– 1989-ben az akadémiai kutatói pályáját feladva, édesapja mellé állt a Béres cégnél. Az erős családi kötelék vagy a kötelesség vezette erre a döntésre?

– Elsősorban az erkölcsi kötelesség. 1977-ben, amikor vegyészként végeztem az egyetemen, a Béres csepp körül turbulens jelenségek voltak éppen. Akkor, pályakezdőként atyám nem kívánta, hogy mellé álljak. 1989-ben más volt a helyzet. A kutatói pályafutásomból eltelt 12 év, sok tekintetben felkészültebb voltam. Úgy gondoltuk, hogy a rendszerváltással egy új helyzet áll elő, atyám a saját kezébe tudja venni a sorsának az irányítását.

– Édesapja a burgonya és a dohánylevél betegségeit kutatta. Hogyan találkozott ez az út a Béres csepp gondolatával?

– Édesapám a gödöllői Agrártudomány Egyetemen elvégzése után, 1964-ben a Nyírség Mezőgazdasági Kutató intézetbe került, ahol a dohány- és a burgonyabetegség tüneteivel foglalkozott. Atyám ezen a téren elég hamar rátalált a nyomelem-útvonalra. Megfigyelte, hogy a burgonya ellenálló képességét nagymértékben meghatározza, hogy a növény a szükséges nyomelemekkel megfelelően ellátott-e. Felfedezte, hogy a táplálékkal jól ellátott burgonya nem lesz vírusbeteg. A nyomelemekkel akkoriban még nagyon keveset foglalkozott a világ.

– Hogyan került édesapja a humán területre?

– Nagyon foglalkoztatta az a gondolat, hogy a növények egészségvédelmében elért sikerei vajon az állatok, illetve az emberi szervezetekben is igazak-e. A kisvárdai járási kórház laboratóriumában nagyon sok vizsgálatot végzett. Az volt a hipotézise, hogy az embernél jelentkező számos betegség, mint az étvágytalanság, cukorbetegség enyhülhet, ha a betegek a létfontosságú nyomelemekből megfelelő mennyiséget kapnak. Rengeteg szisztematikus mérést, vizsgálatot végzett, melyek eredményeként elkezdett különböző nyomelem-kompozíciókat adni az embereknek, akik ezektől valóban jobban lettek.

– Nem volt ez veszélyes?

– Nem. Ezek létfontosságú nyomelemek voltak, vagyis ezekre mindenkinek szüksége van. Csak éppen ezekkel addig nem foglalkozott az orvostudomány eleget.

– Miért nehezedett rá ekkora szakmai és politikai nyomás?

– A mezőgazdasági szakma elfogadta a tudományos eredményeit. Az onkológia és a politika haragját akkor vívta ki, amikor az emberek rosszindulatú daganatos betegségeivel, azok okaival, illetve a gyógyítással kezdett foglalkozni, ráadásul nagyon bíztató eredményeket felmutatva. Támadói úgy gondolkodtak, ha New Yorkban, Washingtonban és Londonban nem tudnak mit kezdeni ezzel a betegséggel, akkor hogy jön ahhoz egy krumplis ember Szabolcsban, hogy talál rá gyógymódot?

– Miért nem lehetett szabadalmaztatni a cseppet?

– Ez elképzelhetetlen volt a szocializmusban. Minden közösségi tulajdonban volt, az embernek nem volt kutatói szabadsága. A találmány az intézményhez, a gyárhoz tartozott. Atyám magatartása renitensnek számított, ő az igazának tudatában járta a maga útját, ami sokaknak nem tetszett. Kuruzslás vádjával meghurcolták, a laborját lezárták, házkutatást végeztek nála a hetvenes évek második felében. A politika már akkor is átszőtte az egész társadalmat.

– Aczél György pénzt is kínált volna az édesapjának, hogy elhagyja az országot.

– Aczél elvtárs az akkori Magyarországon mindenható volt a kultúra és a tudomány területén. Legszívesebben az országhatárokon túl látta volna atyámat, a szó szoros értelmében ki akarta ebrudalni az országból. Azt mondta neki egy beszélgetés során, hogy ad pénzt, szabad elvonulást, menjen külföldre. Atyám azt válaszolta neki: „Aczél elvtárs, nekem ez az ország nem átjáróház, mint önnek. Előbb fog ön külföldre menni, mint én.” Az ügy pikantériája az, hogy atyámnak lett igaza, Aczél később Bécsben halt meg.

– A nagy ellenállással szemben egy társadalmi összefogás is kibontakozott az édesapja mellett.

– Gyorsan terjedt a hír, hogy van egy gyógyító ember Szabolcsban, akinek szerétől gyógyulnak a betegek. Emlékeim szerint a humanisták közül először Ratkó József figyelt fel rá, aki már akkor országos hírű nagykállói költő volt. A hír eljutott később a szintén szabolcsi Balczó Andráshoz és Kósa Ferenchez is. Kósa 1976-ban kezdte forgatni, majd 1986-ban fejezte be az Utolsó szó jogán című dokumentumfilmet, ami a Béres csepp történetét dolgozza fel. A filmforgatáshoz nem kellett sok pénz, de sokat segített az ügynek, hogy Pozsgay Imre, aki 1976 környékén többek közt kultuszminiszter is volt, az ügy mellé állt. Később Illyés Gyula, Csoóri Sándor és Nagy László is felsorakozott atyám mellett. A film tíz évre fekete dobozba került, és csak 1986-ban engedélyezték a befejezését. 1987 februárjában a tavaszi filmszemlén mutatták be a Kongresszusi Központ Pátria termében, körülbelül 1300 néző előtt. Hatalmas siker volt.

