Csendes körmenetet tartottak a Házsongárdi temető megmentéséért
A csendes menet több száz résztvevője a néhány hete ismeretlen tettesek által fáradt olajjal leöntött iktári Bethlen-kriptához, majd Nagy Gyula református püspök nemrég restaurált sírhelyéhez vonult.
(MTI Fotó: Biró István)
Ezt követően Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi regionális elnöke és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke közösen ültetett el két facsemetét. Oda, ahonnan a pécsi kistérség polgármesterei által ültetett csemetéket néhány hete eltüntették.
A faültetést követően a történelmi magyar egyházak képviselői mondtak imát a Házsongárdi temető megmentéséért. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Adorjáni Dezső, az Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Kovács Sándor címzetes kanonok, kolozs-dobokai főesperes és Rüsz-Fogarasi Tibor unitárius esperes emeltek szót a kegyeletsértések, a műemlékgyalázások és a gyűlölködés ellen.
Az imák után Bogdán Zsolt színművész nyilatkozatot olvasott fel magyar és román nyelven. Ebben az esemény résztvevői tiltakoztak a Házsongárdi sírkert tönkretétele ellen.
A kétnyelvű petíció aláíróihoz bárki csatlakozhat a világhálón, amelyet a kezdeményezők eljuttatnak a kolozsvári polgármesteri hivatalhoz, valamint az illetékes romániai és nemzetközi szervekhez.
A lap emlékeztet arra, hogy a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium Kolozs megyei igazgatósága és az általa felkért szakértők már megkezdték a kolozsvári Házsongárdi temető műemlék sírjainak a felmérését. Az akció célja a lehető legmagasabb fokú védelem biztosítása a több mint 400 éves temető számára.
A sírok őrzése és karbantartása jelenleg a kolozsvári önkormányzat felelőssége – írja a Krónika.
(MTI)