Csoda az erdő szélén

Három malomban négy nővér és számos elkötelezett munkatárs tartja életben a Füzes család szellemi és tárgyi hagyatékát, ami a famíliában már több mint egy évszázada nemzedékről nemzedékre száll. Az Orfűi Malmok épületegyüttesében a szakemberek vezetett túrák során három teljesen eltérő technológiájú és funkciójú malmot mutatnak be, naponta több alkalommal.

Gabonaőrlő vízimalmok még a II. világháború idején is működtek hazánkban, így nagyobb eséllyel maradtak fenn, mint az ekkorra már elavulttá vált, állati erővel hajtott szárazmalmok, amelyekből csak elvétve találunk néhányat. Eredeti formájában azonban egyetlen vízi meghajtású papírmalom sem vészelte át az elmúlt évszázadokat, az orfűi változat rekonstrukció alapján készült. Többek között ezért is egyedülálló az a helyi kultúrmissziós tevékenység, amelyet a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége idén Az Év Tájháza elismeréssel díjazott.

Négy nővér a tradíciókban

Az Orfűi Malmoktól az Orfű-patak medrét követve pallóval kiépített romantikus tanösvény vezet a védett égerlápon át a Mecsek legnagyobb hozamú vízfolyása eredetéhez, a Vízfő-forráshoz. A borostyánnal benőtt magas sziklafal aljában felszínre törő patak mögött lévő hasadékbarlang-rendszert a karsztvíz tágította ki.

A forrás mellett a 70-es években emelt bizarr külsejű, tulipánt formázó betonkolosszus, a Forrásház áll, amely ma már használaton kívüli műemlék, egykor a forrás vizének hasznosítására hozták létre. Szivattyúk segítségével innen emelték át a patak vizét a szomszédos völgybe, hogy a karsztvízzel Komló és Orfű lakosságát, valamint a környék nehéziparát szolgálják.

A víz energiáját ezen a vidéken már évszázadokkal ezelőtt is használták malmok működtetésére. Az Orfűi Malmok ennek az épített örökségnek az ipartörténeti emlékeit őrzi az utókor számára, miközben tradicionális mesterségek szellemi és tárgyi hagyatékát is bemutatja az érdeklődőknek.

– A Baranya vármegyei sásdi malmukban már a dédszüleim felmenői is gabonát őröltek, így a molnármesterségnek évszázados hagyománya van a famíliában – meséli Füzes Kata, aki nővérével, Petrával együtt a családi vállalkozás legaktívabb tagjai. – Az orfűi vízimalmot három évtizeddel ezelőtt nagyapám és édesapám tette működőképessé, mialatt a múlt örökségének éltetése is a szenvedélyükké vált csakúgy, mint nekünk, gyermekeiknek. Petra nővérem a papírmalmot vezeti, Veronika húgom az asztalosmesterséget tanulta ki. Nemrég felújított fogadóépületünk, a Garat kiszolgálópultjának díszburkolata például az ő keze munkáját dicséri. Orsolya a közeli Abaligeten gyümölcsöt és zöldséget termeszt, a kertészetéből származó friss alapanyagok a Pajtapékségbe és Sütiműhelybe kerülnek, amelyet jómagam néhány vargabetű megtétele után cukrászként irányítok. Sokszor eszembe jutnak néhai édesapám szavai, aki találóan szokta volt mondogatni, hogy „bedarált minket a malom”.

Hengerszékes vízimalom

A nem közvetlenül a patakpartra épült vízimalom kereke már a XIX. század második felében is a malomárkon keresztül mesterségesen idevezetett vízzel működött.

– 1970-ben múzeumalapítási céllal, államosítás kori állapotában állították helyre a malmot, aztán több mint két évtizeddel később édesapámék gondozásába került – meséli Füzes Kata. – A rendszerváltás után lényegében az ő orfűi kezdeményezésük nyomán indult el Magyarországon az épségben megmaradt vízimalmok felkutatásának és megóvásának mozgalma. A 90-es években édesapám még helyben őrölt lisztből sütötte a kenyeret, de az ipari tömegtermelés megerősödésével a kiváló minőségű kézműves lisztet háttérbe szorították az adalékanyagokkal feljavított olcsóbb termékek, így a saját búzából történő termelést felváltotta a bérőrlés. Bár a malom még most is működőképes, édesapám halála óta lisztet már nem őrölünk benne, de édesapám technológiai újításokkal modernizált különleges kenyerét, a Petya cipót ma is áruljuk fogadóépületünkben, a Garatban. Ha élne, hatalmas elégtételt jelentene számára, hogy a munkája beérett, a magas nívójú kovászolt kenyér újra reneszánszát éli, ami nyilvánvalóan nekünk is nagy örömünkre szolgál.

