Csodák nyomában

A szentek tisztelete a kereszténység korai időszakában a vértanúk kultuszából fejlődött ki. A IV. században, a római kori keresztényüldözések végével aztán már a kiemelkedően példás keresztény élet is elegendő lett a szentté avatáshoz. A titulust szerzetesek, apácák, remeték és az egyházi hierarchia egyéb képviselői mellett uralkodó családok tagjai is megkaphatták. Így lett szent többek között a magyar I. István, akit hittérítői-uralkodói erényei alapján mint népének apostolát, a helyi egyház megszervezőjét és a szükséget szenvedők pártfogóját emeltek a szentek sorába.

A középkor végén rögzített és rendszerezett kanonizációs gyakorlat 1588-ban a Rítuskongregáció keretében intézményesült (ma Szentté Avatási Ügyek Kongregációja), amelynek székhelye a vatikáni XII. Piusz téren található. A boldoggá és szentté avatások legfőbb döntéshozója és egyedüli bírája a pápa.

A boldoggá avatás mint a szentté avatás előfeltétele a XVI–XVII. században lett gyakorlat. Az új intézmény bevezetésének a célja az volt, hogy a túlontúl lassú kanonizációs eljárás lefolytatása közben, belátható időn belül megtörténjen egy „fél szentté avatás”, amely lehetővé teszi a tiszteletre méltó jelölt bizonyos korlátok közötti nyilvános egyházi tiszteletét (lásd keretes írásunkat). A régi kanonizációs eljárásoknak már az elindítására is évtizedeket kellett várni. Azóta viszont, köszönhetően II. János Pál és XVI. Benedek pápa rendelkezéseinek, erre ma már az illető halála után öt évvel is sor kerülhet. Sőt, olykor még ennél is hamarabb. Kalkuttai Szent Teréz (1910–1997) ügyét halála után a szokásos öt helyett egy évvel nyitották meg, II. János Pál pápa szentté avatási eljárása pedig, ha nem is „santo subito” (azaz ’legyen szent azonnal’ – ahogy a több százezres tömeg skandálta a pápa temetésekor), de még halálának évében elindult.

Ha az illető halála után több mint harminc évvel veszi kezdetét a procedúra, a késlekedést meg kell indokolni a Szentszék számára. Ebben Magyarország különösen érintett, hiszen a kommunizmus alatt a Szentszékkel való kapcsolattartás korlátozott volt, így több eljárás csak a rendszerváltás után kezdődhetett meg. Így volt ez például Boldog Apor Vilmos püspök esetében is: az ő eljárása 1946-ban indult meg, de 1949-ben fel kellett függeszteni, és érdemben csak 1989-ben folytatódhatott.

Csodák nyomában

A Magyarországi Mindszenty Alapítványt maga a névadó hozta létre 1972-ben, hogy könyveit kiadja, és ezek bevételéből a keresztény magyar karitatív és kulturális intézményeket támogassa. A rendszerváltozást követően aztán a szervezet tevékenysége kiszélesedett, Mindszenty József bíboros boldoggá és szentté avatási ügyének hivatalos kezdeményezője és finanszírozója és más magyarok ügyeinek segítője lett. Kovács Gergely okleveles posztulátor, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány képviselője budapesti irodájában foglalkozik a szentek és boldogok csodáival is, 2017-ben könyvet is írt ezekről.

– Mivel ez egyházjogilag szabályozott megbízatás, úgy is mondhatnám, hogy én egyfajta „ügyvéd” vagyok, aki az adott ügyet képviseli az illetékes főpásztor előtt. Hivatalosan a latin szó is azt jelenti, hogy „kérelmező”. Az eljáráshoz kapcsolódó munka nagy része egyházmegyei szinten zajlik, de ez nem jelenti azt, hogy ha római fázisba kerül egy ügy, akkor a helyi posztulátornak nincsen feladata, mert továbbra is segítjük a kinti munkát, később pedig részt veszünk a boldoggá avatási szertartás előkészítésében, megszervezésében – mondta a Demokratának Kovács Gergely.

A posztulátor feladatai alapvetően három szegmensre oszthatók. Van egy kutatói része, amikor is megismerik a posztuláltat, tanulmányozzák az alapvető és a róla szóló szakirodalmat, levéltári anyagokat, illetve kapcsolatot tartanak azokkal a kutatókkal, akik a jelölttel foglalkoznak. A másik részét a konkrét posztulátori feladatok ellátása, tehát az adatok összegyűjtése, valamint a boldoggá és szentté avatás indokainak megfogalmazása alkotja. A harmadik a tisztelőkkel való kapcsolattartás, valamint a tiszteletnek a gondozása, ezen belül előadások, közösségi találkozások, imaalkalmak, médiamegjelenések szervezése, könyvek és cikkek publikálása, folyóirat-terjesztés és sok minden egyéb.

