emberek, a média ezeket csak tükrözi. Kétségtelen, hogy ehhez illeszkedik a drog ígérete, hiszen az gátlásokat old, „utazást” jelent, segíti a beolvadást a társaságba, csoportba.

– Manapság a reklámok, a dalszövegek folyamatosan azt sugallják, vagy egyenesen nyíltan hirdetik: Élj a mának! Légy önmagad! Vesd le a korlátaidat! Nem gondolja, hogy ezek olyan sajátságos önmegvalósítási ajánlatok, amelyek kivitelezéséhez némelyek a drogot használják segítőként?

– Mindenki tehet ezért, politikai síkon a megelőzés intézményrendszereinek kifejlesztését és működtetését lehet segíteni, egyénileg pedig mindenki felelős a környezetéért, hiszen foglalkozni kell a gyerekekkel, ha a drog ellen fel akarjuk készíteni őket.

– Végezetül, alkohol vagy drog?

– Az alkohol ártalmai nem mentik a drogok ártalmait, ha egyszer a társadalom megengedte az alkoholt, abból nem következik, hogy helyes a drogok felszabadítása, de az alkoholt nem is lehet kiváltani drogokkal. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol a puha drogokhoz könnyen hozzá lehet jutni, ott a fiatal droghasználók isznak is, illetve az alkoholfogyasztók azért a droghoz is nyúlnak. Nem szabad elfelejteni, hogy az alkoholnak a nyugati kultúrákban évszázados szerepük van, az alkoholtermelés a földművelő életforma része, ezt kender- vagy máktermelésre átcserélni nem lenne egyszerű. Szóval, ez az érv nem sokat jelent a gyakorlatban.

* * *

LEXIKON

Buda Béla orvos, pszichiáter. 1939-ben született Budapesten. T.: BOTE, 1957-63. É.: 1967-78. pszichiáter a Fővárosi Pszichoterápiás Módszertani Központban, majd az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben, 1978-95. a Sportkórház pszichoterápiás osztályvezetője, 1992-95. a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatója, 1995- a SOTE Magatartástud. Intézet igazgató-helyettese, a kommunikációs részleg vezetője. A Nemzeti Drogmegelőzési és Módszertani Kutatóintézet tud. ig. 10 évig a KSH társad.statisztikai főosztályának munkatársa mellékállásban. 25 évig az Orvosi Hetilap szerk. 1968- rendszeresen tart előadásokat nemzetközi szakmai rendezvényeken. 1984-94. a Magyar Pszichiátriai Társ. alelnöke, 1986- 91. a Psychiatria Hungarica, 1992- a Pszichoterápia, 1993- a Szenvedélybetegségek főszerk. 1991-92. a budapesti magisztrátus tagjai. A Soros Alapítvány alkotói díja (2001). Nős, két gyermek édesapja.