– Mennyire látták a gyakorlatban eredményét ennek a társadalmi kiállásnak?

– A társadalmi nyomásnak az lett az eredménye, hogy 1978-ban a Béres cseppet elkezdte gyártani a Herbária. Így legalább az emberek hozzá tudtak jutni a készítményhez. Ez óriási könnyebbséget jelentett atyámnak, akit addig tömegesen rohamoztak meg a betegek. Hozzá kell tennem, ő mindenkinek ingyen, ellenszolgáltatás nélkül, elhivatottságból adta a szerét. 1987-ben már érezhető volt a politikai változás előszele. Abban az évben megalakult a Béres Alapítvány, amelynek az volt a célja, hogy bizonyos vizsgálatokat végeztessenek el a Béres cseppel, hogy végre hivatalosan is kiderüljön az igazság. 1989-ben, a rendszerváltás idején aztán megalakulhatott a Béres Részvénytársaság, ami a Herbáriától visszavette a gyártási jogokat. Új időszak kezdődött az életünkben.

– 1989-ben hogyan lehetett a bizonytalan piaci körülmények között megmaradni?

– A Béres csepp népszerűségének kedvezett, amikor a Magyar Televízió a mozibemutatót követően műsorára tűzte a dokumentumfilmet 1989 szeptemberében. Így szinte egy csapásra országos ismertségre tett szert az egész história. A maihoz képest a piac sokkal fejletlenebb volt, kevesebb áruval és kevesebb tülekedéssel. A cégünk magántőkéből indult el, sok pénzünk nem volt, és igazából mi is akkor tanultuk a kapitalizmust, messze nem voltunk profi szervezet.

– Önök mint a legnagyobb magyar tulajdonban lévő gyógyszergyártó cég mennyire nézik jó szemmel a mai piac mindenhatóságát?

– A vadkapitalizmust és a tőke mindenhatóságát korlátozni kellene. Ma már jól látszik, hogy a korlátok nélküli szabadpiac nem tud mindent megoldani. Sőt nagyon komoly problémákhoz vezet. Vegyük például a patika-liberalizációt. Rengeteg új patika nyílt, főleg külföldi tőkével. És mi lett? A patikák öldöklik egymást a nagyvárosban, majd sorra omlanak össze, ugyanakkor a kisebb településeken ellátási zavarok keletkeznek. Akik mögött nagytőke áll, fenn tudnak maradni még veszteség árán is egy ideig, de akik csak abból élnek, amit megkeresnek, azoknak sok esetben csak a tönkremenés marad.

– Mi a helyzet a gyógyszerek állami támogatásával?

– Az államnak korlátozott a teherbíró képessége. Ha ez csökken, akkor az állam egyre kevesebb támogatást tud adni az embereknek, egyre kevesebbel tud hozzájárulni a gyógyszerek árához, vagyis csökkenti a támogatást és ezért a gyógyszerárak növekednek. Ma a korábbiakhoz képest egyfajta visszarendeződésnek vagyunk tanúi, hiszen a támogatások csökkennek. A betegségmegelőzést, a vitaminszerű készítményeket az állam nem támogatja, csak az életmentő készítményeket. Ez korábban is így volt, ami egyfajta szemléletmódot is mutat. Mi a voksunkat az egészségmegőrzésre és a megelőzésre adtuk. Sokkal olcsóbb és hatékonyabb, ha az egészségünket őrizzük meg, mintha a már kialakult betegségünket gyógyítjuk. A Béres csepp nem életmentő szer, hanem életminőséget javító szer. A társadalomba sulykolni kell, hogy az elsődleges feladat a betegségek megelőzése kell hogy legyen, és mindenki itt tehet a legtöbbet saját egészsége érdekében. Ezért hihetetlenül fontos az ifjúság egészséges életmódra való nevelése.

– Az egyik felhívásuk mottója, „Legyen az egészség hungarikum”. Mit jelent ez pontosan?

– A Béres Egészség Hungarikum Programunkban használjuk ezt a szlogent. Mindenki tudja, hogy ma a betegség jellemzi a magyar társadalmat. Mi azt a célt tűztük magunk elé, társadalmi és nemzeti elkötelezettségből kiindulva, hogy a magunk lehetőségeit és tudását az egészségvédelem szolgálatába állítva, segítsük a társadalmunkat ebből a gödörből kijutni, legyünk mi az egészségesek társadalma, váljék az egészség hungarikummá. Büszkének kell legyünk a saját egészségünkre, miképpen egy svéd büszke tud rá lenni. Az egészség persze sok összetevőből áll, és természetesen van, amin az ember nem tud változtatni. De amin lehet, azt meg kell tenni. A program hasznos tanácsokkal, felvilágosító munkával és a közösség erején alapuló egészségfejlesztéssel próbálja az embereket ösztönözni, hogy mindenki, lehetőségeihez képest, közelebb kerülhessen az egészséges életmódhoz.

– A hungarikumok egy tárgyiasultabb formájával, a tokaji borral is foglalkoznak.

– Valóban, már 6 éve működtetünk egy borászatot Tokaj-Hegyalján, Erdőbényén. Magyar emberként kötelességemnek tartom azt is, hogy egy világon egyedülálló sajátossággal bíró nemzeti kincsünk felemelkedését lehetőségem szerint támogassam. Boldog vagyok, hogy megadatott nekem, hogy immár a Béres csepp, a Béres Egészség Hungarikum Program mellett, egy harmadik hungarikumot is szolgálhatok. Hungarikumot szolgálni, értékeit, hírnevét, rangját építeni megtisztelő, nemes és egyúttal felelősségteljes feladat.

Usztics Anna