Tudományos alapok

A szentté és boldoggá avatásnak egyaránt előfeltétele, hogy a tiszteletre méltó személyhez valamiféle csoda kötődjön. A hivatalos definíció szerint csodának az a jelenség tekinthető, ami a természet fizikai és biológiai rendjét meghaladja. Ezeknek a bizonyítására a posztulátor ma már a tudományt hívja segítségül. Hála a fejlődésnek, a kanonizációs eljárás során a szükséges csodák bizonyítására széles eszköztára van az egyháznak.

– Számos megmagyarázhatatlan és rendkívüli gyorsaságú gyógyulásról is tud az egyház, a római szakaszban egész orvoscsoportok vizsgálják az egyes ügyeket. A csodákat néha nagyon leegyszerűsítik az emberek, mondván, „a tudomány majd megtalálja rá a magyarázatot száz év múlva”. Ezek azonban sokkal bonyolultabbak, ma már nagyon részletesen és nagyon szigorúan vizsgálják az eseteket Rómában – szögezi le Kovács Gergely.

Így történt Boldog Marija Petković boldoggá avatása kapcsán is. A nővér 1906-ban szüzességi fogadalmat tett, különböző katolikus szervezetek tagja volt, és ő maga is alapított ilyeneket. Csodatétele egy perui tengeralattjáró legénységének megmenekülése volt 1988-ban. Roger Cotrina Alvarado, a tengeralattjáró tisztje hozzá imádkozott, és kérte a segítségét, amikor egy japán halászhajó nekiütközött hajójának. Kérése meghallgattatott, mivel emberfeletti erővel sikerült kinyitnia a fedélzeti nyílást, így a legénység megmenekült. Miután a Kongregáció mérnökei és szakértői bebizonyították, hogy a történtek ellentmondanak a fizika törvényeinek, II. János Pál pápa 2003. június 6-án boldoggá avatta Marija Petkovićot.

Hasonló vizsgálat zajlott le a XIX. századi Spanyolországban egy tizenhárom éves lány esetében, akinél az őt ellátó szájsebész a szájnyálkahártya sipolyos elfekélyesedését, krónikus csonthártyagyulladást és szinte az összes fog kihullásával fenyegető fogszuvasodást állapított meg. A nagyobb baj elkerülése érdekében az orvos szükségesnek látta az összes fog eltávolítását, de mivel az érzéstelenítés és fájdalomcsillapítás módszerei akkor még gyerekcipőben jártak, a hatodik húzás után – látva a kislány szenvedését – a műveletet abbahagyták, az orvos pedig gyógyíthatatlannak ítélte a betegséget. Ekkor döntött úgy a család, hogy a XVII. században élt Maria Angela Astorch anya közbenjárását kéri, akit a kislány apja is tisztelt. Carmen fájdalmai rövidesen megszűntek, egy hónapon belül pedig meggyógyult az ínye és a szájnyálkahártyája. Ezután új fogak kezdtek kinőni a régiek helyén, melyek minden kín nélkül kilökdösték a még bent levő foggyökereket is. Az orvosok megdöbbentek a gyógyuláson, mert bár a szakirodalomban olyan már előfordult, hogy a maradandó fog kinövését követően előbújjon még egy-két új, de a teljes harmadik fogazat megjelenésére a biológia törvényei nem adnak magyarázatot. Maria Angela Astorchot II. János Pál Pápa 1982-ben boldoggá avatta.

Gyógyítások

Szent II. János Pál pápa már életében híres volt a csodás kegyelmi eseményekről, de ilyeneket sosem vizsgál a Kongregáció, ugyanis a közbenjáró életében történő csodás vagy annak vélt esetek ma már nem képezhetik a boldoggá és a szentté avatási eljárás tárgyát. Kizárólag az adott személy halála utáni, égi közbenjárását veszik figyelembe. A Szentírás persze tud arról, hogy a Szentléleknek vannak olyan, az emberi képességeket meghaladó karizmái, amilyen a gyógyítás is lehet. Az egyház viszont ezekkel az esetekkel kapcsolatban mindig nagyon óvatos, hiszen az ilyesmit számos egyéb pszichés tényező, köztük a tömegpszichózis is befolyásolhatja.