Az egykori malomköveket felváltó, hengerszékes technológiával működő, több mint százéves patinás gépek méltóságteljesen sorakoznak a malomban, hogy a régmúlt időkről és a mára már kissé elfeledett, de egykor nagy tiszteletnek örvendő foglalkozásról, a molnár mesterségéről meséljenek a fiatalabb nemzedéknek.

A malom mellé épített hajdan háromosztatú parasztházat, a szépen helyreállított zöld tornácos molnárlakást napjainkban az Orfűi Kézműves Egyesület használja alkotóházként.

Szárazmalom és olajprés

Az 1800-as évek első felében épült, Mekényesről idetelepített szárazmalom járgánykerekét egykor lovak vontatták, de állati erő híján olykor embereket is befogtak a munkára. Mivel a hatalmas szerkezet mozgatását a látogatók bátran kipróbálhatják, mi is teszünk egy kísérletet. A 9 méter átmérőjű masina mozgatásához három felnőtt fizikai erejére van szükség…

Miközben a döngölt padlón lassan araszolunk körbe-körbe, megtudjuk, hogy a találékony mekényesi molnár igyekezett több lábon állni, ezért a gabonaőrlés mellett olajpréselést is vállalt. Mivel az asszonyok akkoriban zsírral főztek, az előzetesen megpörkölt kender-, napraforgó-, gyalogbodza-, len- és tökmagból sajtolt olajat nem nagyüzemi fogyasztásra, hanem gyógyászati célra szánták, orvosságként fogyasztották, de lámpaolajként és kenőanyagként is alkalmazták. A magvakat összeroppantó hatalmas, egyenként másfél tonnás, hat méter hosszú présgerendák impozáns látványt nyújtanak, a több száz éves tölgyfák jó eséllyel még Mátyás király idejéből származnak.

A szárazmalomban elhelyezett kis kézi malomkővel magunk is megőrölünk és átszitálunk egy maréknyi magot. A pár perces munka ugyan nem túlságosan megerőltető, de ha figyelembe vesszük, hogy azon a vidéken, ahol nem volt malom, a napi több órán át tartó kézi őrlés a háziasszonyok mindennapi életének szerves részét képezte, már nem tűnik olyan szórakoztatónak…

Korhű papírmalom

A patakparton 2016-ban a már korábban elpusztult Baranya vármegyei hirdi papírmalom mintájára épült fel a tájba szervesen illeszkedő, terméskővel borított orfűi papírmalom, amely az egykor virágzó mecseki kézműves papírgyártásnak állít emléket.

– A malmok régen sokféle funkcióval bírtak és bár a köztudatban gabonaőrlésre szolgáltak, szerepük ennél szélesebb körű. A kerékmeghajtású szerkezetekkel – amelyeket vízzel, széllel vagy állati erővel forgattak – nemcsak lisztet, de fűszereket, papírt, fűrészárut, sőt puskaport is előállíthattak – sorolja Füzes Kata.

A papírmalomban tett sétához különleges hangulatot nyújt a kintről beszűrődő Orfű-patak egyenletes ritmusú csobogása. A rekonstruált malom berendezését Balázs György néprajzkutató segítségével korhűen állították össze, de számos gépet Füzes Petra hozott Hollandiából, ahová a magyar népmesék világát idézve fiatal lányként indult el mesterséget tanulni. A hágai Művészeti Akadémia sokszorosító grafika szakán neves mesterek tanítványa volt, később a felkelő nap országában megismerkedett a japán papírkészítés technikájával is, de majd két évtizedes külföldi tartózkodás után a szíve hazahúzta a szülőföldjére.

A múzeumtúrán megtudjuk, hogy a nagyüzemben előállított termékektől eltérően a kézműves papír nem fából, hanem főként a len rostjaiból és a kender háncsából készül. A növényi rostokból a vízikerék által meghajtott zúzómű állítja elő a pépet, ami a vízzel teli merítőkádba kerül, ahonnan merítőszita segítségével emelik ki, hogy préselés és szárítás után elnyerje végső formáját.

A patakmalom élő műhelyében többek között könyvkötők, restaurátorok és könyvtárak számára, illetve művészi alkotások céljára készítenek vízjeles, minőségi termékeket.

A kortárs alkotók a papírmalom grafikai műhelyében izgalmas képzőművészeti projektek segítségével valósíthatják meg elképzeléseiket. Az évszázados mesterségbeli tudás hagyománya így él tovább és kapcsolódik össze a kortárs művészetekkel. Az egykor sorsára hagyott birtokon a Füzes lányoknak köszönhetően évente nyolcezer látogató élheti át a nem mindennapi élményt.