Közös félelme az MSZP-nek és az SZDSZ-nek az előre hozott választások megtartása – állítja az MNO-nak Simon János. A politológus szerint mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy erre ne kerüljön sor, az időhúzásra játszanak. Akár visszamegy a koalícióba, akár külső támogatóként segíti a szocialistákat az SZDSZ, minden bizonnyal olyan kommunikációt követnek majd, amelynek lényege: „mi vagyunk a haza megmentői”, ezzel párhuzamosan pedig igyekeznek feledtetni a társadalommal, hogy „voltaképpen ők idézték elő a csődöt”. Simon biztosra veszi, hogy a választások előtt újfajta kommunikációval rukkolnak majd elő.

Gyurcsány szombati bejelentése után az előre hozott választások szükségességéről beszélt lapunknak Fricz Tamás is. Azonnal óriási tömegben kellene az utcára vonulni és tiltakozni a most kibontakozó oligarchikus mutyizás ellen – ezt már Bogár László jelentette ki, s beszélt arról is, erősen felgyorsulhatnak az eddigi negatív folyamatok.

Nem lehet tudni, hogy konkrétan milyen program mentén akar az új kormány működni, de mindenképpen megszorításokra kell számítani – ezt valószínűsíti Simon János, aki úgy látja: marad a fiskális szemlélet, a „mit honnan vegyünk el” gondolkodás. Kérdés az is – folytatja a politológus –, hogy maguk a szocialisták meddig mennek el a nadrágszíj meghúzásában. Emlékeztetett az MSZP utolsó szavazóbázisára, ugyanis a nyugdíjasokat minden intézkedés különösen érzékenyen érinti. Fennáll a veszélye a politológus szerint annak is, hogy a szocialisták pártérdekek mentén akarják a struktúrákat átalakítani, megtartva a még megmaradt szavazóbázist, ugyanakkor figyelmen kívül hagyva egy modern, 21. századi társadalom igényeit.

Abszurd a helyzet: azok akarják megfogalmazni az ország helyzetét javító intézkedések irányát és mértékét, akik tönkretették azt – jelentette ki az MNO-nak Csath Magdolna. A professzor asszony emlékeztetett rá, hogy amióta 2004-től Gyurcsány vezette a kormányt, az ország „minden társadalmi és gazdasági mutató tekintetében erős lejtmenetbe kezdett”. A közgazdász szerint már akkor bizonyították, hogy „nincs meg a szükséges tudás és szakértelem ahhoz, hogy megfelelően irányítsanak egy nemzetgazdaságot”. Erre a kedvezőtlen alaphelyzetre jött a pénzügyi válság – hívja fel a figyelmet Csath. Súlyos gond – folytatta –, hogy sem a válság kezdetén, sem jelenleg nincs tervük arra, mit is kellene tenni.

Arra is gondolni kellene már, hogy melyek azok a lépések, amelyeket annak érdekében kellene megtenni, hogy amikor a krízis véget ér, akkor „legalább a volt szocialista országokkal együtt álljunk a rajtkőhöz, ne pedig utolsóként” – állítja a közgazdász.

A nemzetközi pénzpiacok, a társadalom és a magyar vállalkozások előtt is teljesen egyértelmű, hogy ez a kormány és Gyurcsány teljesen alkalmatlan a kormányzásra. Csath Magdolna szerint senki sem gondolhatja komolyan, hogy majd azok orvosolják a kialakult helyzetet, akik eleve felelősek érte. Kritikával illette a Reformszövetség tervezetét is, „ugyanis nincs benne szó a magyar társadalomról”, maga a tömörülés is „a nemzetközi pénzvilág, illetve a magyarországi nagytőke” összefogása. Nem foglalkoznak a gazdasággal, például azzal, hogy miként lehetne versenyképessé tenni, csak a költségvetésre figyelnek, annak is különösen a kiadási oldalára – teszi hozzá a közgazdász.

Hol szerepel a Reformszövetség koncepciójában a társadalom, vagy a hazai kis- és közepes vállalkozások? – teszi fel a kérdést Csath Magdolna, aki szerint bizonyos körök, érdekcsoportok, cégek jól járnak, de mindenki más csak vesztese lesz ennek a fajta politikának. A szakértő lehetséges megoldásként a munkahelyteremtést látja, hogy a képzett munkaerő ne hagyja el az országot.

(MNO)