A szentté avatási eljárások mind azt a célt szolgálják, hogy a legkonkrétabb információkat tudja az egyház összegyűjteni egy adott személyről, az életéről, a haláláról és a tiszteletéről. A jelenkori ügyek esetében a közvetlen szemtanúk a legfontosabbak. A régieknél, ahol ilyenek már nem élnek vagy kevesen vannak, az egyház a velük egykor beszélt fültanúkat is meghallgatja, de a hitelesség érdekében ilyen ügyekben inkább a történettudomány kap meghatározó szerepet. A vizsgálatok során olyanok véleményére is kíváncsiak, akik valamiért ellenzik az ügyet, vagy fenntartásaik vannak. Az egyháznak, mint Kovács Gergely mondja, nem célja a szentek szaporítása. Jól mutatja ezt a több mint huszonöt éve tartó Mindszenty-ügy is.

Bizonyítási probléma

Mindszentyt fehér vértanúként szokták emlegetni, ami azt jelenti, hogy vértanúi sorsot élt, megpróbáltatásai felértek egy vértanúsággal. Rákosi Mátyás, félve a nemzetközi visszhangoktól, nem akart mártírt csinálni belőle, viszont számtalan eszközt bevetettek annak érekében, hogy hitelét, személyiségét lerombolják, így szenvedései felértek a halállal. A bíboros szentté avatási eljárása 1994-ben kezdődött. Az ügy szakmai összesítése, a Positio 2016 végére készült el; a kongregáció teológus szakértői 2018 júniusában az életszentség megvalósulása egyhangú pozitív álláspontra jutottak.

– Mindszenty bíboros eljárásának érdemi része lezárult, Ferenc pápa úgy döntött, hogy megvalósult az életszentség, és ezért jogosult a katolikus egyház tiszteletére, ugyanis egész életében az evangéliumot hirdette és a keresztény hitet szolgálta – fejti ki Kovács Gergely.

A magyar katolikus közösség számára az idén szeptemberben Budapestre tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elhalasztása kettős veszteség, hiszen bíztak benne, hogy az esemény apropóján talán megvalósulhat Mindszenty József bíboros boldoggá avatása. Bár ehhez még egy orvosilag és teológiailag kivizsgált és a Kongregáció által hitelesített csoda is szükséges.

– Az általunk felterjesztett imameghallgatást, ami egy rákos beteg megmagyarázhatatlannak tűnő gyógyulásáról szólt, a Kongregáció első körben nem fogadta el, mert amikor ez megtörtént, még nem voltak a kivizsgálására alkalmas diagnosztikai eszközök a magyar kórházakban, utólag pedig nem lehet CT-t készíteni – magyarázza a posztulátor.

A hit megerősítése

– Fontos célja a keresztény értelemben vett csodának, hogy egy személynek vagy egy közösség tagjainak, akik ennek a részesei, az életét valamilyen módon megváltoztassa, hitét megerősítse. De természetesen nem csak katolikusok, sőt nem is csak hívők részesülhetnek a csodák megtapasztalásában. Elég, hogy csak egy mustármagnyi nyitottság is legyen valakiben Isten felé – mondja Kovács Gergely.

A posztulátor szerint a csodák nem öncélúak. Nem azért történnek, hogy valakit boldoggá vagy szentté avassanak miattuk, és nem is látványosságként szolgálnak. Rendeltetésük, hogy Isten teremtő, gondviselő és bennünket szerető szívére irányítsák a figyelmünket.

– Az Úr Jézus csodái egyrészt hitelesítették az ő megváltói küldetését, másrészt felébresztették a korabeli zsidóság Istenbe vetett személyes hitét. Napjaink csodái az Úr Jézuséinak bizonyos értelemben a folytatásai. Fontos tudni, hogy a csodákat nem a szentek viszik végbe, hanem a szentek közbenjárására mindig Isten – fűzi hozzá Kovács Gergely. Mint mondja, a csoda megtörténte nem attól függ, hogy ki hogyan és mennyit imádkozik.

Erre nincs egy égi szabályzat, ez organikus dolog, amibe mi innen nem láthatunk bele. Ezért kell tudni elfogadni a csodát, és azt is, amikor elmarad, még ha utóbbi sokszor nehezebb is. A csoda megjelöli és próbára teszi az embert, ahogy egy hétköznapi értelemben vett „csoda” is, mint például egy lottónyeremény. Azt mondják, hogy a nyertesek többsége eltékozolja a pénzt, és tönkremegy az élete, miközben milliók vágynak arra, hogy az ő számaikat húzzák ki. A csoda hatásait a Jóisten látja, ezért a benne részesülő személyt vagy közösséget komoly személyes felelősség elé is állítja, szól az egyház egyik fontos tapasztalata.